• Menu
  • Menu

Túrázások Grúzia világörökségi tájain: a Kaukázus csodái

Grúzia régóta különleges mítoszok és fantáziák tárgya, ahol az ezeréves csodák még ma is élnek. A Kaukázus országába látogatva egy varázslatos világba csöppen az utazó, ahol a hófödte, gigantikus hegyek, ezeréves kolostorok, pálmafás strandok, virágzó bor és gasztronómiai kultúra mellett nem lehet elmenni szó nélkül a helyiek vendégszeretete mellett sem.

Nyáron már volt szerencsém ízelítőt kapni mindebből (a beszámolót ITT olvashatod róla), és az élmény olyannyira meghatározó volt, hogy az ország azóta is mágnesként húzta vissza a szívemet.  Ezúttal a Kaukázus szívébe látogattam, annak is a legelszigeteltebb, Svaneti régiójába, ahol a családi kötelékek, ősi hagyományok és a saját nyelv legalább annyira meghatározóak, mint Grúzia természeti szépségei.

Ushguli  

A Shkhara-völgyben fekvő apró falu Grúzia és a Kaukázus egyik legkülönlegesebb pontja. Nemcsak a festői szépségű kőtoronyai miatt, hanem az elszigeteltsége folytán is. Felső Svaneti régió, azon belül is Chazhashi ugyanis Európa legmagasabban fekvő, folytonosan lakott települése (2100 m), amelyet köszönhetően a régió 200, főként védelmi célokat szolgáló tornyának, sosem tudtak az idegen megszállók meghódítani.

A svanok, az ortodox keresztények túlnyomórészt zöld szemű grúz törzsei, az időszámítás előtti első évezredben érkeztek ide, és azóta uralják a Kaukázus Gyűrűk ura kinézetű völgyeit. Strabo, a Római Birodalom nagy tudósa úgy jellemezte az itt élőket, hogy a svanok „bátor és hatalmas” emberek, utóbbit elsősorban a harcias kedvre értette. Miközben ugyanis a mai Grúzia területét a Törökországból és Perzsiából érkezők folyamatosan feldúlták, addig a Svaneti régió nagy része megőrizte függetlenségét.  

Bármennyire is képeslapszerű azonban a település fekvése, az élet a hegyek közt nem egyszerű, és meglehetősen puritán. Ebbe bepillantást nyerhettem, ugyanis egy helyi családnál szálltam meg, és a családfő sokat mesélt az itteni körülményekről.

Ushguliban 45 család él, az év hat hónapjában hó borítja a völgyet, a legközelebbi nagyobb település, ahol bevásárlási vagy orvosi lehetőség van, több órányi autóútra fekszik. De ezek olyan utak, amelyeken egy 4×4 autóban zötykölődve folyamatosan azon imádkoztam, hogy csak érjünk el épségben a következő településig. Télen és a zord időjárási körülmények között, akármennyire is profi vezetők a helyiek, nem tudnak rajtuk átkelni, a régió teljesen elzárja magát a külvilágtól. Ám addig a túrázók és természetjárók igazi paradicsoma.

A Kaukázuson belül a Svaneti régió látképének szerves részeit képezik az úgynevezett svan-tornyok. Az 5×5 méteres alapterületű, 25 méteres kőerődök a 9-12. században épültek és ma a világörökség részét képezik. Funkciójukat tekintve kettős célt szolgáltak, és minden tehetős család emelt egy-egy svan-tornyot a lakóépületük oldalára.

Egyrészt jelzőrendszerként működtek és lánggal jelezték a tornyok egymásnak az ellenség közeledtét. Másrészt a gyakori lavinák, valamint a vérbosszú ellen menekülők számára is menedéket nyújtottak. Utóbbi hagyomány nem csak legenda, a szemet szemért elv miatt például sok családi név ki is halt a hegyekben. Csak Usghuliban 300 svan-torony állt egykor, amelyből mára alig 30 maradt meg. Ám azok ezer év elteltével is tekintélyparancsolóan és szilárdan jelzik a látogatók számára a falu közeledtét.

Shkhara-gleccser

Svaneti tartományban közel 300 gleccser található, amelyek nagy része nehezen megközelíthető, kettő kivételével: a Chalaadi és a Shkhara gleccser. Fekvése miatt én ez utóbbit választottam, ami Uhsguli települése felől egy 18 km-es túrával viszonylag egyszerűen, 6-7 óra alatt elérhető.  Gyaloglás helyett sokan választják a táv lóval vagy dzsippel való lerövidítését, amelyre a legegyszerűbb megoldás a faluban kínálkozik, a szállásadók általában nagyon segítőkészek.

Az összetartás és a családi hagyományok a hegyekben a ma napig meghatározóak. A svanoknak saját nyelvük van, aminek írásos formája nincsen, csak beszélt. Szinte minden családban fellelhető egy-egy ősi, több százéves ereklye (általában fegyver vagy ikon) ami apáról fiúra száll. A falukban a legtöbben ma is önellátóak.

Az udvarokon, valamint az utcákon lovak, bárányok és tehenek legelésznek, amelyek a megélhetéshez szükséges húst, tejet és gyapjút szolgáltatják. Ilyen magasságban ugyan a gabona már nem terem meg, de a lisztből sokan házikenyeret sütnek.  

A névadó, 5193 m magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja és gyakran ködbe burkolózik, és másik oldalán már az orosz határ található. A gleccserig az út az Inguri folyó medre mellett kanyarog a völgyben, és mivel az orrunk előtt van a hegy, eltévedni sem lehet menet közben.

