Személyes

Mit adott 2019? 12 kép és történet az idei évről

2019. december 30.

Ahogy a híres dalszöveg is mondja: Menj az úton, menj tovább. Ne nézz, ne nézz vissza már! Nem vagyok egy múltban élő típus és nem is szokásom sopánkodni azon, ami elmúlt, inkább előre tekintek. Most mégis kivételt teszek és visszatekintő jelleggel górcső alá veszem az idei évemet. 2019 sok szempontból nehéz, ám utazás szempontjából a legtöbb álmot valóra váltó évem volt. Idén 20 országban fordultam meg, 38 alkalommal ültem repülőre, de utaztam busszal, vonattal, komppal, hajóval, sőt, még egy tengeralattjáró belsejében is jártam Tallinban. Összesen 75 napot töltöttem külföldön és több tucatnyi napot kirándultam hazai tájakon. Mindezt főállású munka mellett összehozni nem kevés szervezést igényelt, és ugye nemcsak megélem az élményeket, hanem meg is írom. 2019-ben csak a Traveladdict oldalra 44 cikket írtam 415.000 karakternyi terjedelemben (kb 140 A4-es oldal), amibe nem számítanak bele az Instagram (ITT tudsz követni) és Facebook oldalra (azt pedig ITT éred el) írt beszámolók. Bár a számok önmagukban nem mondanak semmit és az ember el is felejti őket, ezért hoztam 12 képet és leírást arról, mit adott vagy tanított nekem 2019.

1) Hogy a búvárkodás egy élethosszig tartó szerelem

Életemben először 2009-ben merültem a víz alá, úgyhogy idén ünnepeltem a kerek 10 éves évfordulót. Ha a kapcsolatokat nézzük, ilyenkorra már a kezdeti lelkesedés megkopik, ám nálam ez pont fordítva működik. Minél többet látok a felszín alatti csodavilágból, annál telhetetlenebb vagyok és még többet szeretnék belőle kapni. Idén egy nagy álom teljesült azzal, hogy manták között úszhattam és egészen közelről nézhettem a víz alatti balett előadásukat.

2) Hogy vannak karmikus dolgok az életben

Srí Lankán Dambulla sziklatemplománál egy buddhista szerzetes által megáldott karkötőt kaptam útravalóul még január végén. Ezt az áldózsinórt nem szabad levenni, addig kell hordani, ameddig magától el nem szakad, vagy le nem esik. Ez sokszor évekbe is telhet és én minden nap büszkén viseltem a zsinórt egészen ez év novemberéig. 11 hónap alatt a sodrott zsinór már kinyúlt és egy kellemetlen telefonbeszélgetés után egyszer csak azt vettem észre, leesett a csuklómról. Nem elszakadt, hanem magától távozott. Számomra ez elég karmikus jelentéssel bírt és megerősített abban, hogy egy olyan helyzetből, amelyben már nem érzed jól magad, ki kell lépni.

3) Hogy az utazás nem csak külföldről szól

Sosem rejtettem véka alá, mennyire szívügyem, hogy időről időre hazai tájakat is bemutassak. Hiszen látnivalókban és felfedezetlen helyekben kis hazánk is bővelkedik, sőt. 2019-ben több tucatnyi hétvégét töltöttem itthoni kirándulásokkal és hogy mennyire van keresnivalója a blogon a magyar tartalmaknak, azt a számok is igazolják. Minden idők legolvasottabb cikke idén született, a Kőbányai víztárazóról, amelyet csaknem 40.000-en olvastak, vagy legalábbis kattintottak rá. Jövőre szeretném még jobban erősíteni a hazai vonalat, hiszen számomra az utazás belföldről is szól.

4) Hogy addig kell megnézni a világ csodáit, ameddig láthatjuk őket

Máltára évek óta terveztem, hogy elutazom, de csak 2019-ben került rá sor. Mire eljutottam a Gozo szigetén lévő híres, boltíves Azúr-ablakhoz, az összeomlott és a tenger fenekére került. Bár a máltai tengerpart így is csodaszép volt, de ráébresztett arra, mennyire törékeny a világunk és addig kell menni valahova, ameddig még eredeti pompájában látható a hely. Pont emiatt Afrika 2020-ban az egyik kiemelt célpont, hogy természetes közegükben lássam az állatokat, hiszen ki tudja ezt még meddig tehetjük meg.

4) Hogy ne vessük el a buszos kirándulásokat

Jó pár éve – a búvártúrákat leszámítva – saját magam szervezem az útjaimat. Ez sokszor nem kevés stresszel és idővel jár, cserébe viszont nem kell egy csoporthoz igazodnom, hanem a saját tempómban fedezhetem fel az adott helyet. 2019-ben egy kuponos akció miatt beadtam a derekamat egy plitvicei kirándulásra, ami a vártnál sokkal jobban sült el. Ezen felbuzdulva jövőre beiktatok pár hasonló utazást közelebbi helyekre.

5) Hogy nem kell félni attól, amit nem ismersz

A macedóniai utazásom egyik leginkább várt programja volt, hogy ellátogassak Suto Orizariba, a világ roma fővárosába. Olyan helyre, amelyet a turisták általában messziről elkerülnek, mert nincs itt semmi látnivaló a szegénységen és romákon kívül. Bevallom, a sztereotípiák miatt (is) eléggé tartottam tőle, mi vár rám ott, de szerencsére nem a károgóknak lett igazuk. Suto Orizariban az utcákon sétálgatva egy percig nem éreztem azt, hogy ne lennék biztonságban, vagy bármitől félnem kellene. Az ott élő emberekkel találkozva és beszélgetve egy csomó érdekes dolgot megtudtam egy általam addig alig ismert kultúráról. És hát miről is szól egy utazás, ha nem valami új felfedezéséről vagy a komfortzónánk tágításáról?

