A Szentföld sokak számára bakancslistás úti cél, nem véletlenül. Az alig negyed magyarországnyi területen az ember kis túlzással egy lépést sem tud megtenni anélkül, hogy a történelem vagy a vallás egy-egy fontos mérföldkövébe ne botlana.
De nemcsak zarándok céllal érdemes Izraelbe utazni, hiszen az ország látnivalói szintén vitathatatlanok. Ki ne akarna a Holt-tenger felszínén lebegni, vagy elmerülni Tel Aviv pezsgő hangulatában? A Szentföld legszebb helyeiről egy külön cikket találtok a blogon, míg ebben a beszámolóban praktikus tanácsokat és tippeket hoztam arról, mire és hogyan érdemes egy Izraelbe való utazás során készülni.
Utazás Izraelbe
Az országba legegyszerűbben fapados járattal juthatunk el. Naponta több járat is repül Tel Avivba, én pénztárcabarát megoldásként a Debrecenből induló gépet választottam. Turista célú utazás esetén vízum nem szükséges az országba való belépéshez, ugyanakkor pár dolgot nem árt szem előtt tartani. Ha arab országokból való pecsétek vannak az útlevelünkben, az önmagában nem számít kizáró oknak, azonban megérkezéskor alaposabb ellenőrzésre számíthatunk.
Tekintettel arra, hogy én a közelmúltban Libanonban, Jemenben (Socotra), és Szudánban is jártam, jobbnak láttam minimalizálni a kockázatot, ezért lecseréltem az útlevelemet. Izraelben nem pecsételnek az útlevélbe, hanem egy kis kék kártyát adnak, amelyet az ottartózkodásunk alatt végig meg kell őriznünk.
Amennyiben palesztin területeket is szeretnénk felkeresni az utazásunk során, azt magyar állampolgárként megtehetjük (izraeliként nem). Pecsétet az útlevelünkbe az ellenőrzőpontokon nem fogunk kapni, azonban az izraeli-arab konfliktus miatt ezen területek fokozott biztonsági besorolásúak. A gázai övezet és környéke csak egyéni felelősséggel látogatható, az erről szóló videómat ITT tudjátok megnézni.
Időjárás és optimális utazási időszak
A kellemes időjárásnak köszönhetően Izrael egész évben ideális az utazásra. Bár kicsi országról van szó, az eltérő domborzat miatt országon belül az egyes helyek között jelentős hőmérsékleti különbség lehet akár ugyanazon a napon is. A Jordán folyó és a Holt-tenger alacsony fekvéséből (-420 méter) adódóan mindig sokkal forróbb, mint Jeruzsálem, vagy Tel Aviv.
A nyár Izraelben nagyon száraz, a hőmérő higanyszála ilyenkor bőven 40 fok felé kúszik. Hacsak nem strandolás a cél a Földközi vagy a Vörös-tenger partján, ezt az időszakot inkább kerüljük el. A legideálisabb a márciustól májusig tartó időszak. Ilyenkor kellemes a klíma, és az enyhe, csapadékos télnek köszönhetően a táj is zöld.
Biztonság
Izraelben a biztonság alapvetően jó, ugyanakkor az izraeli-arab konfliktus miatt fokozott biztonsági készültség van érvényben az országban. Az utcákon sok a katona, akik nemcsak a lakosság, hanem a turisták biztonságára is ügyelnek. Ilyen szempontból teljesen biztonságos az ország. Tel Avivban egyedül jártam az utcákat, egy percig nem volt félelmem.
Ugyanakkor távolabbi városokba nem kockáztattam meg az önálló eljutást, egy esetleges légvédelmi riadó esetén ugyanis fogalmam sem lett volna, mi a teendő. Bár ennek alapvetően egy ilyen eseménynek kicsi az esélye, de sok év után 2023. májusban Gázából ismét rakétákat lőttek ki.
Programok, napi túrák
Jeruzsálem és Tel Aviv egyaránt jó kiindulópontja lehet Izrael és a Szentföld bebarangolásának. Bár az utazások során általában magam szervezem a programokat és jutok el A-ból B-be, de Izraelben a biztonsági faktor miatt jobbnak és egyszerűbbnek láttam a kisbuszos túrákat.
