Külföld

Corvo: a tehenek Azori szigete

2019. szeptember 05.

Van a Majmok bolygója. Meg a Gorillák a ködben. És vannak a Kutyák és macskák. Az oroszlánok földjéről nem is beszélve. Akkor miért ne lehetne a teheneknek is szigetük? Bár még nem készült mozifilm a főszereplésükkel, szép csendben mégis átvették a hatalmat az emberek felett Corvon. Az Azori-szigetek legkisebbjén ma már ugyanis több tehén él, mint ember. A mindössze 17 km2 területű miniszigetet 400 ember lakja és ösztönző céllal minden itt lakónak, vagy ide költözőnek egy tehenet adtak ajándékba (ezt a helyi idegenvezetőnk mondta). A szaporulatot tekintve pedig erős a gyanúm, hogy a tehenek állnak nyerésre az emberekkel szemben. A logikai okfejtegetés után – csak, hogy a cím is értelmet nyerjen -, lássuk milyen a tehenek szigete.

Először is pici és az Atlanti-óceán kellős közepén van, távol mindentől. Legközelebbi szomszédja Flores, amelyről az előző beszámolómban már írtam, innen  a legegyszerűbb és a legolcsóbb átkompozni a szigetre. Vagy pedig választhatjuk a repülést és a Sata Airlines kisgépeit, amelyek hetente 3 nap repülnek Corvora Ponta Delgadaból.

Mi az első opciót választottuk, ám a tehenek szigetére való utazás majdnem meghiúsult. Naivan azt hittem, hogy kimegyek szépen előző nap a kompállomásra és megveszem a jegyet a menetrend szerint közlekedő járatra. Na ezt tessék elfelejteni gyorsan, mert Santa Cruzban sem jegyiroda, sem menetrend szerinti kompjárat nincsen. A kikötő leginkább úgy néz ki, mintha egy rögtönzött építkezési terület, bár a helyiek váltig állították, jó helyen járok.

Szerencsére egy arra sétáló külföldi pár megmentett, akik azt javasolták, hogy online vegyek jegyet az Azores on Travel oldalán egy napos Corvo kirándulásra. Ezen felbuzdulva sikerült az utolsó pillanatban jegyet vásárolnom a kompra, ami ezért erős túlzás. A hajó ugyanis inkább egy bálnanéző gumicsónak, mintsem hajó, de legalább 45 perc alatt átvisz az Atlanti-óceánon Flores és Corvo szigete között. Más túraszervezők hajói sem voltak jobbak, sőt. A másik gumicsónak motorja megadta magát útközben és valahol a két sziget között ragadt 35 utassal az óceánon a nagy hullámok között. Azt hiszem örülök neki, hogy nem arra váltottam jegyet.

A hasznos tanácsok az Azori-szigetekre utazóknak írt összefoglalómban kitértem rá, de ismétlés a tudás anyja, hogy ne arra az oldalra ülj a csónakban, amelyiken az oldalponyvát felhúzzák, mert garantáltan vizes leszel az út végére. Vagy pedig ülj oda, ha már csak ott van hely, de gondoskodj esőponcsóról és lábzsákról is, mert vizes ruhában nem éppen vidám dolog a vulkáni kalderában túrázni.

Ugyanis Corvo igazi vonzereje – a teheneken túl – az egy hatalmas, 3,5 km kerületű vulkáni kráter, aminek az aljába is le lehet menni. Ez ritkaságszámba megy, mert általában nem engedélyezett vulkáni kráterek mélyén csak úgy sétálgatni, már csak a meredek falak és biztonság miatt sem.

A Caldeirão, ahogy a portugálok hívják, egy kétmillió éves vulkáni robbanás műve, amely nemcsak a kaldera, hanem a sziget születését is eredményezte. Gyönyörű, hortenziabokrokkal és tehenekkel szegélyezett aszfaltos út vezet a kráterig, ahova taxival (€5) és gyalogosan (kb.: 6 km) is fel lehet menni. A kaldera legmagasabb és egyben kilátópontja 718 méteren, míg az alja 300 méteren fekszik. Szép időben, ami meglehetősen ritka, fentről az egész szigetet látni az Atlanti-óceánnal a háttérben, ami elképesztő kontrasztot képez az élénkzöld színű tájjal.

