• Menu
  • Menu

Rólam

Amióta az eszemet tudom, mindig szerettem utazni. Már gyerekként is folyton a szomszéd gyerekekkel csavarogtam a faluban: jártam az erdőt és a folyópartot, gyűjtöttem a mezei virágokat, amit azután fülig érő mosollyal adtam oda édesanyámnak. Azóta eltelt sok-sok év, ám az utazás iránti szenvedélyem nem csillapodott, sőt, csak nőtt.

Sikeresen elvégeztem a főiskolát, majd egy közgazdász diplomával a zsebemben elkezdtem építgetni a karrieremet kommunikációs területen. Sokat dolgoztam, közben utazgattam, de mindenekelőtt építettem a szakmai előremenetelemet. Külső szemmel nézve gondtalanul éltem, mígnem derült égből villámcsapásként harminckét évesen egy komoly betegséggel kellett megküzdenem. Hála Istennek meggyógyultam, azonban sok tekintetben vízválasztó volt az életemben az az időszak, amin keresztülmentem és amelynek következtében jelentősen átértékelnem az addigi életemet. Rájöttem, hogy szeretném látni az egész világot és felfedezni annak láthatatlan részeit is.

“Amikor ugyanis utazom, akkor érzem a legjobban, hogy élek és erre kaptam egy második esélyt az élettől. Szerencsésnek érzem magam, mert ez nem mindenkinek adatik meg. “

Az utazás mellett 15 éve a búvárkodás is az életem szerves részét képezi és ha tehetem, kombinálom a kettőt. Amikor víz alatt vagyok, egészen új távlatok és mélységek nyílnak meg előttem. Megszűnik minden: a tér és az idő is. A blogolás nálam elsősorban személyes indíttatásból fakadt, ugyanis azt tapasztaltam, hogy a kor előrehaladtával és valószínűleg a betegségből fakadóan is, de a szép emlékek sajnos gyorsan megkopnak. Főleg úgy, ha az ember folyamatosan keresi az új dolgokat, akkor óhatatatlanul is felülíródnak és elfelejtődnek a régebbi emlékek.

Utazási élményeim megírásával szeretném megőrizni, elmenteni az emlékeimet (#emlékmentés), hogy ne csak képek maradjanak meg egy-egy utazásról, hanem azok az illatok, érzések és színek is, amelyeket az adott helyen átéltem. Az itt található bejegyzéseket nem egy sablonos utazónaplónak szánom, sokkal inkább érdekes történetek gyűjteményének, amit olvasva ha valaki még nem is járt az adott helyen, akkor is úgy érezheti, hogy részesévé válik a történetnek, és velem együtt utazik.

Köszönöm, ha te is velem tartasz az úton és követed az írásaimat!

♡ Szombati Orsi ♡