7) Hogy egyedül is lehet utazni

Párkapcsolat híján általában a barátaimmal, vagy családdal szoktam utazni. Sokszor előfordult azonban, hogy hiába találtam egy jó repülőjegyet és újságoltam lelkesen a körülöttem lévőknek, őket nem fűtötte annyira az utazási vágy, mint engem. 2019-ben életemben először egyedül utaztam külföldre, mégpedig Dublinba, ahol egy szuper hétvégét töltöttem el. Az új élményen felbuzdulva és hogy véletlenül sem éreztem mindeközben lúzernek, vagy magányosnak magam, az ősz folyamán Nizzába is elutaztam egyedül.

8) Hogy legyünk büszkék arra, ahol élünk

Szerte a világban járva mindig örömmel tölt el, ha hallom, hogy a magyarok itt segítettek, ott alapítottak egyetemet vagy hogy milyen kapcsolódásunk volt a történelem folyamán egy másik országgal. Viszont nem csak akkor kell büszkének lennünk magyarságunkra, ha külföldön vagyunk, hanem akkor is rálelhetünk erre, ha itthon járunk. Számomra az egyik legmeghatározóbb belföldi kirándulás Hollókő volt. Az egy dolog, hogy az UNESCO világörökség részét képezi a hely, de ami igazából szívet melengető dolog az az, ahogyan ápolják a palóc és vidéki hagyományokat a mai napig is a faluban.

9) Hogy a természeti helyek hoznak igazán lázba

Ha utazásról van szó mindenevő vagyok és nagy duzzogva bár (értsd az iróniát), de eltöltök pár napot egy nyüzsgő nagyvárosban is. Ám ha választani lehet, biztos, hogy olyan helyre utazom, amely kevésbé turistás, történelmi és kulturális, de leginkább természeti látnivalókban bővelkedik. Az Azori-szigeteken ez utóbbiból nem volt hiány. Napokat töltöttünk el úgy egy-egy szigeten, hogy alig találkoztunk turistákkal és bevallom, nem is hiányoztak. Az érintetlen, vagy kevésbé látogatott helyeken járva úgy érzem, minden bokor, madár és tó csak arra vár, hogy felfedezzem. Lehet gyerekkoromban túl sok David Attenborough filmet néztem, de úgy érzem, hogy a természet az én igazi közegem, ha utazásról van szó.

10) Hogy a sarki fény igenis létezik

Bagatell módon hangzik a fenti állítás, hiszen hogyne létezne, számtalan fotó a megmondhatója. Viszont én sosem láttam élőben és mióta Izlandon elkerült a szerencse pár éve télen, még jobban hajtott a vágy, hogy lássam. Ez a bakancslistás álom Norvégiában valósult meg végül idén, amikor a norvég fjordok között, az orkákkal való merülést követően a sötét égbolton megjelentek az első zöldes fénycsóvák. Gyermeki öröm lett rajtam úrrá, hogy hosszú évek várakozása után végre élőben is láthatom az északi fényt.

Fotó: Czimer Dávid

11) Hogy merjünk nagyot álmodni szakmai téren is

Manapság kis túlzással mindenki, aki utazik és beszámol róla, már bloggernek számít. Bizonyos követőszámmal pedig már influencernek, aminek a hallatán a hideg is kiráz.  A nagy médiazajban én maradandó értékeket szeretnék továbbra is közvetíteni, miközben a személyes élményeimet is elmentem. Tudom, hogy pici vagyok az utazóbloggerek között, de talán egyszer felnövök. Hatalmas öröm és megtiszteltetés volt, hogy 2019. január elején megjelent az első cikkem a National Geographic oldalán és azóta a magazin együttműködő partnereként publikálhatok náluk. Decemberben érkezett a következő felkérés, hogy a Borbás Marcsi és Rákóczi Feri által indított Egy.hu oldalra is írjak cikkeket utazási témában. Ezekre külön nem hívtam fel a figyelmet évközben, mert nem szerettem volna velük dicsekedni. Pedig tudom, hogy a saját sikereinkre igenis büszkének kell(ene) lennünk. 2019 követőszámban ugyan nem, de szakmailag az áttörést meghozta, hogy íróként van keresnivalóm ezen a pályán.

12) Hogy merjünk gyengék és bátrak lenni egyszerre

2019-ben írtam először a betegségemről (ITT olvashatsz róla), amelyet éveken át őriztem magamban. Az ember ritkán beszél olyan tabutémákról, mint halál vagy az elmúlás. Nem egy vidám történet, hogy 32 évesen rákos lettem, megműtöttek, sugár és kemoterápiás kezeléseket kaptam, csak hogy megmentsék az életemet. Bár 100%-os már soha nem lesz az életminőségem, nem panaszkodom, mert hála Istennek élek és jól vagyok. És most már értitek, mi motivál arra, hogy ennyit utazzak. Ugyanis amikor utazom, akkor érzem a leginkább, hogy élek. Élni pedig nagyon jó dolog és erre kaptam egy második esélyt az élettől. Jövőre letelik a kritikus öt év, amikor a statisztikák szerint is gyógyultnak nyilvánítanak. Úgyhogy ennek örömére bontok majd egy pezsgőt 2020. március 13-án. És az is lehet, hogy egy különleges helyen, hiszen ritkán adódik az ember életében olyan alkalom, hogy kétszer lesz öt éves.

Ne maradj le semmiről! További képekért és történetekért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!

Ezek is érdekelhetik