Van egy ország a Közel-Keleten, amelynek neve hallatán a legtöbb embernek ma már nem az évezredes történelem, a lenyűgöző ókori romvárosok vagy a mesés keleti bazárok jutnak eszébe, hanem a háború, a pusztítás és az emberi szenvedés.
Szíria az elmúlt másfél évtizedben a világ híradásainak egyik legszomorúbb szereplőjévé vált. A polgárháború (2011-2024) képei, az összeomló épületek és az otthonukat elhagyni kényszerülő milliók történetei szinte kitörölhetetlenül beleégtek sokak emlékezetébe. De vajon mi maradt mindabból, ami Szíriát egykor a világ egyik legizgalmasabb és kulturálisan leggazdagabb országává tette?
Tíz napot töltöttem Szíriában, amely során bejártam az ország legfontosabb történelmi és kulturális látnivalóit. Felfedeztem Damaszkusz óvárosának hangulatos utcáit és bazárjait. Megismerkedtem a háború sújtotta Aleppóval és Palmüra legendás romvárosával. Megcsodáltam Hama hatalmas vízikerekeit, és olyan kevésbé ismert történelmi emlékeket is felfedeztem, mint Apamea oszlopsora vagy a bizánci kori holt városok. A beszámolóban ezekről a különleges kincsekről és Szíria híradások képei mögött rejlő, kevésbé ismert arcáról olvashattok részletesen.
Hogyan utazzunk Szíriába?
Mielőtt utazásra adnánk a fejünket, fontos tudni, hogy Szíria teljes területe a magyar Konzuli Szolgálat besorolása szerint vörös zónába tartozik, azaz utazásra nem javasolt ország. Bár a polgárháború 2024 decemberében, az Aszad-rezsim bukásával véget ért, Szíriában a mai napig előfordulnak robbantások, amelyek továbbra is veszélyeztetik az ország stabilitását. Ezt tetézi a jelenleg Közel-Keleten dúló háborús helyzet, ami miatt az utazási lehetőségek akár egyik pillanatról a másikra ellehetetlenülhetnek.
Én Magyarországról a Turkish Airlines járatával, isztambuli átszállással utaztam Szíriába, de Libanon felők közúton is be lehet az országba lépni. A vízumot a damaszkuszi reptérre való megérkezéskor kaptam meg, egy helyi partnertől előzetesen beszerzett meghívólevél bemutatásával. A beutazási feltételekről és a meghívólevéllel kapcsolatos tudnivalókról indulás előtt a Szíriai Arab Köztársaság Budapesti Nagykövetségén érdemes érdeklődni, mivel ezek változhatnak. A tíznapos utazás során végig helyi idegenvezető kísért, számomra ez jelentette a legmegnyugtatóbb megoldást az ország felfedezésére.
Szíria legszebb látnivalói
Damaszkusz
Damaszkusz nem egyszerűen Szíria fővárosa, hanem a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, amelynek története több ezer évre nyúlik vissza. Az UNESCO történeti összefoglalója szerint alapításának gyökerei az i. e. 3. évezredig vezethetők vissza, a város környékén végzett régészeti feltárások pedig még korábbi, akár 8–10 ezer évvel ezelőtti emberi jelenlétre is utalnak.
Földrajzi fekvése miatt évszázadokon keresztül fontos kereskedelmi és kulturális csomópont volt Afrika és Ázsia, valamint a Mediterráneum és a Közel-Kelet között. Történelme során az arámiak, a görögök, a rómaiak, a bizánciak és az arab dinasztiák is meghatározó nyomot hagytak rajta. Különösen jelentős korszak volt a 661 és 750 közötti Omajjád Kalifátus időszaka, amikor Damaszkusz egy hatalmas birodalom fővárosaként az iszlám világ egyik legfontosabb politikai és kulturális központjává vált.
