Kevés olyan hely van Európában, amelyet viszonylag rövid idő alatt és könnyedén bejárhatunk, ráadásul olyan bőséges természeti és kulturális örökséggel várja az utazókat, mint Málta. A szigetnek nincsenek óriási hegyei, vadvizektől zúgó kanyonjai, felhőkarcolós luxusszállodái, sőt még hosszú fövenyes, pálmafás strandjai sem. De nem is ebben rejlik a vonzereje.
Máltán minden valódi, természetes és legendákkal átitatott, amely élményt a Földközi-tenger megannyi kékje és a szigetország változatos tájképe tesz teljessé. Ha valaki gyönyörködni szeretne a naplementében, és a színes hajókkal ringatózó víz látványában, itt jó helyen jár. De az is, aki szimplán csak kikapcsolódásra vágyik, vagy egy olyan kristálytiszta és vad sziklákkal körbeölelt öbölre, ahol a madár se jár. Akit pedig a gasztronómiai élvezetek, a történelem és a középkori városok nyüzsgő világa érdekel, azoknak szintén nem fog Málta csalódást okozni.
Másodjára tértem vissza a szigetországba, de most is úgy jöttem haza, hogy nem láttam belőle eleget. Amit viszont láttam és megtapasztaltam, az végérvényesen belopta magát a szívembe. A mostani utazásomról következzen a 10 emlékezetes hely és történet, máltai érdekességekkel megfűszerezve. Ha pedig további látnivalókra vagy kíváncsi, hogy mit érdemes megnézni Málta és Gozo szigetén, korábbi írásaim ITT és ITT érhetőek el.
Legszebb helyek és látnivalók Máltán
Comino
A 2,8 km2 -es szigetet ma már csak ketten lakják, ám a nyári időszakban Comino megtelik élettel. A sziklás öblökkel szabdalt tengerpart a búvárok és a fürdőzők közkedvelt helye, amelynek egyik legszebb része a Kék lagúna, azaz a Blue Lagoon. A sekély, szinte fehérhomokos öbölben a víz a kék minden színében játszik, paradicsomi környezetet biztosítva a fürdőzéshez.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A sziget másik oldalán 75 méteres sziklafalak tövében számtalan barlangot találunk és ha kedvünk tartja, itt is csobbanhatunk. Menetrend szerinti hajóval vagy privát csónakokkal Comino és a még kisebb Cominotto szigetét Gozo és Málta szigetéről egyaránt könnyen elérjük.
Máltai lovagrend
Málta kapcsán a lovagrend kérdésköre megkerülhetetlen, hiszen sokaknak a sziget neve hallatán automatikusan az jut az eszükbe. A Szentföld, azaz Jeruzsálem muszlim uralom alóli felszabadítására a 11. században indultak keresztes hadjáratok, amelynek élharcosai az istápolyos rend szerzeteseiből verbuvált katonák voltak. Céljuk kettős volt: harcolni a Szentföldért és megvédeni a hitet, valamint a rászorulókat és zarándokokat pártfogásba venni. Utóbbi érdekében a lovagok sok helyen kórházakat építettek és gyógyító tevékenységet is folytattak.
A rend tagjai csak nemesek lehettek, akik két év próbaidejükből az egyiket ápolóként, a másikat katonaként voltak kötelesek eltölteni. A rend tagjai egymás közt nagymestert választottak, amely cím halálig tartott. A törökökkel vívott hosszas csatározások után a lovagok idővel hontalanná váltak. Először a szicíliai Messinában, majd később Rodoszon, míg véglegesen Máltán telepedtek le 1530-ban és védték Európát az Afrika partjai felől érkező támadásokkal szemben. A máltai lovagrend ma is aktív és közel 13.000 tagot számlál.
Ħaġar Qim, Mjandra, Tarxien, Ggantija: megalitikus templomok
A máltai építészet története egészen az időszámítás előtti 4000-es évekig nyúlik vissza. A szigetre érkező első lakók hatalmas templomokat emeltek, amelyek ma mindegyike UNESCO világörökségi oltalmat élvez. A 12 méter magas és 20 tonnás kőtömbökből álló szentélyek közül a Ggantija a legidősebb (ITT írtam róla), korát 6000 évre becsülik. Ezzel mind az egyiptomi piramisok, mint pedig a Stonehenge-t megelőzi és a világ második legrégebbi, ember által emelt épületének számít.