 

Az egyetlen nehézséget a folyó átlépése jelenti, ami a nyári időszakban magas, míg ősszel alacsonyabb vízállású. Több helyen vannak rajta hidak, ám ha vállalkozó szelleműek vagyunk, akár mezítláb is átsétálhatunk rajta. Utóbbi esetben akár még szerencsénk is lehet. A folyó vizében ugyanis arany található, sokan itt alapozták meg aranymosással a szerencséjüket.

A legenda szerint Tamar király színaranyból készült sírja. Ushguli közelében van elrejtve. A grúzok legendás királyának temetésén 12 ember vett részt. A szertartás után mindegyiküket felakasztották, nehogy elárulják a kincs és a sír pontos lelőhelyét.

Mestia

Felső-Svaneti régió központja Mestia, ahol szintén számtalan őrtorony található ami kiállta a történelem és Grúzia viharait. A település méretéből adódóan már jóval frekventáltabb és látogatottabb is, mint Ushguli, ám kiváló bázisa lehet a túrázások mellett a különleges hegyi kultúra megismerésének.

A Svaneti Múzeumban egy rendkívül gazdag kiállítás várja a látogatókat, ahol i.e. harmadik századból származó ékszerektől kezdve 13. századi kéziratokon át az ikonokig számos relikvia és lelet állít emléket a svan örökségnek.

A vadászat ma is népszerű tevékenység a kaukázusi régióban, amelynek régen rituális jellege volt. Ilyenkor a férfiak két hétig távol tartották magukat az asszonyaiktól, hogy megtisztulva vágjanak neki a veszélyes hegyek meghódításának. A szerencsések hegyi kecskével tértek haza, ami ízletes csemegeként került a családi asztalra. 

 Az etnográfia iránt érdeklődőknek Mestiában egy másik érdekes helyet is érdemes felkeresnie, nevezetesen a Margiani múzeumot. Az egykori svan házban betekintést nyerhetünk egy egészen a 20. századig itt élt svan család életébe, valamint felkapaszkodhatunk a ház mellé épített őrtoronyba is.

Az otthon egy helyiségből állt, ahol a téli időszakban az emberek együtt laktak az állatokkal.

A nagyobb szék a családfő helyét jelzi, az asszonyok és nők egy külön padon foglaltak helyet.

A díszes faragású emelvény felső szintjén aludtak a család tagjai, lent pedig az állatok, ezzel biztosítva azt, hogy alulról folyamatosan meleg legyen.

Svan gasztrokülönlegességek

Mestiában számos helyen kóstolhatunk tipikus svan ételeket, amelyek különleges ízvilágát a só adja. A legnépszerűbb helyi specialitások közé tartozik a kubdari, ami egy pitába lévő húsos lepényt takar, a chvishtari (sajtos kukoricakenyér), valamint a tashmijabi (sajtos törtkrumpli).

Svanetiben a hagyományos grúz ételnek, a khachapurinak is megvan a helyi megfelelője, aminek különlegessége, hogy a sajt mellé kölesliszt is kerül a lepénybe. Az itteni chachat (ami a pálinkához hasonló erős alkoholos ital) pedig nem szőlőpárlat, hanem kenyérből készítik.

Túrázások Mestia környékén

Ushba völgy: vízesések és gleccser

Mazeri települése felől egy gyönyörű völgybe vezet az út, amelynek névadója és ikonikus pontja a 4710 méteres Ushba csúcs. Erőnlétünktől és kalandvágyunktól függően választhatunk, hogy a 22 km hosszú út mekkora részét szeretnénk megtenni.


A végállomás az Ushba gleccser, amelyhez több mint 1000 m szintemelkedés és nagyon nehéz terep vezet, ezért én ezt idő és megfelelő felszerelés hiányában kihagytam. Ha valaki Mestia környékén szeretne könnyen megközelíthető gleccsert látni, annak érdemes inkább a Chalaadi felé vennie az irányt.

Ám gleccsertől függetlenül is érdemes az Ushba völgyben túrázni, ugyanis itt található Grúzia legmagasabb vízesése, a Shdugra. Egészen pontosan egyébként három zuhatagot is láthatunk közvetlenül egymás mellett, amelyek hangos robajjal zúdulnak a mélybe és egyesülnek a Dolra folyóban.

A vízesésekhez érdemes a Hikers Inn kávézóból indulni, ahova egy 4×4 dzsippel földúton eljuthatunk. Innen a vízesésekhez egy 4 km hosszú túraút vezet, amelyben van emelkedő, de nagyjából 5-6 óra alatt kényelmesen megtehető.

Koruldi-tavak

Az egyik legnépszerűbb egynapos úticél Mestia közelében a Koruldi-tavak, amelyek 2850 méter magasan fekszenek és szép időben eszméletlen kilátás nyílik róluk. Nemcsak a völgyben fekvő Mestiára, hanem az előttük csúcsosodó 3-4000 méteres hegyekre is, amelyek a víz felszínén tökéletesen visszatükröződnek. Nekem ezúttal nem volt szerencsém az időjárással.

 


Bár mondjuk 2850 m magasan és októberben nem csodálkozom azon, hogy itt már leesett a hó és megérkezett a tél. De még így havasan, ködösen is nagyon szépek a Koruldi tavak, érdemes volt felkeresni őket.  A tavakhoz egy 21 km-es körtúra visz, amelyből 10 km folyamatosan felfelé emelkedik. Ha nem szeretnénk 10-12 órát túrázni, érdemes egy helyi sofőr segítségét kérni, aki megfelelő rutinnal és autóval fel tud menni a meredek földúton.

Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!