Bevallom, némi bizonytalansággal érkeztem Szíria fővárosába, hiszen a 14 évig tartó polgárháború és az Aszad-rezsim 2024. decemberi bukása után nehéz volt elképzelni, milyen állapotok fogadnak majd. Az első benyomásaim azonban kellemes meglepetést okoztak. Bár a konfliktus nyomai ma is láthatók, Damaszkusz óvárosának jelentős része megőrizte történelmi arculatát.
Az 1979 óta UNESCO világörökségi helyszínként számon tartott óvárosban sétálva szinte minden utcasarkon történelembe botlik az ember. A monumentális Omajjád-mecset, a keleti fűszerek illatával megtöltött Al-Hamidiyah bazár, a szűk, zegzugos sikátorok és a gyönyörű, belső udvaros arab paloták egészen különleges hangulatot teremtenek.
Ezek a házak kívülről sokszor egyszerűnek tűnnek, belépve azonban díszes oszlopokkal, faragott mennyezetekkel, szökőkutakkal és buja növényzettel teli belső kertek tárulnak fel. Már az első sétám során megértettem, miért tartják Damaszkuszt a Közel-Kelet egyik legkülönlegesebb városának.
Persze mindez csak az egyik arca a mai Damaszkusznak. Néhány nap alatt lehetetlen megérteni mindazt, amin Szíria és az itt élő emberek keresztülmentek. Mégis meglepett, hogy ennyi pusztítás és emberi szenvedés után mennyi szépség és élet maradt ebben a városban. Jó volt látni a nyüzsgő utcákat, a megtelő kávézókat, a bazárok forgatagát, és különösen jólesett az a kedvesség és nyitottság, amellyel a helyiek fogadtak.
Damaszkusz érdekességek
Palmüra
Szíria egyik legkülönlegesebb történelmi helyszíne a sivatag közepén fekszik, Damaszkusztól nagyjából 250 km-re északkeletre. Palmüra nem egyszerűen egy ókori romváros, hanem egykor a világ egyik legfontosabb kereskedelmi és kulturális központja volt. A selyemút kereskedelmi útvonalainak egyik meghatározó állomásaként kötötte össze a a Római Birodalmat Perzsiával, Indiával és Kínával. Karavánok ezrei fordultak meg itt, egzotikus árukat, selymet, fűszereket és más értékes portékákat szállítva.
A különböző népek találkozásának köszönhetően Palmüra építészetében és kultúrájában a görög-római, a helyi és a perzsa hatások különleges módon keveredtek. Nem véletlen, hogy Palmüra 1980-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára, és kis híján az ókori világ hét új csodája közé is beválasztották.
A város egyik leglátványosabb része a közel 1100 méter hosszú, monumentális oszlopsorral szegélyezett főutcája, amely mentén egykor templomok, középületek és nyüzsgő kereskedelmi negyedek sorakoztak. A romok között ma is felismerhető az ókori színház, az agora, vagyis a központi piactér, valamint a Diocletianus császár korából származó katonai tábor maradványa.
Különösen érdekesek a városon kívül elterülő nekropoliszok, vagyis temetkezési területek, ahol a gazdag palmürai családok többemeletes sírtornyokat emeltek halottaiknak. Ezek a díszes síremlékek a város egykori gazdagságáról és sajátos temetkezési kultúrájáról mesélnek. Palmüra történetének egyik legizgalmasabb alakja Zenóbia királynő, aki a 3. században uralkodott.
Férje halála után fia nevében vette át a hatalmat, majd a Római Birodalom meggyengülését kihasználva kiterjesztette befolyását Egyiptomra és a keleti tartományok egy részére is. Egy időre Rómával is szembeszállt, és önálló hatalmi központot hozott létre. A római csapatok végül Aurelianus császár vezetésével legyőzték, Palmüra azonban örökre összeforrt a legendás királynő nevével.
