Mexikó neve hallatán a legtöbb embernek a tequila, a csípős ételek, a kaktuszok, a maja piramisok és a pálmafás tengerpartok, na meg Acapulco jutnak az eszébe. A felsorolás nem is áll olyan messze a valóságtól, mint ahogy elsőre tűnik, ám az ország ennél jóval többet tartogat az odalátogatóknak. Januárban két hetet töltöttem el a karibi országban, viszonylag aktív üzemmódba kapcsolva. Ez idő alatt 3x repültem, közel 1000 km-t buszoztam és legalább egy tucat városba látogattam, és akkor még nem beszéltem a búvárkodással töltött időről. Egy beszámoló kevés lenne ahhoz, hogy mindent olyan részletességgel elmeséljek, ahogy szeretném, úgyhogy Mexikóról legalább három anyag lesz, plusz egy kis meglepetéssel is készülök nektek, de mindent a maga idejében. A legelső beszámolómban Mexikó és a Yucatán-félsziget legszebb látnivalóit és helyeit mutatom be, fókuszban a maja piramisokkal.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Előkészületek
A Mexikóba való elindulás nem volt épp zökkenőmentes. Eleve hőemelkedéssel ültem fel a repülőre, úgyhogy nem voltak ideálisak a körülmények a hosszú repüléshez. Ám az, hogy az Air France transzatlanti gépén nem jutott nekem ebéd, jobban kicsapta nálam a biztosítékot, mint maga a betegség megléte. Tudom, hogy mindig kell valakinek utolsónak lenni. De hogy 4 órával a felszállás után kezdik el az ebédet osztani, az talán túlzás. Már tudták, hogy gond van, mert megkérdezték a soron ülőktől mit kérnek és aztán fél óráig nem történt semmi. Majd excuse-moi, elfogyott az ebéd, de itt van egy tejszínnel nyakonöntött és szétfőzött zöldséges doboz, jó étvágyat. Laktózérzékeny lévén jeleztem, hogy ezt nem tudom megenni. Mire a stewardess széttárta a kezét, hogy nem tud mást adni, elfogyott minden. Úgyhogy két zsemlével és két pohár pezsgővel vészeltem át a 11 órás repülőutat.
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a mellettem ülő francia házaspárnak vajon miért jutott rendes ebéd és nekem miért nem, amikor egyszerre kértük? A kérdés nyilván költői. Ilyen előzmények után nem számítok arra, hogy az Air France marketingese megkeres egy lehetséges utazóbloggeri együttműködéssel. Bár az megnyugtat, hogy nem csak én voltam kiakadva a légitársaság csapnivaló kiszolgálásától.
Playa del Carmen
Megérkezve Playa del Carmenbe, szerencsére a meleg napsütés és a sós levegő gyorsan felszárította a repülés okozta krokodilkönnyeimet, sőt még a megfázáson is gyorsan segített. Nem véletlenül mondom én, hogy a természet és az utazás mindig a legjobb gyógyító. A tengerparton való heverészésre ezúttal sok idő ugyan nem jutott, pedig nagyon figyelemreméltó volt a fehér homokos part és pálmafák látványa. Bár sokan figyelmeztettek rá, akik előttem Mexikóban jártak, hogy készüljek fel a hínárokra és a velük együtt járó szagokra a parton, ezúttal nyomuk sem volt. Valószínűleg ez a nem túl meleg, de kellemes 28-30 fokos januári hőmérsékletnek is köszönhető.
Legszebb maja piramisok: Tulum, Coba, Chichen Itza
Mexikóban járva kötelező legalább egy maja várost felkeresni, de ha többre jut idő, az még jobb. A legismertebb mexikói maja piramis kétségkívül a Chichen Itza, de mellette még legalább egy tucat ősi, ceremoniális központ van a Yucatán-félszigeten, amiből választani lehet. Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy a beszámolóban szereplő információk Mexikóban élő idegenvezetőktől származnak és a tőlük hallottakat igyekeztem a lehető legpontosabban lejegyzetelni. A Yucatán félszigeten három maja várost kerestem fel az utam során. Tudom, nem szabad telhetetlennek lenni, de azért azt sajnálom, hogy Ek Balamba nem jutottam el. Tekintve, hogy ezt a piramist és várost csak 1997-ben kezdték el felújítani és nem sokan ismerik. Szinte alig vannak ott turisták és képek alapján valami elképesztően néz ki a hely, érdemes rákeresni.
Maja elnevezés eredete
A Yucatán-félszigeten élőkre összefoglaló néven szokás azt mondani, hogy ők a maják. Valójában nem Mexikóból származnak, hanem a mai Honduras és Guatemala területéről jött népcsoportról van szó, akiket egy antropológus nevezett el majáknak. A maják rendkívül fejlett civilizációt építettek fel a mezoamerikai területen. Rajongtak a matematikáért, csillagászatért és művészetekért. Ismerték a nullát jóval azelőtt, hogy az Európába megérkezett volna Indiából. Huszas számrendszert használtak és bonyolult hieroglifákkal (glifa) írtak, amit csak a 20.század végén sikerült megfejtenie egy orosz tudósnak. Háromféle naptárt együttesen alkalmaztak, amelyekből több ezer évre vissza és előre jósoltak. Az ő naptáruk sokkal pontosabb a ma is ismert Gergely-naptárnál.
