Azerbajdzsán neve hallattán a legtöbb embernek a főváros, Baku jut az eszébe, ahol a pompa és gazdagság egészen hatalmas méreteket öltött. Hiba lenne azonban azt feltételezni, hogy csak futurisztikus épületekből áll az ország és a csapból is olaj folyik. Ha valaki szeretné megismerni Azerbajdzsán valódi arcát, akkor a Gobusztáni-sivatag, vagy a Kaukázus hegyei felé érdemes vennie az irányt. Távol a fővárostól és a lángtornyok árnyékából kilépve olyan kincsek rejlenek Azerbajdzsán területén, mint kevés helyen a világon. Ahol nemcsak az ember szíve telik meg melegséggel, hanem a lába alatt is időnként forróvá válik a talaj. Nem véletlenül, hiszen Azerbajdzsánban valóban a tűz földjén járunk.
A Kaszpi-tenger partján fekvő Baku megkerülhetetlen, ha valaki Azerbajdzsánban jár. Engem viszont mindig is jobban vonzottak az adott hely természeti, mintsem épített szépségei. Úgyhogy alig vártam, hogy kiszakadva a mesterségesen létrehozott városból a vidék felé vegyem az utam. Általában jobban szeretem a saját szervezésű kirándulásokat, így legtöbb esetben autót bérlek, vagy tömegközlekedéssel jutok el A-ból B-be. Na ezt Azerbajdzsánban járva gyorsan felejtsük is el, ugyanis a hegyekben nincsenek távolsági járatok és a sivatagba vezető utak nagy része is olyan, hogy a helyismeret hiánya és az utak minősége miatt inkább nem vezetek, ha nem muszáj.
Úgyhogy maradt a szervezett kirándulás egy helyi irodán keresztül, ahol felkészült túravezetőkkel, ámde baromi veszélyesen vezető sofőrökkel sikerült eljutnunk végül mindenhova egyben és épségben. Azaz majdnem mindenhova, ugyanis az idő rövidsége miatt Shekibe nem, amiért fáj is a szívem, hiszen világörökségi helyszín. De ne legyünk telhetetlenek, kettő másik UNESCO világörökség helyet azért láttunk. Meg amúgy is. Ha csak arról szól az utazás, hogy mindent pipáljunk ki a listán, amit felírtunk, akkor az egész nem szól másról, mint egy rögtönzött kincsvadászatról. Amiben végül sem kincset, sem izgalmat nem találunk. Az én kincsesládikómat sok szép emlékkel töltöttem meg, amelyeket miután megéltem, meg is írok ebben az összefoglalóban.
Azerbajdzsán legszebb látnivalói
Sárvulkánok
Ezek a leginkább vakondtúrásokra emlékeztető természeti képződmények nagyon különlegesek és ősiek, 25 millió évvel ezelőtt keletkeztek. Azerbajdzsánban található a világ sárvulkánjainak 45%-a, szám szerint 350 db, köszönhetően a földben található sok kőolajnak és földgáznak. A mélyben lévő gázmozgások miatt folyamatos a vulkáni tevékenység, amelynek erőssége és megjelenési módja is változó.
Néhol fumarolához hasonló sistergő levegő jut a felszínre, máshol ég a metán a sár tetején, megint máshol pedig olvasztott láva és sár keveréke folyik le a domb oldalán. Ez utóbbit az építőipar mellett a vegy- és gyógyszeriparban is rendre hasznosítanak. Geológusok és a NASA tudósai összevetették a sárvulkánokból gyűjtött mintákat a Marsról származóéval és meglepődve fedeztek fel kőzettani egyezőséget.
A nem ritkán 1000 méter mélységet is elérő vulkánok igencsak szeszélyesek, ezért kellő óvatossággal közelítsünk feléjük. A 2018-ban kitört Otman Bozdag vulkán mintegy 4 km-es körzetet borított el sárral, természetesen ez idő alatt turisták nem látogathatták az egyébként békésen fortyogó sivatagi dombocskákat.
Yanar Dag
Ha már égő sárvulkán és tűz földje, akkor tegyünk egy kis kitérőt Yanar Dag felé, ahol folyamatosan ég a tűz. Ezt sem eső, sem hó nem tudja eloltani, mióta egy pásztor meggyújtotta a felszínre törő metángázt az 1950-es években. Maga a helyszín egy domboldal aljában van, amelynek a tetején a hollywoodi felirathoz hasonló tábla jelzi, hogy hol vagyunk pontosan. Egy amfiteátrum aljában ég a tűz, mint főattrakció, amely tényleg túlzás nélkül mondom, hogy nagyon forró.