A város modern kori történelme sajnos már korántsem ilyen dicsőséges. 2015-ben az Iszlám Állam (ISIS) fegyveresei elfoglalták Palmürát, és szándékosan pusztítani kezdték az ókori örökséget, amelyről videóban is meséltem.
Keresztes hadjáratok és lovagvárak
A keresztes hadjáratok története nemcsak Jeruzsálemhez és a Szentföldhöz kötődik: a mai Szíria területe is fontos hadszíntér volt a 11–13. században. Az első keresztes hadjárat (1096–1099) után a nyugat-európai lovagok több keresztes államot hoztak létre a Levantéban, köztük az Antiochiai Fejedelemséget és a Tripoliszi Grófságot. A térség stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy a muszlim és keresztény hatalmak között csaknem két évszázadon át folytak csaták, Damaszkuszt és Aleppót azonban a kereszteseknek soha nem sikerült tartósan elfoglalniuk.
Krak des Chevaliers
A legismertebb középkori erődítmények közé tartozik a Krak des Chevaliers, amelyet 1142-ben a johannita lovagrend, vagyis a Szent János Ispotályos Lovagrend kapott meg, majd hatalmas, többszörösen védett erőddé építettek át. A vártervezés mesterműve, hogy a belső várfalakat jóval magasabbra építették a külsőknél, így a védők a belső gyűrűből is lőni tudták a külső falat áttörő ellenséget.
Az erőd olyan masszív védelmi rendszerrel és hatalmas raktárakkal rendelkezett, hogy akár ötéves ostromot is képes volt átvészelni anélkül, hogy kiürültek volna az élelmiszer- és vízkészletei. Bár a muszlim seregek évtizedeken át hiába ostromolták – köztük Szaladin szultánnak is ellenállt -, bevehetetlenségének mítosza végül 1271-ben tört meg.
I. Baibarsz mamlúk szultán ugyanis egy csellel, egy hamisított parancsnoki levéllel rávette a megfogyatkozott védőket a szabad elvonulás fejében történő megadásra. A várvédők feladták magukat, cserébe a szultán megkímélte az életüket. A Krak des Chevaliers Szaladin várával együtt ma az UNESCO világörökség része.
Szaladin-vára
Szaladin vára Szíria északnyugati részén, Latakia közelében, egy erdős hegyvidék sziklás gerincén magasodik. Különleges fekvése már önmagában is lenyűgöző: két mély szakadék között épült, így természetes adottságai rendkívül jól védhető erődítménnyé tették. Az egyik leglátványosabb építészeti eleme a sziklába vájt, 156 méter hosszú és 28 méter mély várárok, amelynek közepén egy keskeny, magas sziklaoszlop emelkedik. Ez egykor a felvonóhíd szerkezetének megtámasztására szolgált.
A vár történetének egyik legfontosabb eseménye 1188-ban történt, amikor Szaladin szultán ostrom alá vette az erődöt. A muszlim seregeknek mindössze néhány nap alatt sikerült áttörniük a védelmi vonalakat, és elfoglalniuk a korábban bevehetetlennek tartott várat. A későbbi muszlim uralom idején palotával, fürdőkkel és mecsettel bővítették ki Szaladin-várát.
Margat
Margat vára a Földközi-tenger partvidékének egyik legnagyobb középkori erődítménye. A vulkanikus eredetű hegyre épült, fekete bazaltkövekből emelt várat 1187-ben szerezték meg a johannita lovagok, akik a térség egyik legfontosabb katonai központjává fejlesztették. Stratégiai fekvése miatt kulcsszerepet játszott a tengerparti útvonalak védelmében, és egészen 1285-ig a keresztesek kezén maradt, amikor Qaláún mamlúk szultán seregei elfoglalták.
Külön érdekesség, hogy a vár magyar történelemhez is kapcsolódik. II. András királyunk 1218-ban, szentföldi keresztes hadjárata során járt itt, és anyagi támogatást is biztosított az erőd fenntartására élete végéig. Margat várának feltárásában napjainkban magyar régészek is részt vesznek, szíriai–magyar régészeti missziójának keretében, Major Balázs vezetésével. A belső képekért a várról ezúton is köszönet nekik, az ugyanis jelenleg zárva van a látogatók előtt.