A máltai megalitikus templomok közös nevezője, hogy fentről egy három, illetve négylevelű lóherére emlékeztetnek, amelyekből további kisebb termek nyílnak. Hogy pontosan milyen célt szolgáltak, áldozati helyek voltak-e, vagy asztonómiai célokat szolgáltak-e, a tudósok csak találgatják. A fejlett, templomcivilizációs kultúra ugyanis amilyen hirtelen megjelent Máltán, olyan gyorsan el is tűnt. Írásos feljegyzések nem maradtak róluk, csupán a kövek és a sírokból előkerült tárgyak mesélnek az egykor itt élőkről.
Mdina
Málta régi fővárosa, Mdina páratlan középkori hangulatával egyetlen máltai település sem vetekedhet. Sárga színű, különleges arculatú épületeinél feltűnő, hogy sok helyen nem látunk ablakokat. Ennek oka a kánikulában keresendő. A sárga mészkőházak elülső homlokzatai általában dupla falúak és az építkezéskor kavicsréteget szórtak közéjük, hogy hűvösen tartsák az épületek belsejét a nyári hónapokban is. Míg az ablakok funkcióját a belső udvarok töltik be és onnan áramlik be a fény és a világosság a szobákba.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A várfallal körbevett óvárosi részbe autóval nem lehet behajtani. Ám ha elfáradnánk, vagy nincs kedvünk már gyalogolni, konflissal is elindulhatunk Mdina felfedezésére. Útközben pedig, ha némelyik utcarészlet ismerős lehet, az nem a véletlen műve, ugyanis a Trónok harca több epizódját is itt forgatták.
Máltai ételkülönlegességek
Málta igazi csemege azok számára, akik szeretik az egzotikus, mediterrán ízeket, valamint a hal-és tésztaételeket. Az arab hatás folyományaként ne lepődjünk meg, ha a menüben kuszkusz mellett előételként mezzéket, vagy kebabot találunk, ám a szigeten az olaszos tésztaételek is minden mennyiségben jelen vannak. A máltai konyha elképzelhetetlen saláták és helyben termesztett narancs nélkül.
Tekintve, hogy hívő katolikus országról van szó és péntekenként általában böjtöt tartanak, így a húsmentes, vegetáriánus menüket is tökélyre fejlesztették. Halételek tekintetében a lampuki a szigetország specialitása, aminek az idénye nyár vége, főként augusztus, és párolva, sütve vagy grillezve is fogyasztják.
A helyi sör a Cisk, míg a borok közül a kézi szedésű Marsovin, rozé borként gyakran kerül a máltai asztalra. A szigetország híres szénsavas üdítőitala a Kinnie, amely gyógynövényes, kesernyés ízét leginkább a Camparihoz hasonlítanám, annyi különbséggel, hogy ez alkoholt nem tartalmaz.
Ikonikus tengerpartok
Málta vonzereje a sziget történelmi látványosságai mellett kétségkívül a változatos tengerpartjaiban rejlik. Máltán pedig a strand mindenkié. Itt az utazó nem fog találni hotelek által lekerített, vagy privát partszakaszokat, hanem oda és akkor mehet, ahova csak szeretne, ráadásul ingyen. Ha valamit, akkor azt nagyon szeretem a szigetországban, hogy a lehetőségek tárháza végtelen, akárcsak a csodaszép tengerpartoké, amelyek között homosok, sziklás és aprókavicsos partokat egyaránt találunk.
A sziklás partokon való fürdéshez érdemen vízi papucsot használni, amit akár a helyszínen is vásárolhatunk. A nagy melegben legyen mindig nálunk kalap, naptej, napszemüveg és tartsunk magunknál bőségesen folyadékot is, akárhová is megyünk.
Valletta
Málta fővárosa nagyon pici. Mindössze egy 1,5 km hosszú és 600 méteres tengerbe nyúló sziklán fekszik, azonban a világ egyik legnagyobb történelmi műemlékgyűjteményét rejti. Valletta teljes városa UNESCO világörökségi helyszín. 1566-ban a Máltai lovagrend nagymestere Jean Parisot de La Valette alapította (innen ered a város neve is), miután sikerrel visszaverte a törökök ostromát.