A portréfotókért konkrétan kisebb égési sérülést szereztem, ugyanis a bokám azon része, amelyet nem fedett nadrág, éreztem, hogy megpörkölődött. De legalább nem lehet elmondani rólam azt, hogy ne tűzről pattant lány lennék. Jótanács: piromán hajlamainkat ne itt próbáljuk meg kiélni, sem pedig gasztronómiai szenvedélyünknek ne itt hódoljunk. Ugyanis a gázok rendkívül robbanékonyak, sőt a szagukat is érezni lehet időnként a levegőben.
Lovaglás Qachrash erdeiben
Bár alapvetően turistacsalogató mutatvány a Quba mellett lévő erdőben való lovaglás, de 10 AZN-ért (kb 1700 Ft) nem lehetett kihagyni. Nyári hónapokban az erdő olyan sűrű, hogy alig hatol be a fénysugár, ám ősszel az avarillat és szép sárga levelek miatt nem kevésbé szép látványt nyújt az erdő. A fehér ló már megvan a festői környezetben, na de hol a herceg hozzá? Qachrash mellett számos faház és piknikezésre alkalmas sütögetőhely is van, amelyet a helyiek is előszeretettel használnak. A vaslapon sült lepénybe tekert sajt friss petrezselyemmel megfűszerezve igazi különlegesség, érdemes megkóstolni.
Tűztemplom
Bakutól 15 km távolságra található Azerbajdzsán egyik legszebb tűztemploma, amely az ősi vallást, a zoroasztrizmust hirdeti. Ahogy a korábbi beszámolómban írtam már róla , az a világ legrégebbi, monoteista vallása és gyökerei egészen az időszámítás előtti 1. évezredig nyúlnak vissza. Maga Azerbajdzsán neve is azt jelenti régi perzsa nyelven (Āturpātākān), hogy a tűz őrzője és ennek Yanar Dag mellett ez a tűztemplom is szép emléket állít.
Az Ateshgah nevet is viselő templomban (Atesh=tűz, gah=trón), folyamatosan ég a pentagon alakú udvar közepén a szent tűz Ahura Mazdá, a teremtő isten tiszteletére. A tűz a zoroasztriánus hívők egyik legfontosabb rituális szimbóluma, ez testesíti meg az isteni fényességet és a dicsőséget.
A Surakhany település közelében található azerbajdzsáni és indiai motívumokat is ötvöző tűztemplom a 19. század végéig működött. Annak ellenére, hogy az ország lakossága a 7. század óta az iszlám hitre tért át, az ősi hagyományok ápolása nem szűnt meg létezni. 1883-ban zárta be kapuit a tűztemplom, amikor az utolsó szerzetes visszament Indiába, mert elaludt a természetes láng. Ma a folyamatosan égő tüzet egy mesterségesen épített földgáz vezetéken keresztül táplálják, míg az épület helyiségei bemutatóteremként funkcionálnak. Kulturális és vallási jelentőségénél fogva a tűztemplomot UNESCO világörökségi listára terjesztetették fel.
Helyi idegenvezetőnk sok érdekességet osztott meg velünk, amelyek közül egyet szeretnék én is továbbadni. A szárnyas, Faravahar szimbólum több mint 4000 éves. Egyiptom és Mezopotámia területén az isteni jelenlétet és napot szimbolizálta, míg a zoroasztriánusoknál áttételesen Ahura Mazdát, mint a teremtő istent, bár emberi formában sosem ábrázolták, inkább a fejekben létezett.
Mindenesetre a Faravahar egy olyan őrző szellemre utal, amely megvédi az embert az Isten felé vezető úton, miután az elme elhagyja a testet. Ha ismerős ez a jelkép máshonnan is, az sajnos nem a véletlen műve. Ugyanis a nácik nemcsak a hinduk swastikáját, hanem a zoroaszterek ősi szárnyas szimbólumát is kisajátították és lett a 20. század egyik legtragikusabb eseményének szimbóluma.
Kaukázusi hegyek és sasok
Számomra az igazi hegyi kaland a Qudyalchay kanyonnál kezdődött el, ahol is kiszállva az autóból egy sebes vizű pataknál megálltunk szétnézni. A meredek hegyek közé vájt kanyonban fogvacogtató hideg volt, ám a napra kiérve egészen káprázatos látványt nyújtottak a Kaukázus 2-3000 méter magas hegyei. A görög mitológia szerint a Kaukázus a világ tartópilléreinek egyike volt.
