Szaúd-Arábia, az Arab-félsziget legnagyobb országa, amelynek a neve egybeforrt az iszlám szent helyeivel, Mekkával és Medinával. Ám a szakrális helyeken túl Szaúd-Arábia gazdag történelmi és kulturális örökséggel, természeti szépségekkel is rendelkezik, beleértve a Vörös-tenger korallzátonyait és a sivatagi tájakat.
A korábbi két hetes, saját szervezésű utazással Szaúd-Arábia legszebb helyeit kerestem fel, amelyről a komplett szaúdi programtervem árakkal, térképes látnivalókkal és sok hasznos információval (pl.: autókölcsönzés, pénzváltás, telefonálás, öltözködés stb…) együtt ITT érhető el.
Ezúttal Dzsidda környékére tértem, amelyet kuriózumként egy 1 hetes búvárkodás előzött meg Szaúd-Arábiában a Vörös-tengeren. A felszín alatti élményeimről részletes beszámolók az Instagram oldalamon érhetőek el, ebben a kalauzban pedig Dzsidda és környéke látnivalóit járom körbe, személyes tapasztalatok alapján. Ha szeretnéd te is bejárni Szaúd-Arábiát egyéni szervezésben, úgy ajánlom a 3 hetes komplett szaúdi útikalauzomat, amelyet ITT érsz el, az extra anyagok között.
Dzsidda (Jeddah)
Dzsiddah Szaúd-Arábia nyugati partján fekszik és Rijád után az ország második legnagyobb városa. A Vörös-tenger kapujaként és kikötőjeként Dzsidda stratégiai pontja Szaúd-Arábiának és egészen az ókortól kezdve fontos szerepet töltött be a térségben.
Az iszlám megjelenése óta (7.század) a város a zarándokok egyik legfontosabb átszállási pontja lett, Mekkához való közelsége révén (65 km) egyszerre szolgálja ki a világ minden pontjáról ideérkező muszlim zarándokokat.
A vallási „turizmus” jelentősen hozzájárult a város fejlődéséhez, amelynek köszönhetően napjainkra Dzsidda egy kozmopolita várossá nőtte ki magát: hatsávos utakkal és modern épületekkel, amelyek között még Forma 1-es pálya is keresztülvezet.
Dzsidda legszebb látnivalói
Al Rahmah mecset
Al Rahmah, más néven Úszó Mecsetet 1985-ben építették és ma Dzsidda egyik legnépszerűbb turisztikai látnivalója. Különleges tervezése lehetővé teszi, hogy az épületet a dagály idején a víz körülölelje, ezzel a lebegés érzetét keltve.
Az Al Rahmah mecset lenyűgöző látványt nyújt a Vörös-tengerre néző teraszaival és hófehér márványoszlopaival, de a belseje legalább ennyire impozáns, mint a külseje. Érdemes a látogatást a naplemente idejére időzíteni, amikor a napfény visszatükröződik a Vörös-tenger vizéről az épületen.
A mecset nyitva áll mind a helyiek, mind a turisták számára, azonban fontos tiszteletben tartani a helyi vallási szokásokat és a mecset látogatásának szabályait. Imádság idején a mecset csak a hívők számára elérhető.
Jeddah Corniche
Dzsidda tengerparti sétánya, a Corniche mintegy 4.2 km hosszan kígyózik a Vörös-tenger partján. Pár éve alakították ki, hogy a forgalom elől elkerített rész lehetőséget biztosítson a felfrissüléshez és sétákhoz. A sétányon műalkotások, vidámparkok, éttermek és szabadidős létesítmények mellett roller és kerékpár kölcsönzőket is találni, amelyek hűvösebb időben mind a helyiek, mind a turisták körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
King Fahd szökőkút
A King Fahd’ Fountain a világ legmagasabb szökőkútja Dzsiddában található, a Vörös-tengerben. A szökőkút a vizet a tengerből nyeri és pumpálja egészen 312 méteres magasságig, a látogatók legnagyobb örömére. A szökőkút az esti órákban különösen látványos a megvilágított fényekkel, én a repülőről csíptem el működés közben.
Al Taybat International City Museum
Az Al Taybat International City Museum Szaúd-Arábia egyik legjelentősebb kulturális intézménye. Az Al Faisaliyah negyedben található múzeum különlegessége, hogy egy hagyományos arab stílusú (hijazi építészet) komplexumban kapott helyet.
A faragott fa rácsozatú erkélyek és korallköves elemek önmagukban is nagy látványosságnak számítanak, de a múzeum belseje is megéri a látogatást. Az Al Taybat múzeum élő történelemórát kínál Dzsidda és tágabb értelemben Szaúd-Arábia és az Arab-félsziget alapításáról. Ezen kívül egy teljes emeletet szentelt a város gazdag iszlám örökségének.
Al Balad
Dzsidda történelmi városrésze és egyben az UNESCO világörökség része, az Al-Balad negyed. Autentikus jellege és hagyományos házai miatt is érdemes felkeresni, amelyeket a 16-20. század között a Vörös-tengerből kiemelt korallokból építettek.
A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásával sok kereskedő érkezett és telepedett le Dzsidda városába, akik meghonosítva egy új építészeti stílust, fa mintákkal is elkezdték dekorálni a házaikat. Így az Al Balad negyedben lévő épületek közül sokan díszes erkéllyel (rawasheen) és faragott ajtókkal rendelkeznek.
