Hallstatt már régóta a képzeletbeli bakancslistám előkelő helyén szerepelt. Képeslapszerű helyeivel, hófödte hegycsúcsaival nem véletlenül vált a kirándulók közkedvelt helyévé. Már-már túlságosan is, hiszen az Interneten megosztott képeknek köszönhetően az érdeklődés megtízszereződött a falu iránt az elmúlt években. Pont emiatt ódzkodtam sokáig ettől az utazástól, nem szeretek sorszámot tépni egy fotó elkészítéséért. Az időjárás azonban megoldotta ezt a dilemmámat. Míg tavaly volt telünk és ilyen képeket készítettem, addig idén a hó elmaradt. Február végén egy hétvége erejéig Hallstattba szöktem, hogy legalább valami tél érzésem legyen. Bár sok hó már itt sem volt és a tavasz első rügyei is megjelentek a fákon, szerencsére sikerült azért némi ízelítőt kapnom a téli hallstatti csodavilágból.
Sokan csak pár órát töltenek el az UNESCO világörökségi oltalom alatt álló faluban, hogy elkészítsék a „kötelező” képeket és már mennek is tovább. Én ennél továbbmentem és két teljes napon át élveztem az osztrák kisfalu hamisíthatatlan miliőjét. Hogy mégis mit lehet csinálni a 800 fős Hallstattban két napon keresztül, azt most ebben a beszámolóban elmesélem.
Látogassuk meg a világ legrégebbi sóbányáját
A bányák iránt Wieliczka után különös tisztelettel adózok, főleg ha sóról van szó. Bár tudtam, hogy Hallstatt környékén sok sóbánya van, ám az a látogatás napjáig rejtve maradt előttem, hogy ez ténylegesen a világ legrégebbi sóbányája. Önmagában már az is érdekes tény, hogy egy bánya 928 méter magasan van. Nekem a bányáról az a kép jut eszembe, hogy a földfelszín alatt húzódik, nem pedig fent a hegy tetején. Egy rövid felvonózást és sétát követően máris ott találtuk magunkat a bejáratnál, ahol egy 90 perces vezetett programon vettünk részt a 7000! éves bánya egykori alagútjaiban. Merthogy régészeti leletek bizonyítják, hogy a bányából ennyi ideje sót termelnek ki.
Az állandó, téli-nyári 8 fokos hőmérsékletnek és a magas páratartalomnak köszönhetően a klíma nagyon kellemes a zord sziklafalak mögött. Nem csoda, hogy őseink nemcsak bányászták a sót, hanem közülük sokan a családjukkal együtt itt laktak. A túra egyik csúcspontja volt, amikor a 64 méter hosszú csúszdán az egyik szintről a másikra szálltunk alá, mindezt speciális kezeslábas öltözetben. A bánya kihagyhatatlan program, csakúgy mint valamilyen sótermék vásárlása, amibe lépten-nyomon belebotlik az ember Hallstattban járva. További információk a bánya látogatásáról ITT érhetőek el.
Együnk egy almásrétest a Rudolfsturmban
Ha kisétáltuk magunkat a sóbányában, térjünk be egy finom kávéra, vagy süteményre a Rudolfsturmba. A 13. századi gyökerekkel rendelkező torony egykor védelmi funkciót töltött be és egészen 1954-ig használatban volt. Itt lakott egykor a sókitermelést felügyelő vezető, ma pedig egy étterem üzemel a torony falai között. Terasza a szikrázó téli napsütésben csábító a túrázók számára. Nem is maradhatott ki programként egy vaníliasodóval leöntött almás rétes, azaz Apfelstrudl elfogyasztása.
Nézzünk világörökségi kilátást a panorámateraszról
Hallstatt legfőbb vonzereje kétségkívül a lenyűgöző falukép, amelyet tovább tetéz a magas hegyek közé ékelt tó látványa. Ha szépet szeretnénk látni, feltétlenül sétáljunk a panorámateraszra, ahonnan hiába vagyok tériszonyos, még én is élveztem az elém táruló panorámát. Szerencsére kora délelőtt kevés turista volt, így zavartalanul tudtunk gyönyörködni a tájban és senki nem zavart minket abban, hogy legalább 50 fotót készítsünk a hallstatti tóról és a havas hegyekről.