Az erődítményszerű falakkal körbevett város mérnöki pontossággal lettmegterv zve, utcáin sétálva pedig szebbnél szebb barokk és késő reneszánsz stílusú villákat találunk. A lovagok 1798-ban elhagyták a szigetet és ezután a városban nem történtek komolyabb átalakítások. Ennek köszönhetően a templomok, paloták, színházak és terek megőrizték eredeti formájukat a látogatók legnagyobb örömére.
A hagyomány szerint azért építették Máltán ezeket a míves, kiugró balkonokat a házakhoz, mert az asszonyoknak nem volt szabad a férjük nélkül kimenni az utcára. Így a teraszokra kiállva tarthatták a kapcsolatot a külvilággal és a szomszédokkal. Ma már persze ez nem így van, ám a színes erkélyek kétségtelenül a máltai utcák elengedhetetlen kellékei.
Blue grotto
Máltán járva kihagyhatatlan program a kék barlang felkeresése, amely egy 30 méter magas, hat barlangot magában foglaló sziklakomplexumot takar. Mendemondák szerint régen szirének tanyáztak itt és csodálták a hullámok által kivájt üregekből az azúrkék vizet, ma viszont már inkább a turistáké a főszerep.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vízről és szárazföldről a Blue Grotto valóban elképesztő látványt nyújt. Fentről, napkeltétől egészen napnyugtáig lehet gyönyörködni a tenger alkotta boltívekben. Míg kis csónakokkal vízre szállva át is hajózhatunk a hatalmas boltívek alatt. A csónakos túrát érdemes a reggeli órákra időzíteni. A tenger egyrészt ilyenkor nyugodtabb, másrészt a nap állása miatt sokkal szebbek a kék medencék az üregekben, amelyekről a hely is a nevét kapta.
Popeye falu
Málta egyik legkülönlegesebb látnivalóját az Ancor Bayban találjuk. A falu a létrejöttét a Popeye című 1980-as mozifilmnek köszönheti, annak díszleteit ugyanis itt Máltán építették fel. A stáb, köztük Popeye főszerepét játszó Robin Williams a forgatások után elhagyta a terepet, ám a helyiek úgy megszerették az apró, zsindelytetős házakat, hogy azóta is gondjukat viselik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Popeye falu egész napra való szórakozást kínál, felkeresése a kisgyerekes családok számára pedig különösen jó választás lehet. Belépő ellenében az animációs programoktól kezdve a vízi kaland- és vidámparkig itt minden egy helyen megtalálható. A kis utcákon pedig kézműves bemutatókat (pl.: ezüstkovács), játékszobát, éttermeket és kávézókat is találunk.
Mielőtt távoznánk a faluból, érdemes felmenni a szemközti domboldalra és pillantást vetni az öbölre. A halványzöldtől a mélykékig szikrázó tenger, körülötte a színes házakkal garantáltan mindenki számára wow élményt nyújt.
Hal-Salflieni Hypogeum
A Hal-Salflieni sírkamra Málta leghíresebb kultikus helye. Előző máltai utazásom alkalmával nem sikerült bejutnom, ugyanis általában több hétre/hónapra előre minden jegyet eladnak, ám most szerencsém volt. Az 5600 éves, 500 m2 területű, föld alatti nekropoliszra teljesen véletlenül bukkantak rá a 20. század elején, az ugyanis egyszer csak beomlott egy, a helyszínen folyt építkezésen.
Fotó: Visit Malta – MTA
Hosszas kutatómunka és régészeti ásatás vette kezdetét, amelynek eredményeként feltárták a 33 kamrából álló szentélyt, amelyből mintegy 7000 teljes, főként női csontváz került elő. A temetkezési célokat szolgáló szentélyt feltehetően i.e. 3000 körül kezdték el használni, ami az évszázadok alatt folyamatosan új kamrákkal és termekkel bővült.
A háromszintes, föld alatti templom tökéletes kidolgozású, mészkőfalain még ma is több helyen láthatóak az eredeti, vörös színű geometriai minták. Hátborzongató és egyszersmind óriási élmény volt itt járni, amely lehetőséget az utazással együtt ezúton is köszönök szépen a Máltai Idegenforgalmi Hivatalnak.