Sok történelmi épület és palota jelenleg felújítás alatt van, így nem látogatható, de Dzsiddának ez a része a piacokkal (souk), mecsetekkel es házakkal együtt nekem nagyon tetszett. Külön piros pont, hogy a cicáknak úgynevezett etetőállomások (cat feeder station) is kialakítottak itt, az utcákon ugyanis rengeteg macska él az Al Balad negyedben.
Látnivalók Szaúd-Arábia déli részén
Rijal Almaa
A festői szépségű, közel 1000 éves Rijal Almaa Szaúd-Arábia délnyugati részén, az Asir régióban található. Az Al-Soudah hegység lábánál fekvő település nem csupán lenyűgöző természeti környezetével, hanem gazdag kulturális örökségével is kitűnik, és jelenleg az UNESCO világörökség várományosa.
A város évszázadokon át fontos szerepet töltött be a tömjénkereskedelemben, amely természeti kincs az Arab-félsziget déli részéről (Jemen, Omán) karavánok segítségével jutott el Európába és Ázsiába. Emellett Rijal Almaa megállóként is szolgált a Mekkába induló zarándokok számára.
Különleges, kőből emelt épületei engem leginkább mézeskalács házakra emlékeztettek, ehhez hasonló építészeti stílus főként a jemeni határ közelében és Sana’a városában jellemző. Érdekességként a geometriai mintákat és elemeket is tartalmazó díszítési stílust (Al-Qatt Al-Asiri) nők fejlesztették ki mintegy 200 évvel ezelőtt, amelyhez a színeket őshonos gyógynövényekből és virágokból nyerték ki.
Taif, Szaúd-Arábia hegyi üdülőhelye
1879 méter magasságban helyezkedik el Taif városa, a forró nyári hónapokban kimondottan kedvelt üdülőhely mind a látogatók, mind pedig a szaúdiak körében. Taif híres rózsakertészeteiről, szőlőjéről és gránátalmájáról, míg ha valaki régiségekre kíváncsi, érdemes betérnie itt az Al Shareef múzeumba.
Taifnál kezdődik és egészen Abha városági tart Szaúd-Arábia festői szépségű hegyvonulata, amelyen keresztül kanyargós utak vezetnek. Csodálatos volt látni a váltakozó sziklás tájakat, ahol hegyi kabinos felvonók is üzemelnek, illetve Szaúd-Arábia zöld arcát, ami a déli országrészen járva legnagyobb meglepetést tartogatta.
Az Al Shafa és Al Soudah hegységben járva több helyen páviánokkal is találkozhatunk az út mentén, ami a zöld hegyekben az esőn és ködön kívül, külön üdítő látvány volt. A páviánok étel láttán könnyen agresszívvé válhatnak, így már csak a biztonság és a biodiverzitás miatt se etessük őket
Thee Ain
Thee Ain az Arab-félsziget egyik legfontosabb faluja, amely ma a szaúdi kulturális örökség része. A Wadi Rash völgyre néző települést magas hegyek veszik körbe, és kívülről egyetlen várnak tűnhet. De ez valójában egy 30 házból és mecsetből álló falu, amelyet a 10. században alapítottak, és amely régió történelmét a helyi látogatóközpontban ismerhetjük meg.
Az örökségi házak vulkanikus kőzetből épültek, míg a belső terekhez sarat és vályogtéglát használtak. Utóbbiakat a felújítás miatt ma már nem eredeti állapotukban tekinthetjük meg, ám a házak tetejéről csodás kilátás nyílik a környező hegyekre.
Érdekességként Thee Ain a nevét egy forrásról kapta, amely ma is keresztülfolyik a völgyben és tápláló talajt biztosít olyan növények termesztésére, mint a bazsalikom, vagy a banán, amit helyben meg is kóstolhatunk az ültetvényen.
Bir Hima sziklarajzai
A hegyek, oázisok és a sivatag között elhelyezkedő Najran rendkívül gazdag örökséggel és kultúrával büszkélkedhet. Több ezer éven át a fűszer-és tömjénkereskedelem központja volt, amely gazdagság nyomait történelmi paloták (Qasr Al Emara, Al Aan, Ibn Madi Palace) mellett Bir Hima ősi sziklarajzai is őrzik.
Az UNESCO világörökség részét képező petroglifák korát 3-4000 évre becsülik. A sziklákba vésett rajzok között emberalakokat, tevéket, szarvasmarhákat, csatajeleneteket, struccokat és pálmafákat is láthatunk, amelyek kilétére egy 1952-es expedíció során derült fény.
Fantasztikus volt látni ezeket az ősi sziklarajzokat Szaúd-Arábia déli határán, amelyek tanúskodnak arról, hogyan élhetett itt egykor egy fejlett, de eltűnt civilizáció.. Ezekhez hasonló rajzokat Jubbah közelében láttam az előző szaúdi utam során.
Dhahran Al Janub
Najran és Szaúd-Arábia déli részén érdemes felkeresni Dhahran Al Janub örökségi települését is, amelynek házai az asir és najrani építészet elemeit egyaránt ötvözik. A régióra jellemző tornyos lakóházak egy részét elkezdték felújítani, egyik-másik belsejébe be is lehet menni és elképzelni, hogyan éltek itt egykor a szaúdi családok.