• Menu
  • Menu

Bolívia fennsíkjain: kalandtúra Chiléből az Uyuni sósivatagig

Ha Dél-Amerikában van olyan táj, amely első pillantásra úgy fest, mintha nem is ezen a bolygón járnánk, akkor Bolívia délnyugati fennsíkvidéke biztosan ilyen. Végtelen vulkánok, színes lagúnák, gőzölgő gejzírek, flamingók ezrei, poros földutak és a világ legnagyobb sósivataga váltják egymást ezen a több mint 4000 méteres magasságban fekvő vidéken. Zord, kietlen, mégis lenyűgöző vidék ez, ahol szinte minden megtett kilométer után teljesen más arcát mutatja a táj.

 

Én Chiléből, San Pedro de Atacamából mentem át Bolíviába egy négynapos terepjárós túrára újonnan megismert útitársaimmal, majd a túra végén Chilébe is érkeztem vissza. Az útvonal a bolíviai Altiplanón, vagyis a több mint 3500–4500 méteres magasságban elterülő magasföldön vezetett keresztül, amely a Tibeti-fennsík után a Föld második legnagyobb magashegyi fennsíkja.

Bár ez a négynapos túra csak a délnyugati régió legikonikusabb látnivalóit érintette, arra bőven elég volt, hogy beleszeressek az országba. Már most biztos vagyok benne, hogy egyszer még visszatérek az országba, és hosszabb időt is szánok Bolívia felfedezésére, mert amit láttam belőle, az csodálatos.

A túrát helyben, vagy akár a GetYourGuide oldalán is keresztül lefoglalhatod, ahol bármilyen programra a világon a TRAVELADDICTHU5 kóddal 5% kedvezményt kapsz.

Utazás Bolíviába

A legtöbb négynapos bolíviai terepjárós túra San Pedro de Atacamából indul, ezért érdemes itt legalább 2-3 napot eltölteni a magashegyi akklimatizáció miatt. A határátkelő, Hitó Cajón már 4480 méteren fekszik, a következő napok nagy részét pedig szintén 4000 méter feletti magasságban töltöd, ezért ezt nem érdemes félvállról venni.

Magyar állampolgároknak turisztikai célból nincs szükségük vízumra, elegendő a 6 hónapig érvényes útlevél. Azonban, ha ugyanazon az útvonalon térsz vissza Chilébe, arra nagyon oda kell figyelni, hogy véletlenül se maradjon a táskában Bolíviában vásárolt és visszahozni kívánt banán, vagy más friss gyümölcs, zöldség, vagy magvak, mert a chilei hatóságok ezeket szigorúan ellenőrzik.

Hasznos utazási tanácsok

Az infrastruktúra a bolíviai fennsíkvidéken meglehetősen egyszerű, az utak jelentős része földút. A por, a folyamatos zötykölődés és a hosszabb autózások a túra természetes velejárói. Cserébe viszont olyan helyekre juthatsz el, amelyek a világ legkülönlegesebb tájai közé tartoznak.

Nem közismert tény, de Bolívia a quinoa egyik őshazája, és ma is a világ egyik legfontosabb quinoa-termelő országa Peru mellett. A Salar de Uyuni közeli fennsíkokon több ültetvénnyel is találkoztunk.

Az éjszakákat többnyire helyi családok által üzemeltetett, egyszerű vendégházakban töltöttem, ahol a körülmények szerények, de tiszták. Több szálláson térítés ellenében Wi-Fi is elérhető, bár a kapcsolat nem mindig megbízható, így érdemes inkább néhány napos digitális detoxként tekinteni erre az útra.

Tipikus bolíviai női viselet a két copfba font haj, kalap és rakott szoknya.
Só hostel Villa del Candellaria falujában. Itt nemcsak pihentető, de rendkívül egészséges is volt egy éjszakát eltölteni az Uyuni sósivatag felkeresése előtt.
Az utazás alatt az étkezést helyi családok biztosították a szálláson, míg az út mentén éttermekben álltunk meg. Bolíviában minden nagyon olcsó.

Készpénzt célszerű még San Pedro de Atacamában váltani, mert a fennsík településein a bankkártyás fizetés csak elvétve működik. Illetve a réteges öltözetet sem érdemes otthon hagyni: napközben erős a napsütés, reggel és este viszont 4000 méter felett még nyáron is könnyen fagypont közelébe csökkenhet a hőmérséklet.