A főisten Zeusz, Prométheuszt bízta meg azzal, hogy a föld benépesítésére, az istenek képmására teremtsen embereket. Prométheusznak megesett a szíve saját teremtményein, és odaadta nekik a tűz találmányát, amely addig csak az istenek tulajdona volt. Zeusz éktelen haragra gerjedt emiatt és a Kaukázus szikláihoz láncolta Prométeuszt, hogy annak májából minden nap egy óriás sas (Ethon) lakmározzon. Az elfogyasztott máj minden nap visszanőtt, így Zeusz úgy tervezte, hogy ez a büntetés legalább 30.000 évig fog tartani. Számításait saját fia, Héraklész keresztülhúzta, lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt.
A történet igazságtartalmát ellenőrizni nem lehet és hogy pontosan hol történt a dolog, az azonban tény, hogy a Kaukázus hegyei fölött a mai napig látni sasokat. Az Eagle Peaken én is láttam őket a saját szememmel, fantasztikus pillanat volt. Milyen érdekes párhuzam, hogy Prométheusz hozta el a tüzet az embereknek és majdnem a tűz földje lett a veszte a Kaukázus hegyeiben.
Mastargah vízesés
Túrázás közben könnyen rábukkanhatunk a Kaukázus hegyei között vízesésekre, amelyekben jeleskedik is Azerbajdzsán. A legnagyobb, a 75 méteres zuhatag, az Afurdja Quba térségében, míg a legmagasabban fekvő a 4242 m-es Laza vízesés (milyen jó neve van). Mi egy szerényebb méretű vízesést láttunk, azt is némileg mesterséges környezetben, ugyanis egy komplett étteremkomplexum épült Mastargah köré. Ha már vízesés, akkor számomra az Atlanti-óceánba és a Lagoa do Patosba ömlő floresi vízeséseket semmi nem tudta eddig felülmúlni. Az izlandiak sem, bár kétségkívül azok is csodálatosak. Na de visszakanyarodva Azerbajdzsánba örülök neki, hogy ha egy kisebb vízesést is, de láttunk.
Gobusztáni sziklarajzok
Azerbajdzsán legősibb és egyben legkülönlegesebb helye a Gobusztáni-sivatagban található és egy véletlen szerencsének köszönhető, hogy ma az UNESCO világörökség része lehet, ráadásul fokozottan védett. 1930-ban kőfejtők bukkantak rá a Bakutól 65 km távolságra lévő sivatagban a felbecsülhetetlen értékű rajzokra, amelyek kora 4-8.000 évre tehető. Bár egyes becslések szerint némelyik rajz a jégkorszak előtt, mintegy 20.000 éve keletkezett és őseink mindennapi életét mutatja be.
A Gobusztáni Nemzeti Park területén lévő 3500 sziklarajz közül kb 50-100 látható a turisták számára is, ám így is hihetetlen élmény, ahogy amúgy a festői szépségű tájon megelevenednek egy ősi, letűnt kor emlékei: a harcosok, az oroszlánok, a bikák, kövér anyafigurák és még megannyi szereplő a paleolitikum (őskőkorszak) idejéből. A rajzok véséssel, pontozással vagy csiszolással készültek és némelyikük egészen monumentális, több méteres kiterjedésű. Tilos a mészkősziklákhoz nyúlni, ugyanis azok pont a rajzok védelme érdekében speciális vegyszerrel vannak bevonva, csakúgy, mint letérni sem javasolt a kijelölt útról a kígyók miatt.
Xinaliq
Az azerbajdzsáni utazásom fénypontja és egyben záróeleme Európa második legmagasabban fekvő faluja, Xinaliq volt. A hegyi faluba egyetlen út vezet Qubából, amely a zord körülmények és nehezen megközelíthetőség ellenére már 5000 éve lakott. Télen a település teljesen megközelíthetetlen, a -20 fokos hideg elől a lakosság fele (összesen 2000-en lakják) elköltözik a faluból. Egy helyi család fogadott minket az otthonában, amely mindössze egy szoba és konyhából áll. Fürdőszoba és fűtés egyik házban sincs, tehéntrágyával fűtenek, ahogy őseink is tették. A település különlegességeiről a National Geographic számára készített cikkemben írtam bővebben (ITT olvasható).
****
Zárszó
Azerbajdzsán, a tűz földje számtalan különleges helyet rejt. Emberi sorsok, civilizációs bölcsők és megannyi természet szépség vár az utazóra, ha vállalja, hogy kilépve a komfortzónából és Baku árnyékából, az ország igazi arcára is kíváncsi. Bár nem jutott időm minden nevezetesség felkerésére, a Kaukázusban és Gobusztáni-sivatagban látottak örök életre szóló élményt adtak. Ahogy írom ezeket a sorokat, lélekben újra ott állok a Eagle Peaken. Hagyom, hogy a szél belekapjon a hajamba, miközben a fejem felett a végtelen szabadság vándoraiként sasok repülnek el.
