• Menu
  • Menu

Valami új, valami régi, valami kék. Gondolatok 2021-ről

Amikor leültem a számítógép monitorja elé, hogy számot vessek az idei évem legfőbb eseményeivel, elsősorban az utazások adta élmények konzerválására fókuszáltam. Mint egy jó gazdasszony, aki a leszedett gyümölcsökből a férgeseket kidobja, a legszebb darabokat pedig egy üvegbe töltve eldunsztolja. Hogy azok a család asztalára kerülve a téli időszakban az étkezések finom csemegéi legyenek. Ám ahogy egy fa, bokor vagy virág, úgy az élet sem csak tökéletes dolgokat hoz létre és hagy maga után az emlékezetre.

Ha az idei évemet egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá, 2021 a megérkezés éve volt. Hogy miért mondom ezt, és hogy a kifejezést igazán kontextusba helyezzem, ahhoz picit vissza kell menni az időben. Amikor 2 évvel ezelőtt felmondtam a munkahelyemen azzal a feltett szándékkal, hogy én mostantól főállásban utazással és a blogolással szeretnék foglalkozni, még nem igazán tudtam, hogy mire vállalkozom. Csak volt bennem egy erős belső késztetés, hozzá pedig egy álom, hogy ezt mennyire jó lenne csinálni. Hiszen amikor utazom, akkor érzem igazán, hogy élek, és erre felgyógyulva egy daganatos betegségből kaptam egy második esélyt az élettől.

Teltek a hónapok, múltak az évek, én pedig csak mentem előre az úton. Soha, egy percig nem gondolkoztam el azon, hogy vajon jó döntést hoztam-e, amikor fejest ugrottam az ismeretlenbe és változtatva a korábbi életemen utazó bloggernek álltam. Egyszerűen csak bíztam a megérzéseimben, magamban, miközben rengeteg szeretetet és biztatást kaptam a család és barátok mellett sokszor ismeretlen emberektől is.

Hajlamosak vagyunk szidni a közösségi médiát, annak komment- és fotelhuszárait, arctalan tömegét és káros hatásait. Ám felém szinte csak pozitív visszajelzések érkeztek. Talán azért, mert érezhető az írásaimon, megosztott tartalmaimon, hogy az valóban szívből jön. Én ugyanis egy olyan ember vagyok, aki ha valamit csinál, a tudása mellett a szívét és a lelkét maximálisan beleteszi. Teljesen mindegy, hogy az egy külföldi vagy luxusutazás, vagy egy belföldi kirándulás. A lényeg ugyanaz: utazni-(meg)élni.

2021-ben ennek a szemléletnek, a több tízezres olvasótábornak, a lelkiismeretes munkának, és valószínűleg egy sor más tényezőnek köszönhetően lehetőséget kaptam arra, hogy nagy cégekkel, turisztikai ügynökségekkel és partnerekkel dolgozzam együtt. Olyan emberekkel, akik bíztak és hittek bennem, és akik támogatásával olyan fantasztikus helyekre jutottam el, amiről korábban csak álmodoztam. 2021-ben a munka gyümölcse beérett. Megérkeztem, jó helyen vagyok.


Persze a munkának ezzel nincs vége, hiszen a „kertet” gondozni kell, hogy újra zamatos és finom gyümölcsöket teremjen. Ám bármit is hozzon a jövő, bármilyen nagy és változatos legyen a kert, azt vállalom és ígérem, hogy csak olyan dolgok kerülnek bele, amikkel 100%-ban tudok azonosulni és szeretni. A gaz-és egynyári növények nem az én világom, noha időről-időre megpróbálnak átjutni a kerítésen.

Odáig, hogy felismertem, mi való a kertembe és mi nem, elég hosszú és rögös út vezetett. Ha számszerűsíteni kellene, közel 2600 km. Ennyi ugyanis az országos kör hossza, Magyarország kék kerülete, amit 2021-ben lejártam. Azt, hogy ezt az utat nagyrészt egyedül tettem meg, tudatos döntés volt. Számomra ugyanis a természetjárás, bármennyire is spirituálisan hangzik, nem csak a látnivalók és Magyarország megismeréséről szólt. Ez egy belső utazás is volt egyben, ami rengeteg pozitív felismerést hozott (ITT írtam róla), és ami elindított egy másik úton. Az embernek ugyanis nemcsak a testét, nemcsak a kertjét, hanem a lelkét is ápolnia kell időnként.