A kalderába kiépített turistaút vezet és ha valaki követi a sárga-piros jelzéseket, nem igazán lehet eltévedni benne. Azért kaptunk induláskor egy GPS készüléket biztos, ami biztos alapon, ugyanis míg fentről elég egyértelmű, hol a kijárat, addig lentről felfelé nézve már egészen más képet mutat a táj.

Ha már táj, akkor ennél érintetlenebb és vadabb helyet nem láttam az Azori-szigeteken. Igaz, a kilenc szigetből „csak” hatot (Flores, Corvo, São Miguel, Pico, Faial, São Jorge) jártunk be, de itt tényleg olyan érzésem volt, mintha egy elveszett világban járnék. Az ősi, vulkáni környezetben, az Atlanti-óceán közepén azon sem lepődtem volna meg, ha hirtelen egy dinoszaurusz bukkant volna fel előttem. Helyettük azonban be kellett érnem a kaldera mélyén a tavak partján legelő tehenek látványával, akik nem igazán zavartatták magukat, hogy emberek mászkálnak körülöttük.

A kráter meredek sziklafalait, köszönhetően az évmilliókkal ezelőtt történt robbanásnak és a szubtrópusi klímának, mára fű és moha borítja, amelyek a talaj magas kéntartalma miatt mindenhol erőteljes, sárgászöld színben pompáznak. Úgyhogy, ha valaki sötétzöld színű képet lát Corvo szigetének kalderájából, az csakis a Photoshop, és nem a természet eredménye lesz. A töménytelen mennyiségű hortenziabokor azonban nem optikai csalódás. Alapvetően egy évszázadokkal ezelőtt, mesterségesen idetelepített virágról van szó, amely akármennyire is invazív (az őshonos növények kárára), számomra mindig lenyűgöző látványt nyújt. Egy ilyen elszigetelt környezetben, mint a vulkáni kráter és a világ vége, pedig pláne.

A Caldeirão megfelelő felszereléssel 2-3 óra alatt kényelmesen körbesétálható, azonban vigyázzunk, hova lépünk. A tehenek előszeretettel hagynak maguk után gödröket a fűben és sok helyen mocsaras-lápos is a talaj. Láttam óvatlan túrázót, aki bokáig süllyedt a vörösbarna földben, amely azon túl, hogy nem szép látvány, komoly megfázást is eredményezhet. A kráter belsejében a hőmérséklet ugyanis alig éri el még augusztusban is a 15-18 fokot, így a széldzseki jó szolgálatot tett nemcsak az óceán átszelésénél, hanem a kaldera túra során is.

Visszatérve a civilizációba és Villa do Corvoba, amely a sziget egyetlen lakott része, volt egy kis időnk szétnézni a csónak visszaindulásáig. Túravezetőnk, aki már 10 éve él itt, büszkén vitt körbe minket a pár utcás településen. Láttuk többek közt a helyi iskolát, ahova 53 gyerek jár és ahol 22 pedagógus tanít, de van itt kórház, önkormányzat, templom és reptér is, igaz ez utóbbi hétvégén egyáltalán nem működik. Sok a lakatlan és romos épület, főleg az „óvárosi” részben.

Corvo szigetén járva picit olyan érzésem volt, mintha abban a bizonyos homokórában a szemek megálltak volna. Peregnek, de igazából nem tartanak sehova. A nappalok és éjszakák körforgása mindazonáltal végtelen békét és nyugalmat áraszt az Azori-szigetek legkisebbjén, ahol az emberek helyett még mindig a természet az úr. Na meg a tehenek, és ez így van jól.

 

Ne maradj le semmiről! További képekért és történetekért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!

Ezek is érdekelhetik