Külföld

A francia riviéra legszebb látnivalói

2019. december 01.

A francia riviéra és Cote d’Azur kifejezés egy közel 120 kilométeres partszakaszt takar a Földközi-tenger partján. Ha az lenne a cél, hogy minden egyes látnivaló szerepeljen ebben a bejegyzésben, azt hiszem napestig a gép előtt ülnék és sorolhatnám, melyek a kihagyhatatlan nevezetességek és gyöngyszemek a francia tengerparton. Mivel a szabadnapjaim száma, amit utazással tölthetek véges, csakúgy, mint a rendelkezésre álló anyagi forrásaim, négy plusz egy látnivaló került be a Cote d’Azur toplistába. A plusz egy kakukktojás, ugyanis nem Franciaországhoz tartozik, hanem önálló állam. Azonban, ha francia riviéráról beszélünk, kétségkívül Monaconak is ott a helye Cannes, Villefranche-sur-Mer, Saint-Jean-Cap-Ferrat és Eze mellett. Nizzából (az erről szóló beszámolót ITT éred el) mindegyik hely könnyen megközelíthető, és akár fél, de akár egy egész napi kirándulásnak tökéletes választás lehet.

Cannes

Cannes neve leginkább a filmfesztivál nevével forrt össze, amely 2019-ben ünnepelte 50 éves jubileumát. Minden év májusbában Cannes-ban gyűlik össze a filmes szakma apraja-nagyja, világsztárokkal az élen, hogy a közönséggel együtt izguljanak azért, melyik film kapja a legnagyobb szakmai elismerést, az arany-pálma díjat. Nagyjából az én fejemben is ez a kép élt a helyről, így nem meglepő, hogy első utam La Croisette boulevardon álló filmpalotához vezetett, amely a vörös szőnyeges bevonulások színhelye.

Mikor megláttam az épületet, első és második nekifutásra is csalódás volt. Lehet a filmfesztivál alatti cicoma – vörös szőnyeg, díszkivilágítás, miegymás – miatt elegánsnak tűnik a hely a fotókon és televíziók képernyőjén, de valójában egy középszerű kockaépület. Az épület aljában egy szuvenír bolt és pár ikonikus kézlenyomat kapott helyett egy kiállítóteremmel karöltve. Kár, hogy magába az épületbe a látogatókat nem engedik be, viszont az Olympia moziba (volt Majestic Cinema) be lehet menni. Az 1930-ban nyílt mozi 1000 nézőt is képes befogadni és a filmfesztivál egyik helyszíne, ahol a filmeket is vetítik.

A kikötő nagyon hangulatos Cannes-ban, nekem sokkal jobban is tetszett, mint a nizzai változat. A közbiztonság feltehetően elég jó a városban, mert a luxushajók és yachtok őrizetlenül álltak a vízen leeresztett hajóhíddal, gyakorlatilag bárki számára elérhetővé téve a fedélzetre való feljutást. Én biztonsági játékos vagyok, úgyhogy inkább a French Riviera Passommal kiváltottam az ingyenes hajójegyemet a környező Sainte Marguerite szigetre, hogy megnézzem a Királyi Erődöt, amely leginkább arról nevezetes, hogy a vasálarcos férfit itt tartották bebörtönözve.

A sziget nyáron a türkiz színű tenger miatt a strandolók közkedvelt üdülőhelye, ősszel már meglehetősen elhagyatott a hely. A másik sziget, a Saint Honorat felkeresésére ezúttal nem volt időm, amelyen egy 410-ben épült kolostor található. Cannes-ból mindkét sziget 15-20 perces hajóúttal könnyedén megközelíthető, ha nincs valakinek Riviéra kártyája, az út €15-ba kerül.

Cannes-ban az óvárost semmiképp se hagyjuk ki, amely hangulatos utcái mellett a legszebb kilátóhely cím birtokosai is. A Notre Dame de L’Esperance templom mellől nyílik a legszebb panoráma az öbölre. Még egy sirály is modellt állt a kamerának, hova tovább fokozva a hely hangulatát.

Ha valaki finom ételekre vágyik, ne hagyja ki a Rue Felix Faure éttermeit, ahol friss tengeri sün és osztriga kerül a vendégek asztalára. Ha pedig valakinek inkább vásárlásra fáj a foga, irány a Rue d’Antibes. Előtte viszont győződjön meg arról, hogy a bankkártyáján elég pénz van, mert luxusüzletekből és termékekből Cannes-ban nincs hiány.