Üdítő megálló volt útközben Julaca települése, ahol szó szerint mintha megállt volna az idő.
Egykor vonat is közlekedett Bolívia fennsíkjain, de mára minden az enyészeté lett.
Az útmenti bódékban quinoa-s és kokaleveles sört is lehetett kapni.

Ha a híres tükörhatást szeretnéd látni a Salar de Uyuniban, akkor az utazást érdemes az esős évszakra, január és március közé időzíteni. Ilyenkor néhány centiméter víz borítja a sósivatag felszínét, amely hatalmas tükörré változik. A száraz időszakban viszont a hatszögletű sókristályok rajzolnak egészen különleges mintázatot a felszínre, így az évnek valójában mindkét időszaka egészen más élményt kínál.

Életem egyik legemlékezetesebb napfelkeltéje az Uyuni sósivatagban ért, 3650 méteren

Legszebb látnivalók Bolívia fennsíkjain

A színes tavak világa: Laguna Colorada, Blance és Verde

Bolívia délnyugati fennsíkvidékének egyik legnagyobb különlegességét a magashegyi sós tavak jelentik. Bár első pillantásra hasonlónak tűnhetnek, valójában mindegyiknek egészen más színe és hangulata van.  A legismertebb közülük a Laguna Colorada, vagyis a Vörös-lagúna, amely 4278 méteren fekszik.

A tó jellegzetes vöröses árnyalatát a vízben élő algák és az ásványi anyagok adják, amelyek a napszakok és a fényviszonyok változásával egészen élénk bíbor színben is ragyoghatnak. A vulkánokkal övezett lagúnák nemcsak a táj miatt különlegesek, hanem azért is, mert a világ egyik legfontosabb flamingóélőhelyének számítanak.

Három különböző flamingófaj is előfordul itt, köztük az andok, James és a chilei flamingó.

A Laguna Colorada mellett egy kávézó is üzemel, amelynek ablakából szép kilátás nyílik a színes víztükörre.

Néhány kilométerrel arrébb egymás mellett fekszik a Laguna Blanca és a Laguna Verde, amelyek teljesen eltérő színeikkel mégis tökéletes párost alkotnak. A Laguna Blanca tejfehér árnyalatát a vízben lebegő ásványi üledékek adják, míg a Laguna Verde szélcsendes időben mélyzöld színben ragyog a magas ásványianyag-tartalmának köszönhetően.

A két tó fölé a közel 6000 méter magas Licancabur-vulkán emelkedik, amely Bolívia és Chile határán áll és a fennsík egyik legismertebb jelképe.

Salar de Uyuni: a világ legnagyobb sósivataga

Az egész út csúcspontja számomra egyértelműen a Salar de Uyuni volt. A világ legnagyobb sósivataga több mint 10.000 km2, vagyis nagyobb, mint Ciprus teljes területe. A sivatag helyén több tízezer évvel ezelőtt egy hatalmas ősi tó, a Minchin-tó hullámzott. Ahogy a tó kiszáradt, maga után hagyta ezt a végtelen fehér sómezőt.

A becslések szerint több mint 10 milliárd tonna só található itt, amelyből évente körülbelül 25–30 ezer tonnát termelnek ki.
Száraz időben a hatszögletű sókristályok szinte geometrikus mintázatot rajzolnak a felszínre.
Esős időszakban – jellemzően január és március között – néhány centiméter víz borítja be a felszínt, amely ilyenkor hatalmas tükörré változik. Ez az a látvány, amely Bolíviát világhírűvé tette.

Életem egyik legszebb napfelkeltéjét itt éltem át, 3650 méteres magasságban. Ahogy az első napsugarak aranyszínűre festették a végtelen fehér tájat, egyszerre volt teljes csend és végtelen szabadság. Az ilyen pillanatokért éri meg világot látni.

A napfelkelte után még órákon át jártuk terepjáróval a sósivatagot. Láttuk a természetes hatszögletű sókristályokat, készítettük a híres perspektivikus fotókat, meglátogattunk egy sóból épült hotelt, és természetesen a Dakar-emlékmű sem maradhatott ki, hiszen a Dakar-rali 2009 és 2019 között több alkalommal is áthaladt ezen a különleges tájon.