Keressünk vízeséseket és sétáljunk a gleccserkertben
A hallstatti erdőben való túrázás az előzőekhez képest kevésbé fotogén, ám annál üdítőbb program. Főleg télen, amikor a levegő olyan friss, hogy szinte harapni lehet és a hó alól kikandikáló moha szép kontrasztot képez a fehér tájjal. Bő két órás sétával juthatunk el a falu centrumától a jégkorszakból származó gleccserkertig, ahol a víz különös kiöblösödéseket vájt a kemény sziklába, medencévé formálva azokat. A mindössze 1926-ban felfedezett látványosság ma természetvédelmi oltalom alá tartozik.
A hallstatti túraútvonalak és tájékoztató táblák a hazai viszonylatokhoz képest meglehetősen hiányosak, ami erősen meglepett. A Waldbachstrub vízeséshez szerettünk volna eljutni, amit hiába kerestük kitáblázva, sehol nem találtunk. Jó 1,5 órás bolyongás után végül a Google navigációhoz folyamodtunk segítségért, ami ugyan elvitt a vízeséshez, de a téli útviszonyok miatt jobbnak láttuk nem lemenni az aljára.
Látogassuk meg a csontkápolnát
Ezt a látványosságot sajnos nyitvatartás hiányában nem tudtuk felkeresni, ám mindenképp említést érdemes a hallstatti összefoglalóban. A 18. századtól kezdődően egy furcsa temetkezési hagyomány terjedt el a hegyi emberek között. A temetők beteltek és a sírok egy részét újra kellett hasznosítani. A régi koporsókban lévő koponyákat egy második temetési szertartás keretében egy kriptába helyezték át, amelyek idővel már az egész teret betöltötték. 
A családi kapcsolatok és rokoni szálak megkülönböztethetősége érdekében a koponyák tetejét nevekkel, monogramokkal, később különböző motívumokkal festették meg. Ilyenre korábban nem volt sehol példa, hogy koponyákat így díszítsenek. A Szent Mihály kápolnában közel 600 festett koponyát találhatunk a 18-20. század közötti időszakból, amellyel a világ egyik legnagyobb és legkülönlegesebb „gyűjteményének” számít.
Együnk-igyunk-vigadjunk
A kissé bizarr látnivaló után evezzünk tovább kellemesebb vizekre és együnk egy jót Hallstattban. Feltéve, ha találunk éttermet. Jó ha tudjuk, vagy ha nem, akkor a saját bőrünkön úgyis megtapasztaljuk, hogy a 800 fős kisfaluban a nappali időszakot leszámítva az élet lassú mederben folyik. Az éttermek egy része nincs nyitva a hét minden napján és a konyhák is maximum este 9 óráig fogadnak éhes vendégeket. Bár az első estén majdnem hoppon maradtunk, de végül fagyasztott pizzával megszántak bennünket. A második estén már rutinosak voltunk és este 6 órakor elindultunk vacsorázni. Hallstatt egyik legrégebbi fogadójára, a Bräugasthofra esett a választásunk, ami egykor sörkimérő hely volt. És ha már Ausztria, akkor a bécsi szelet tűnt a legjobb választásnak egy korsó sörrel.
Adjuk át magunkat a pillanat varázsának
Végül, de nem utolsó sorban sétáljunk nagyokat Hallstatt piciny óvárosában. Csodáljuk meg a házakra felfuttatott „lapos” fákat, amelyek ágai most még csupaszon meredeznek, de nyáron megtelnek zöld levelekkel és gyümölcsökkel. Térkép nélkül vesszünk el a zegzugos utcákban. Nézzünk hattyúkat a lemenő nap fényében. Hallgassuk a templomok harangjainak zúgását, a magas hegyek között zúgó szél hangját, vagy a madarak csiripelését. Ők már tudják, hogy közeleg a tavasz. Hallstatt lassan felébred téli álomvilágából, hogy képeslapjai megteljenek újra élettel.