Villefranche-sur-Mer

A Nizzától alig pár kilométer távolságra fekvő tengerparti üdülővároska leginkább színes házairól és hangulatos tengerparti éttermeiről híres. A városi buszok mellett a Hop-on Hop off buszok is megállnak itt, amelyeket French riviera kártyával ingyenesen lehet használni. Az alig több mint 5000 lelket számláló Villefranche-sur-Mer ma leginkább a turizmusból él. Kikötőjében, a la Darse-ben számos hajó és csónak vár arra, hogy kifusson a tengerre. Én is kifutottam volna szívesen eggyel már csak amiatt is, mert egy óceáni megfigyelőállomás is található Villefranche-sur-Merben, ahol búvárokat és sznorkellezőket egyaránt várnak.

Saint-Jean-Cap-Ferrat

A település egyetlen és egyben leghíresebb látnivalója a gyönyörű parkjáról híres Villa Ephrussi, amely a Rotschild család tulajdonában áll. A belépő a kertbe €15, amelyet szerettek volna velem kifizettetni, noha a French Riviera Pass ezt a helyszínt is tartalmazza. Szelíd ráhatással a pénztáros végül lehúzta a kártyát és csodák csodája, működött. Úgyhogy hölgyeim és uraim, ne hagyjátok magatokat, ha van ilyen kártyátok, ingyenes a belépő. A villa építési munkálatai 1912-ben fejeződtek be Beatrix Rotschild bárónő elképzelései alapján.

Legkülönlegesebb része a villának a gondosan ápolt kertje, amely kilenc különböző tematikájú részre oszlik: spanyol kert, kőkert, japán kert, egzotikus kert, firenzei kert, rózsakert, provance-i kert, franciakert és Sévres kert. Bár ősszel már csak itt-ott borult virágba a park, így is lenyűgöző látványt nyújtott vízeséseivel és a 20 percenként klasszikus zenére táncoló szökőkutak vízsugaraival.

A Rotschild villa parkja minden év júniusában kinyitja kapuit a festőművészeknek, akik a kilenc kertek egyikében nyerhetnek inspirációt alkotásaikhoz. A villa belsejében Beatrix bárónő gazdag porcelán, festmény és bútorgyűjteményébe nyerhetünk betekintést audiovizuális túravezetéssel.

Eze

Az egyik legszebb, de kétségkívül legnehezebben megközelíthető hely számomra Eze volt a francia riviéra partján. Vonattal érkeztem Nizzából (€2,90), ugyanis kb 200 méterre volt a szállásom az állomástól, így kézenfekvő volt a dolog. Addigra már jó pár kilométer benne volt a lábaimban az előző napok kirándulásai miatt, így amikor megláttam, hogy a Google egy 1,6 km, noha kacskaringós utat mutat Eze botanikus kertjéhez úgy döntöttem, mit nekem egy kis gyaloglás. Nos, a gyaloglás az igazából hegymászást takar a híres Nietzsche ösvényen. Az 500 méteren felfelé való kapaszkodást eleinte élveztem, amíg volt aszfaltos út és meg-megálltam gyönyörködni a kilátásban. 

Ám miután elkezdett ömleni az eső és az aszfalt helyét sziklák váltották fel, annyire már nem élveztem a dolgot és imádkoztam azért, nehogy a szakadékba essek, mert itt biztos, hogy emberfia nem fog megtalálni. Miután jó 60 perc alatt felértem a tetejére, elátkoztam magamban a Googlet ezerszer, közben pedig mormoltam magamban Zarathustra mantráját: „A nagyságodra vezető utat járod: itt ne leselkedjék senki sarkad után! Lábad maga törli ki mögötted az utat, és fölébe ez vagyon írva: “lehetetlenség.”

Eze középkori faluja és botanikus kertje gyógyír volt elgyötört testemnek. Mire felértem az eső abbamaradt és kisütött a nap. Az már tényleg giccses lett volna, ha szivárványt is látok, mert amit láttam fentről az egészen káprázatos. Meseszerű házikók borostyánnal és fügefával befutva, megannyi apró szuvenír és ajándékbolt a kézműves, nem a turistás fajtából, a botanikus kertről már nem is beszélve. Igazából feleslegesen nem is fecsérelném tovább a szót, beszéljenek helyettem a képek.