Hama váross hatalmas fa vízikerekeiről (nória) híres, amelyek már a középkor óta emelik az Orontész folyó vizét a magasabban fekvő földek öntözésére szolgáló csatornákba. Némelyikük átmérője meghaladja a 20 métert, nyikorgó hangjuk évszázadok óta hozzátartozik a város hangulatához.
Maaloula
Maaloula nem csupán egy festői hegyi település Damaszkusztól északra, hanem a közel-keleti kereszténység egyik különleges őrzője is. Ami igazán különlegessé teszi ezt a helyet, az nemcsak az épített öröksége, hanem az a több ezer éves kultúra, amelynek egy része a mai napig él. Maaloula ugyanis a világ azon kevés településeinek egyike, ahol az arámi nyelv egy modern változata a mai napig fennmaradt.
Az arámi Jézus korának egyik meghatározó nyelve volt, amelyet ő maga is beszélt. A helyiek egy része ma is ezt a nyelvet használja a mindennapokban, és generációról generációra próbálják az itt élők a tudást továbbadni. A település egyik legismertebb vallási emlékhelye a Szent Teklának szentelt kolostor.
Az írások szerint Tekla Pál apostol tanítványa volt, akit miután felvette a kereszténységet, folyamatosan üldöztek. Ám végül csoda történt, ugyanis Maaloula sziklái megnyíltak előtte, és egy hasadékon keresztül végül menedékre lelt. Ezen a helyen épült meg a Szent Tekla kolostor 1906-ban, de ebben a régióban már a 4. században megjelent a korai kereszténység.
Maaoula másik fontos vallási helyszíne a Szent Szergiusz és Szent Bakhosz kolostor, amelynek templomát a hagyomány a 4. századra teszi. Különlegessége az ősi keresztény építészetben és liturgikus hagyományokban rejlik.
Sednaya
Maaloula közelében található Sednaya, amelynek világhírű kolostora a közel-keleti kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye. A Szűz Máriának szentelt kolostor alapítása I. Jusztinianosz bizánci császárhoz (6. század) köthető és egy legenda is kapcsolódik hozzá. Eszerint a császár vadászat közben megpillantott egy gazellát, amely Szűz Mária látomásához vezette. Mária arra kérte, hogy ezen a sziklaszirten emeljen kolostort a tiszteletére.
A kolostor legféltettebb kincse a Shaghoura, vagyis a híres Szűz Mária-ikon, amelyet a látogatók elől elzárva tartanak. A keresztény hagyomány Szent Lukács evangélistának tulajdonítja az elkészítését, aki a hagyomány szerint nemcsak orvos és evangélista, hanem az első ikonfestők egyike is volt.
Aleppo
Aleppó a Közel-Kelet egyik legfontosabb kereskedelmi központja volt. A karavánok, a fűszerek és a selyem városa, ahol évszázadokon át különböző kultúrák, vallások és népek éltek egymás mellett.
Ma azonban Aleppo egészen más arcát mutatja. A szíriai polgárháború egyik legsúlyosabban érintett városaként Aleppo 60%-a elpusztult, amelynek nyomai még mindig mindenütt láthatók: lebombázott házak, kiégett épületek és romos utcák, ahol egykor emberek éltek, szerettek, terveztek és álmodoztak. Engem mélyen megráztak az itt látottak, korábbi utazásaim során ehhez fogható nyomasztó érzést sehol máshol nem tapasztaltam.
A bazárok színes forgataga, a fűszerek illata és a régi, boltíves átjárók ma is őriznek valamit a város egykori hangulatából, bár a történelmi piacokat is súlyos károk érték. Érdekességként a világ legrégebbi, kézzel készített szappanja Aleppóhoz köthető, a Jebeili gyárban ma is aktív munka folyik.
