• Menu
  • Menu

Caltagirone és a 300 fokos szicíliai vajtartó

Nem, nem szövevényes matematikai szögekre vagy Fahrenheit és Celsius közötti váltószámokra kell gondolni, és még csak nem is a 300 című filmre. Hanem lépcsőfokokra! Szicíliai körutazásom során történt ugyanis, hogy képes voltam ennyi fokot megmászni egy vajtartóért! Augusztust írunk – hasonlatosan a mostanihoz- rekkenő hőség, sehol egy bárányfelhő az égen. Valahol Palermo és Catania között félúton járunk a bérelt autónkkal, próbáljuk átverekedni magunkat a kacskaringós hegyi utakon és végeláthatatlan szerpentineken. Közben a helyi vezetési stílussal is barátkozunk, azaz a folyamatos dudálással és a KRESZ-szabályok totális figyelmen kívül hagyásával. Ilyen közlekedési morál mellett nem meglepő, hogy egyetlen épp autót nem láttam Szicíliában, legalább egy horpadás vagy karcolás mindegyiken ékeskedett.

Egy Caltagirone nevű kis városkába tartunk, a kerámiamesterség fellegvárába. A település a tengerparttól messze, a kopár sziget közepén fekszik, magasan egy hegy tetején. Az 1693-as földrengés csaknem az egész települést lerombolta, amelyet stílusosan earthquake (földrengés) barokk stílusban építettek újjá. A történelem során a fazekasság, majolika csempék és terrakotta termékek legfőbb előállítójává nőtte ki magát a város, a legtöbb Szicíliában kapható kézműves terméket itt készítik. Jelenleg Caltagirone az UNESCO Világörökség listáján szerepel egyedi építészeti stílusa és kerámiái miatt, ezért is meglepő, hogy az útikönyvek méltatlanul keveset írnak róla.

Caltagirone és a kerámia

A város egyik legkülönlegesebb látnivalója kétségkívül a Santa Maria del Monte lépcsősor, amely 142 fokból áll és mindegyiket különböző mintájú csempe díszíti. Fantasztikus látvány, ahogy a színes lépcsők egyre feljebb és feljebb vezetnek a hegy oldalában. Nem véletlenül díszítik fel különböző ünnepek alkalmából virágokkal, illetve mécsesekkel. A lépcsősort övező több száz éves épületek aljában helyi keramikusok boltjai kaptak helyet, ahol legtöbb esetben maga a mester szolgálja ki az érdeklődőket. Két egyforma kínálat nem létezik, hiszen egyedi, kézműves termékekről van szó, amelyek magukon hordozzák készítőjük stílusjegyeit. 

Már régóta vágytam egy porcelán vajtartóra, amelynek beszerzésére itt kínálkozott a legmegfelelőbb alkalom. Az összes üzlet végiglátogatása után természetesen a lépcsősor legeslegtetején lévő boltban találtam meg a tökéletes darabot: kék-sárga színvilág, citrom motívummal és növényi indákkal díszítve. Azonnal lecsaptam a vajtartóra, amelyet Gulino mester gondosan becsomagolt buborékos fóliába, hogy kibírja a hazáig vezető repülőutat. Boldogan lesétáltam a lépcső aljára, kezemben a szerzeményemmel, amikor is elkezdett motoszkálni a fejemben egy gondolat és sehogy sem tudtam megálljt parancsolni neki. Hogy fog mutatni önmagában a vajtartó az asztalon? Hiszen semmi hasonló stílusú, vagy színű konyhai kiegészítőm nincs otthon?!

Így történt, hogy újra megmásztam a 142 lépcsőt a 40 fokos hőségben. De ekkor már valahogy nem tudtam örülni a különböző színben pompázó majolika csempéknek. Mert nyilván az a bizonyos kék-sárga citromos dizájn csak Gulino üzletében volt, a lépcsősor tetején. Ez alkalommal már nem bíztam a véletlenre a dolgot: a vajtartó mellé beszereztem egy szalvétatartót és két kínálótálkát, hogy teljes legyen a kompozíció.

A kék-sárga citromos kerámiák azóta is különleges helyet foglalnak el a konyhámban. Bár Murphy, hogy csak a vajtartót használom közülük. De abból olyan jól esik a vaj, mint semmi másból! Ha lépcsők megmászása nélkül kedvet kaptál Caltagironeban készített kerámiák beszerzéséhez, itt tudsz rendelni online: https://www.ceramichecaltagirone.com. Ám a legjobb személyesen felkeresni a városkát, ha egyszer Szicíliába vezet az utad.

Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd a Facebook, Instagram és TikTok oldalamat!