Dalí sivatag és gejzírek

A bolíviai fennsík nemcsak színes lagúnáiról híres, hanem különleges vulkanikus tájairól is. A Dalí-sivatag (Desierto de Dalí) első pillantásra valóban olyan benyomást kelt, mintha Salvador Dalí egyik szürrealista festményébe csöppennénk. A végtelen homoksíkságból magányosan kiemelkedő hatalmas sziklák szinte természetellenes módon állnak a tájban, miközben a háttérben havas vulkáncsúcsok rajzolódnak ki.

Az utak mentén szinte végig vikunyákat láttunk, akik vadon élnek, nem háziasították őket.
A tevefélék családjába tartozó állatok ma már védettek, rendkívül finom gyapjújuk pedig a világ egyik legértékesebb természetes szálának számít.

A Sol de Mañana geotermikus területen kisebb gőzkitörések, fortyogó iszapmedencék és kénszagú fumarolák jelzik, hogy a felszín alatt ma is aktív vulkáni folyamatok zajlanak. Bár a gejzírek önmagukban nem olyan látványosak, mint a chilei El Tatio gejzírmezőn, de érdekes megállót jelentettek a bolíviai magashegyi útvonalon.

Italia perdida: elveszett Olaszország

A környék egyik legismertebb fotótémája a Copa del Mundo, vagyis a „világkupa”, egy természetes úton kialakult, serlegre emlékeztető kőszikla, amelyet a szél és az erózió formált évmilliók alatt. Innen nem messze található az Italia Perdida, vagyis az „Elveszett Olaszország” különleges vulkanikus sziklaformációiról ismert. Az évmilliók során a szél által formált alakzatok emberalakokra, állatokra és különféle építményekre emlékeztetnek, ezért sokan Bolívia természetes szoborparkjaként emlegetik.

A sziklák között sétálva pillantottam meg a vizcachat, azaz a perui macskanyulat.
Első pillantásra úgy néz ki, mintha egy nyúl és egy mókus keresztezése lenne hosszú farokkal, de valójában a csincsillák közeli rokona.

Anaconda kanyon és lámák

A bolíviai fennsík egyik legszebb panorámája az Anaconda-kanyonnál fogadott. A mély szurdokot évmilliók alatt egy kanyargó folyó vájta ki, amely felülről nézve valóban egy hatalmas anakondára emlékeztet. A kilátópontról jól kirajzolódnak a folyó kanyarulatai, miközben a háttérben a végtelen fennsík és a vulkánok teszik teljessé a látványt.

Bolíviában a vikunyák mellett lámákkal is több helyen találkoztam.
Ezek a barátságos állatok évszázadok óta az andoki emberek mindennapi életének részei.
Főként teherhordásra használják őket, gyapjújukból ruhák készülnek, sok helyen pedig még ma is a vidéki élet egyik jelképei.

Polques melegvizű termálmedencék

A hosszú, poros terepjárózás után igazi felüdülést jelentett megérkezni a Polques természetes termálmedencéihez. A nagyjából 30 fokos, vulkáni eredetű vízben ülve egészen különleges érzés volt körbenézni a kopár magasföldön és a távolban magasodó havas hegycsúcsokon.

Kevés helyen élhet át az ember olyan élményt, mint amikor egy természetes meleg vizű medencében pihen közel 4400 méteres tengerszint feletti magasságban.

Vonattemető

Uyuni városától mindössze néhány kilométerre található Bolívia egyik legismertebb látnivalója, a vonattemető (Cementerio de Trenes). A 19. század végén és a 20. század elején Bolívia kiterjedt vasúthálózatot épített ki, hogy a környék bányáiból kitermelt ezüstöt, ónt és más ásványkincseket a csendes-óceáni kikötők felé szállítsák. Amikor a bányászat a 20. század közepére hanyatlásnak indult, a használaton kívül helyezett gőzmozdonyokat és vasúti kocsikat egyszerűen Uyuni határában hagyták.

Ma közel 100 mozdony és vasúti kocsi rozsdásodik itt a sivatag közepén, amelyek közül a legrégebbiek még a 19. század végéről származnak.
Az évtizedek során a sivatagi szél és a szélsőséges időjárás különleges szabadtéri múzeummá alakította a helyet.

Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd Facebook, Instagram és TikTok oldalamat!