Monaco

Utazásaim 48. országa Monaco lett. Tudom, hogy egy törpénél is törpébb állam, hiszen a Vatikán után a világ második legkisebb országa, de akkor is önálló státuszt élvez. Így a Monacói Hercegséggel plusz egy ország felkerült a világtérképemre. Annak ellenére, hogy az ország mérete nem túl nagy, érdemes idelátogatni, mert az ország korántsem csak a kaszinózásról szól, mint amire az emberek zöme általában Monaco neve hallatán gondol. Itt van példának okáért a Hercegi palota, ahol minden nap 11.55-kor őrváltás van. Sajnos maga az épület 2020. április 1-ig nem látogatható, amely egyébként az országot a 13. század óta irányító Grimaldi család otthona.

A történelem egyik leghíresebb szerelmi története is Monacóhoz köthető. A szépséges amerikai Oscar-díjas színésznő, Grace Kelly és a jóképű Rainier herceg 1956-ban kötött házasságot egymással, amelynek a hercegnő tragikus autóbalesete vetett véget ’82-ben. A házasságra és a végső nyughelyre egyaránt a Szent Miklós katedrálisban került sor, amely fehér homlokzatával tekintélyt parancsolóan áll az ország egyik legmagasabb pontján.

Monaco és a város nagy része egy hegyoldalban fekszik, míg a Földközi-tengert egy nagy szikla vágja ketté. A szikla két oldalán elképesztő szépségű öblökben a Port de Fontvieille és Monte Carlo-i yachkikötők állnak, amelyek együttesen 775 hajót tudnak befogadni. Ha valaki itt szeretné parkoltatni a hajóját jó, ha előre felkészül arra, hogy nem lesz olcsó mulatság. Mérettől függően a tárolási díj €82 – €182 között mozog per nap.

Baku után (erről ITT írtam) ismét egy városi Formula 1-es pályát volt szerencsém megnézni, amelynek előzményei egészen 1929-ig nyúlnak vissza. Hivatalos F1 versenyeket 1955 óta tartanak Monacóban, amely az egyik legtechnikásabb és egyben legveszélyesebb versenypálya is a szűk utcák miatt. A legtöbb alkalommal (hatszor) Ayrton Senna tudott itt győzni, aki 1994-ben halálos balesetet szenvedett nem itt, hanem egy másik Formula 1-es versenyen, a San Marinó-i nagydíjon.

Az egyik legjobban várt látványosság számomra az óceánográfiai múzeum volt, amely 1910-ben nyitotta meg kapuit a 85 méteres magas sziklafal tetején. A múzeum megépítését I. Albert herceg rendelte el, aki maga is megszállott óceánkutató és felfedező volt. Tudományos érdemeit az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának aranyérmével méltatták, de a Brit Királyi Földrajzi Társaságnak is tagja volt. A múzeum épület roppant érdekes, mert két alsó szintje a Földközi-tengerrel egy vonalban fekszik, míg a bejárat és az első emelet már a szikla tetején.

A legalsó szinten akváriumokban a tengerek és óceánok élővilágát ismerhetik meg a látogatók, míg a -1.emeleten kitömött állatok (többek közt egy jegesmedve), bálnacsontváz a néhai monacói herceg kutatóhajójának modellje is látható. Sok különleges eszköz és óceánfenék kutatására szánt berendezés látható a múzeumban, köztük olyan is, amelyet Cousteau kapitány készített, aki 1957-től 1988-ig vezette az intézetet.

A monacói kirándulás nem lenne teljes szerencsejáték nélkül, amire alkalmasabb helyet a Monte Carlo kaszinónál aligha találni. Az épületbe ingyenes a belépés, ahol a látogatókat Fortuna istennő szobra, majd a hallban egy színes zsetonokból álló installáció fogadja. Játékgépeken a minimális tét €5 euró, amelyet kockára is tettem, de sajnos ezúttal nem jártam szerencsével. A többi játékteremben, ahol feltehetően nagy tétekkel játszanak – legalábbis a kaszinó előtt álló luxusautók hada erre enged következtetni – már nem mehettem be regisztráció nélkül.

A jó hír az, hogy az életben a legnagyobb szerencsét már megkaptam. Visszakaptam az egészségemet (a hátteréről  ITT olvashatsz), amelynél nagyobb szabadságot az ember nem kívánhat magának.

Ne maradj le semmiről! További képekért és történetekért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!

Ezek is érdekelhetik