A város fölé magasodó Citadella egészen más időutazásra hív. A monumentális erődítmény helyén már 3000 éve is állt egy erőd, de mostani formáját az Ajjúbida-dinasztia idején, a 12. és 13. században érte el, és ma az óvárossal együtt a világörökség része.
De járt a városban Agatha Christie, a világhírű krimiíró is, aki régész férjét, Max Mallowant több alkalommal is elkísérte az ásatásokra. Az aleppói Baron Hotelben szállt meg, itteni élményeit pedig többek közt a Gyilkosság az Orient-expresszen című könyve is őrzi.
Aleppó kulturális örökségének fontos részét képezik a keresztény templomok is, köztük a Szent Éliás maronita székesegyház, valamint az örmény és szír keresztény templomok. A városban évszázadokon át számos keresztény közösség élt, ám a háború és az elvándorlás következtében mára jelentősen megfogyatkozott a számuk.
Oszlopos Szent Simeon katedrálisa
Az Oszlopos Szent Simeon katedrálisa a bizánci építészet egyik legjelentősebb 5. századi emléke. A monumentális templomkomplexumot 476 és 490 között emelték Simeon remete tiszteletére, aki aszketikus életmódjáról vált híressé: élete utolsó mintegy 40 évét egy oszlop tetején, imádkozással és prédikálással töltötte.
Az épületegyüttes különlegessége, hogy négy bazilika kapcsolódik egymáshoz kereszt alakban, középen egy nyolcszögletű udvarral, amelyben egykor Simeon oszlopa állt. A templomhoz keresztelőkápolna, kolostor és zarándokszállások is tartoztak. Mérete és építészeti megoldásai a korabeli keresztény világ egyik legnagyobb templomává tették, amelyet csak a 6. században épült Hagia Sophia múlt felül. A romegyüttes 2011 óta az UNESCO világörökség része, és sok év után 2026-ban ismét megnyitották a látogatók előtt.
Maarat al Numan egyik legfontosabb műemléke a 16. századi oszmán karavánszerájban kialakított mozaikmúzeum, amely Észak-Szíria római és bizánci kori padlómozaikjainak páratlan gyűjteményét őrzi. A mintegy 1300 négyzetméternyi mozaik között mitológiai jelenetek, állatábrázolások és geometrikus minták is láthatók, amelyek többsége a környék ókori templomaiból és a holt városokból származik.
Holt városok
Szíria északnyugati részén, az Idlib tartomány mészkőhegységei között találhatók az úgynevezett holt városok, amelyek valójában több száz, egykor virágzó római és bizánci kori település maradványai. Ezek a falvak főként az i. sz. 1–7. század között fejlődtek, fénykorukat pedig az 5–6. században élték.
A térség egykor a mezőgazdaságból, elsősorban az olajbogyó- és szőlőtermesztésből, valamint az olívaolaj- és borkereskedelemből élt. A települések idővel elnéptelenedtek, de kőépületeik évszázadokon át megőrizték a késő antik vidéki élet emlékeit. A holt városok 2011-ben kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára, ugyanis évszázadokon át szinte érintetlenül őrizték meg a késő antik vidéki élet emlékeit.
A holt városok közül kiemelkedik Serjilla, amely az egyik legjobb állapotban fennmaradt bizánci falu, ahol lakóházak, templom, közfürdő és olajprés maradványai is láthatók. A közeli Al-Bara nagyobb kiterjedésű romterületén pedig többemeletes kőházak, kolostorok és jellegzetes piramistetős síremlékek idézik meg az egykori település életét. Sajnos a szíriai háború az itteni épített örökséget sem kímélte: különösen Al-Bara szenvedett jelentős károkat fosztogatások, illegális ásatások és épületrombolások következtében.