Én az Abraham Tours szervezésében jártam be a Szentföldet, és jutottam el izraeli területek mellett palesztin részekre egyaránt. Vannak ingyenes városnéző sétáik, míg a több helyszínt érintő, napi túrák árai 80-120$ között mozognak.
Közlekedés Izraelen belül
Izraelben általában busszal, vagy autóval közlekednek, ha nagyobb távolságokról van szó, de Haifa és Ashdod felé van vonat hálózat is. A Ben Gurion repülőtérrel Tel Aviv városába legegyszerűbben vonattal juthatunk el. Az automatából vásárolható jegy ára 9 NIS és nagyjából 15 perc alatt a belvárosban vagyunk.
A nagyobb városokban, úgy mint Tel Aviv vagy Jeruzsálem, a tömegközlekedés nagyon jól szervezett. A buszokat, illetve Jeruzsálemben a villamost feltöltőkártyás rendszerrel (Rav Kav) tudjuk használni, illetve a Moovit alkalmazáson belül is lehet jegyet vásárolni (5.9 NIS). Shabbatkor, azaz péntek estétől szombat estéig nincs tömegközlekedés a városokban, és a reptérről sem mennek be a városba buszok. Erre az utazás tervezés során kiemelten figyeljünk oda.
A buszon kívül a kerékpározás és rollerezés is a városokon belül nagy népszerűségnek örvend. A kiépített sávoknak köszönhetően ez az egyik legolcsóbb és legfentarthatóbb módja a városban való közlekedésnek. Én főként rollereztem, amelyhez 100 perces bérletet vásároltam, ezzel sokat tudtam spórolni. Az eszközkölcsönzéshez a pontos helyadatok miatt Internet kapcsolatra szükség van, illetve le kell tölteni hozzá a szolgáltató alkalmazását (Lime).
A taxizás Izraelben nem olcsó, de ha szükségünk van rá, a Gett alkalmazást töltsük le, ezen a legegyszerűbb hívni egy autót. Autókölcsönzéshez nemzetközi jogosítvány és útlevél szükséges.
Pénzváltás, telekommunikáció, öltözködés
Izrael pénzneme a shékel, amelynek érdekessége, hogy a 2014 után nyomtatott bankjegyek Braille írást is tartalmaznak a vakok és gyengénlátók számára. Az országban szinte mindenhol lehet kártyával fizetni, de minimális készpénzt érdemes váltani akár helyben (nem a reptéren), vagy utazás előtt.
Izraelben az internetezés és roaming költségek elkerülése miatt célszerű helyi telefonkártyát vásárolni. Én a Golan Telecom szolgáltatótól vettem egy 20 GB-os adatkártyát, ami 10 napig érvényes és 50 NIS-be került. Az ország egész területén jó a lefedettség, a helyi kártya palesztin részeken is működik. Izraelben az öltözködést tekintve nincsenek külön előírások, ugyanakkor a vallási helyeken vállat és térdet eltakaró ruha viselése férfiaknak és nőknek egyaránt ajánlott.
Étkezés
Izraelben a világ szinte minden konyhája képviselteti magát, így kulináris élvezetekből garantáltan nem lesz hiány. Azonban, ha tradicionális ételekre vágyunk, a keleti fogásokat és mezzéket ne hagyjuk ki. A kis tálkákban szervírozott humusz (csicseriborsókrém), zhough (csilikrém petrezselyemmel és korianderrel), savanyított zöldségek, falafel, tabule (bulgursaláta), saksuka (tojásos lecsó) csak néhány finomság azok közül, amelyek a vegetáriánusok számára is vonzó célponttá teszi Izraelt.
De a húsételek közül a kebab, saslik, savarma szintén a helyi konyha alapja, a csirke mellett a marha és a bárány nagyon népszerű. A legfinomabb és legváltozatosabb ízekkel, a helyi piacokon találkozhatunk. Tel Avivban ne hagyjuk ki a Carmel és Levinski Marketet, míg Jeruzsálemben kóstoljuk végig a Machane Yehuda kínálatát, amely Izrael legnagyobb piacának ad otthon. A Szentföld legszebb helyeiről és látnivalóiról a következő beszámolómban részletesen is olvashatsz.