2021-nek voltak felejthetetlen pillanatai és felejthetőek. Felemelőek és lehengerlőek. Emberi csalódásai és kellemes meglepetései. Nagyon sokat tanultam magamról. A körülöttem lévő világról. A nemet mondani tudásról. Arról, hogy ha egyedül is érzed magad, valójában sosem vagy egyedül. Hogy a pillanat megélésének varázsa sokkal többet ad mindennél. Hogy tudni kell élni. Hogy merni kell élni. Hogy jól kell élni. Az alábbi pillanatokért biztosan megérte, amikért nagyon hálás vagyok a 2021-es évből.

Túrázás Grúziában, a Kaukázus szívében. Az Ushba gleccser felé vezető út csodálatos volt ezen a fenyőerdőn át. Ha behunyom a szemem, szinte újra érzem a tűlevéllel borított avar illatát, amelyből itt-ott ismeretlen gombák dugták ki a fejüket.
Az alföldi kéktúrázásom során az egyik legszebb élményt Biharugra adta. A nap lemenő korongja előtt elhúzó, több ezer vadlúd látványa és hangja tényleg mesébe illő volt. Annyira belefeledkeztem utána a természet adta örömökbe, hogy a kabátomból véletlenül kiesett a telefonom. Nem kis pánik volt, hogy vajon a réten hol hagytam el, de szerencsére fejlámpával jó 500 métert visszasétálva megtaláltam.
Albániában, Berat városában a szállásunk konkrétan a várban volt, ahova egy macskaköves, keskeny boltíven át vezetett az út. Alig mertünk átmenni rajta autóval, nem hittünk a szemünknek, hogy tényleg ide kell jönni. A megérkezést követően a közeli étteremben elfogyasztottuk a bárányból és kecskéből álló vacsoránkat, néhány pohár finom vörösbor kíséretében. Varázslatos este volt, aminek az éjszakai csöndjét a müezzin éneke szőtte át.
Szlovéniában a Skocjan-barlang szédítő, víz alkotta járatait felfedezni egyszerre volt libabőrös és félelmetes élmény. Sok helyen 50 méteres mélység tátongott a lábam alatt, miközben a szemközti oldalon láttam az egykori lépcsők maradványait, amit a barlang első felfedezői hagytak maguk után. Rácsodálkozni és testközelből megtapasztalni, milyen ereje van a természetnek, 2021 nagy pillanata volt. Fotó forrása: Škocjan Caves Park, készítője Borut Lozej
Ki gondolta, hogy egyszer nyáron a hóban fogok túrázni, mindezt Montenegróban. A terep meglehetősen nehéz volt, amire előzetesen nem számított senki. Ebben az öltözetben és felszereléssel a Bobotov Kuk csúcsra nem is másztam fel, de az odavezető út önmagában is emlékezetes marad. Már csak amiatt is, hogy büfé híján a hóból csináltunk vizet. Szerencsére nem lett senkinek baja tőle.
2021-ben végre eljutottam Magyarország egyik legtávolabbi szegletébe, az Őrségbe, ahol négy csodás napot töltöttem. Bebarangoltam a haranglábas “szereket”, megismertem a lápok titkos világát és a vargányás dödöllétől kezdve a tökmagolajos jégkrémig egy csomó finomságot is megkóstoltam.
Málta csodálatos Kék lagúnájában koktélt inni egy ananászból az egyik legjobb tengerparti élményem volt 2021-ben. Szerencsére az öbölben délelőtt szinte alig voltak, így nemcsak a kókuszos ital finom ízét, hanem a türkiz víz látványát is háborítatlanul tudtam élvezni és magamba szívni a napsugarakkal együtt.
Célba érni 2600 km után az Országos Kék Körön minden kétséget kizáróan az év legnagyobb pillanata és teljesítménye volt egyben. A korábbiakban írt felismerések mellett nyilván büszkeséggel tölt el, hogy ezzel én lettem az első nő Magyarországon, aki egy éven belül és kizárólag gyalogosan teljesítette a távot.
Isztambul tetőteraszán ücsörögni, ahol egyik oldalon a Hagia Sofia, a másikon a Sultanahmet (Kék) Mecset van, olyan szép látvány volt. A hangulatra pedig a fejem felett vijjogó sirályok és Boszporusz látványa tette el a koronát.
Ausztria zöld szívében, Stájerországban megtudtam, hogy mitől zöld az alpesi fű. Nos, nem az esőtől, ahogy gondoltam volna, bár a víznek és a teheneknek köze van hozzá 🙂 Az utazásra anyukámat is magammal vittem, hiszen időt, szeretet, törődést mutatni azok felé, akiket szeretünk, a legjobb dolog a világon. Na meg utazni, (meg)élni és megosztani élményeket másokkal, legalább ilyen jó!

Ne maradj le! További hasznos utazós tartalmakért kövesd a Facebook, Instagram és TikTok oldalamat!