Apamea
Apamea, az ókori Szíria egyik legjelentősebb görög–római városa volt, amelyet I. Szeleukosz Nikatór alapított i. e. 300 körül, és feleségéről, Apamáról nevezte el. A település a Szeleukida Birodalom egyik fontos katonai, közigazgatási és kereskedelmi központja volt, majd a római uralom idején tovább virágzott. Fénykorának leglátványosabb emléke a közel 2 kilométer hosszú, monumentális oszlopos főutca, a Cardo Maximus, amelyet több mint ezer oszlop szegélyezett.
Az oszlopok között sétálva ma is jól érzékelhető az egykori város mérete és gazdagsága. Különösen látványosak a jellegzetesen csavart mintázatú oszlopfők és oszloptörzsek, amelyek ritka építészeti megoldásnak számítanak. A régészeti területen egy római színház, fürdők, templomok és egyéb középületek maradványai is megtalálhatók.
Boszra
Damaszkusztól mintegy 140 kilométerre délre található Boszra, amely már az ókorban is jelentős kereskedelmi központ volt, a római korban pedig Arabia Petraea provincia fővárosa lett. Palmüra mellett ez Szíria egyik legkülönlegesebb és második legjobb állapotban fennmaradt római kori városa, és itt található a világ egyik legépebben megmaradt ókori színháza is.
A város fekvésének köszönhetően évszázadokon át fontos kereskedelmi csomópont volt az Arábiából és a Vörös-tenger térségéből érkező karavánok útvonalán, később pedig a kereszténység egyik jelentős központjává, majd a Mekkába tartó muszlim zarándokok fontos állomásává vált.
Ma Boszra az UNESCO világörökség része és legnagyobb látványossága a 2. században épült, mintegy 15.000 néző befogadására alkalmas római színház, amely a világ legépebben fennmaradt ókori kori romjai közé tartozik. A monumentális építménynek egyes leírások szerint 22 kijárata volt, amelyeken keresztül mindössze 15 perc alatt ki lehetett üríteni a nézőteret.
Az ókori város másik különlegessége, hogy épületeinek jelentős része fekete, vulkanikus eredetű bazaltból készült, ami egészen egyedi hangulatot kölcsönöz az óvárosnak. A római diadalívek és ókori fürdők romjai mellett egy 6. századi keresztény katedrális maradványai és az iszlám világ egyik legrégebbi fennmaradt mecsete, az Omar-mecset is itt található.
A mai Latakia közelében fekvő ókori Ugaritban került elő az egyik legkorábbi ismert, 30 jelből álló ábécés írásrendszer, amelyet ékírással rögzítettek agyagtáblákra. A régészeti leletek között találták meg a világ egyik legrégebbi lejegyzett zeneművét, az úgynevezett hurri himnuszt is, amelyet egy Nikkal nevű istennő tiszteletére komponáltak, és zenei jelölésekkel együtt maradt fenn. A több mint 3400 éves lelet az emberiség írás- és zenetörténetének is különleges emléke.
Arwad-sziget
A szíriai partoktól mindössze 3 kilométerre, Tartúsz kikötővárosával szemben fekszik Arwad-szigete, az ország egyetlen lakott szigete. Története legalább az i. e. 3. évezredig nyúlik vissza, az ókorban pedig Arados néven a föníciaiak egyik jelentős önálló városállama és tengeri kereskedelmi központja volt.
Később a keresztes lovagok is fontos támaszpontként használták: a templomosok utolsó levantei erősségeként egészen 1302-ig kitartott, amikor a mamlúkok elfoglalták.A sziget ma is őrzi különleges, tengeri hangulatát. Sűrűn egymás mellé épült házak, szűk, autóval járhatatlan sikátorok, halászkikötők és középkori erődítmények jellemzik. Külön érdekessége a hagyományos fahajóépítés, amelynek mestersége generációról generációra öröklődik.
Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd Facebook, Instagram és TikTok oldalamat!
