• Menu
  • Menu

Hollókő, a múlt őrzője

A hegyek között felejtett zsákfalu. A hagyományőrző falu. A palóc falu. Az UNESCO világörökségi falu. Az élő falu. Hollókő, a falu. A fenti jelzők mindegyike tökéletesen jellemzi ezt a parányi, Nógrád megyei települést. A faluba sok-sok év után tértem vissza újra, hogy újra felfedezzem a vidéki Magyarország szépségeit. A külföldi utazások mellett ugyanis fontosnak tartom, hogy hazánkat is bebarangoljam, hiszen ahogy szoktam mondani: itthon mindig otthon vagyok. Ezúttal Hollókőre kalauzolom el az olvasót, de Nógrád megye különleges kirándulóhelyeiről további beszámolók is találhatóak a blogomon.

Hollókő legendája

Hollókő felé közeledve az első dolog, ami az ember szemét megüti, az stílusosan egy sziklán ülő holló szobra, távolban egy domb tetején magasodó várral. A két dolog szervesen összekapcsolódik. A legenda szerint egy szép lány raboskodott egykoron a várban, akit a vár ura, bizonyos Kacsics András záratott be az egyik terembe. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lány nevelőnője boszorkány volt, aki éjszakánként a hollók segítségét hívta az épülő vár lebontásához. Minden éjszaka megjelentek a hollók a vár körül és széthordták annak köveit mindaddig, amíg az elrabolt lányt szabadon nem engedték. Nos, innen ered a település neve: Hollókő, amely legendára az Y alakú útelágazásban ez a holló installáció is emlékeztet.

Hollókői húsvét

A település legjobb felfedezésére az úgynevezett falusi sétajeggyel nyílik lehetőség, amely a parkoló melletti Küszöb Információs Irodánál vásárolható meg egy tájékoztatófüzettel együtt. Ottjártamkor már javában zajlottak a húsvéti ünnepekre való előkészületek és a Hollókő emblémás locsolóvödrök mellett húsvéti tojásos dekorációk is hirdették szerte a faluban, hogy hamarosan nagy mulatság veszi itt kezdetét.

Az egyébként mindössze 400 főt számláló településen kétségkívül a húsvét a legnagyobb ünnep. A három napos ünnep során tradicionális palóc ruhát viselő lányok és fiúk elevenítik fel a falusi locsolkodás hagyományát, gasztronómiai programok és lovagi játékok kíséretében.  A nagy tömegre való tekintettel érdemes kora reggel érkezni, vagy pedig a bűbájos vendégházak egyikében előtte lévő nap megszállni az ófaluban.

Hollókői érdekességek

Azonban nemcsak a húsvéti ünnepek miatt érdemes Hollókőre látogatni, hanem bármelyik hétvégén, ahogy én is tettem egy borongós szombati napon. A hűvös időjárásnak köszönhetően nem sokan voltak a faluban, így igazán üdítő volt egy nagyot sétálni a már zöldülő erdőben a hollókői várig, majd onnan vissza a falu központjába. A falu környékén számtalan jól kiépített túraútvonal közül válogathatnak a természetjárók szerelmesei. Erőnlét függvényében a pár kilométerestől egészen a 17 km-es távig (Hollókő-Felsőtold-Alsótold-Hollókő) széles a kirándulások palettája.

Hollókői Vár

A Hollókői vár tavasztól őszig számtalan programnak ad otthont. A várjátékok mellett a tetejéről a Cserhát lankáira nyíló panoráma kihagyhatatlan program. Ám ezen túlmenően érdemes kitérőt tenni az épület belsejébe is, ahol a látogatók a vár életének mindennapjaiba nyerhetnek betekintést a berendezett szobákon keresztül.

Hollókő, az élő falu

A dombról lefelé haladva, az erdőn keresztül, pár perces sétával máris az ófalu szívében találja magát az ember. A 67 jellegzetesen fehérre meszelt, tornácos, kontyolt palócház egészen megkapó látvány nyújt. Úgy éreztem, visszacsöppentem jó száz évet a múltba és egy időutazás részese vagyok. Ám amikor láttam, hogy ezek a házak tele vannak élettel és nem csupán üres kiállítóhelyek, még nagyobb elánnal vetem bele magam a falu felfedezésébe.

Hollókői kiállítóhelyek

A korábban már megváltott sétajeggyel nemcsak a várban lévő múzeum, hanem Hollókő szinte valamennyi kiállítóhelye ingyenesen látogatható. Sőt, még egy kis helyi bor és sajt kóstolására is lehetőség nyílik menet közben egy-egy ház belsejében. Az egyik legkedvesebb emléket bennem az oskola ébresztette. Nem hiába, a családom nagy része pedagógus. Gyerekkoromban gyakran játszottam én is tanítónéniset a krétatáblámmal és apró könyveimmel. Bár sosem terveztem tanári pályára lépni, mégis most, hogy az utazásaimról írások formájában beszámolok, valami hasonló, értékmentő és ismeretátadó tevékenységet végzek.

Hollókő egyik legimpozánsabb épülete a zsindelytetős, fatornyos templom, amely az ófalu szívében kapott helyet. Itt, a templom előtt hamarosan fiatalok sokasága eleveníti fel a népi hagyományokat díszes ruhákba öltözve, amelyet húsvét mellett pünkösdkor, esküvőkre vagy családi eseményekre is előszeretettel felöltenek a látogatók legnagyobb örömére. Arra az esetre, ha valaki szeretne magával vinni egy csipetnyi világörökséget otthonra, a gyönyörű csipkés ingváll, a gazdagon díszített selyem zsebkendő megvásárolható a Guzsalyas házban, csakúgy mint számos hollókői emblémával ellátott lakásdekorációs kellék a Fazekasházban.

Palóc ételkülönlegességek

Hollókő mesebeli világában, a Muskátli vendéglőben elfogyasztom Mikszáth Kálmán kedvenc ételét, a palóclevest, majd utána a káposztás sztrapacskát, végül pedig lefojtom mindezt egy mákkal töltött palacsintával, vörösboros szilvalekvárral leöntve. A valóságba visszatérve pedig megállapítom, hogy Hollókőt mindenkinek látnia kell. Nemcsak azért, mert 1987-ben, amikor az UNESCO világörökség listájára felkerült, az egyedüli falu volt az egész világon, ami ezzel az értékes elismeréssel büszkélkedhetett, hanem azért is, mert a magyarság olyan értékeit őrzi és eleveníti fel, amelyekre évszázadok távlatából és világörökségi lista nélkül is méltán büszkék lehetünk.

Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd a Facebook, Instagram és TikTok oldalamat!