Maja építészet
A maja kultúra és építészet három nagy korszakra tagolható: a preklasszikus kor i.e: 2500 – i.sz. 300 között tartott, a klasszikus i.sz 300-900 volt – amikor is a legtöbb maja város épült -, míg a poszt klasszikus maja kor a spanyolok megérkezésével, 1519-ben ért véget. Sosem volt olyan, hogy egységes maja birodalom. Különálló maja városok voltak, élükön királyokkal, akik hol háborúztak, hogy szövetséget kötöttek egymással. A maja városok nagy része a klasszikus kor végére (900-as évek) teljesen elnéptelenedett. Nem tudni, hogy miért, de feltehetően nem tömeges kihalásról van szó, bár teóriák vannak járványokról.
A maják valószínűleg szárazság miatt tették át máshova a székhelyüket, ugyanis a Yucatán-félszigeten nincsenek természetes folyók és a termőföld is mindössze 20 cm vastag a karsztréteg felett. Az időjárás és a cenoték – amiben az esővíz összegyűlt – nagyban meghatározták, hogy hol épüljenek fel a városaik. Téves azt feltételezni, hogy a cenote barlangok maja temetkezési helyek és rituális gyilkosságok helyszínei lettek volna. A maják ugyanis nem voltak bolondok, hogy a saját ivóvizüket megmérgezzék.
Ceremoniális központok
A ma, általunk maja városoknak nevezett épületekben nem laktak emberek. Ezek a városok ceremoniális központok voltak és rituális célokat szolgáltak. A maják lakóházai fából épültek, a ceremoniális központon kívül álltak és mára – a feltehetően faépületek – teljesen megsemmisültek. A maja piramisok nagy része nem temetkezési célt szolgáltk, ellentétben Egyiptommal, hanem a tetején álló szentélyben áldozatokat mutattak be az isteneiknek. Több istent tiszteltek a maják, egy politeista vallásról beszélhetünk. Emiatt, amikor a spanyolok megérkeztek 1521-ben és a katolikus vallást rájuk erőltették, nem okozott gondot nekik, hogy eggyel több istent tiszteljenek, vagy sem.
Tulum
Szó szerinti fordításban a felkelő nap városa, ez Mexikó harmadik leglátogatottabb történelmi nevezetessége. A maják egyetlen, közvetlen tengerpartra épült városa, amely egykor fontos szerepet játszott a kereskedelemben. Állítólag, amikor meglátták a spanyol hajósok a meredek sziklaszirten álló tornyot, azt írták róla V. Károly spanyol királynak, hogy ez sokkal nagyobb, mint a sevillai. Bár az idő vasfoga nyilván nyomott hagyott az épületen, de az ilyen állításokat fenntartással kell kezelni. A jó hírekkel szokás volt akkoriban túlozni, hogy több pénz jusson új expedíciókra. Mindazonáltal Tulum tényleg szép és a kőfallal körbevett gyakori városban sok épület maradt fent. A part mentén álló Freskók Templomát ma már sajnos nem lehet belülről megnézni. Pedig innen indult el a maja templomi művészet és itt még az eredeti, színes dekoráció is látható.
Ottjártunkkor az erős szél miatt a tengerpart le volt zárva, de normál időben fürdeni is lehet a romok tövében a karibi habokban, érdemes fürdőruhát magunkkal vinni. Praktikus tanács, hogy érkezzünk korán, mert Tulum kis területen fekszik és rengeteg a látogató. Sajnos ennek kárát a környezet is megsínylette. Az egykori dzsungelt és fákat mára teljesen kiirtották az épületek körül, alig van árnyékos terület. 
Cobá
A klasszikus korban épült maja város Chichen Itza felvirágzásáig a legnagyobb volt a Yucatán-félszigeten. Becslések szerint 70-90 ezren is éltek itt. Cobá petén stílusban épült, ami a mai Guatemalában lévő maja épületekre jellemző. Feltehetően királyi házasság révén került át ide az új stílus, bár ezekről sok írás nem maradt fent.
A spanyol hódításokról
A spanyolok és Herman Cortez 1521-es megérkezésével egy misszionárius pap, bizonyos Diego De Landa is Mexikóba tette át a székhelyét. Feladatként kapta, hogy térítse meg az itt lakó bennszülött népeket. Elég alapos munkát végzett. Az összes maja kódexet – négy kivétellel, ami az egész világon fennmaradt – elégette. Neki „köszönhetően” nagyon keveset tudunk erről az ősi civilizációról. Persze később a spanyolok rájöttek, hogy jó lenne mégis csak megismerni az itt lakókat, ha már tartósan az országban maradnak. Bár sok hasznot nem hozott nekik a Yucatán-félsziget meghódítása, mert itt nincsenek ércek és gazdag termőföldek sem. A békülés jegyében írnokokat küldtek a törzsekhez, hogy meséljék el nekik újra történeteiket, ha már a kódexek megsemmisültek. Emiatt a majákról szóló spanyol írásokat nem lehet autentikusnak nevezni, hiszen kényszer hatására születtek, illetve az anyagország felé való jobb marketing érdekében itt-ott elferdítették a tényeket.
Coba Tulum tökéletes ellentéte: kevés a turista, sok a zöldfelület. A fennmaradt 7 ezer épületmaradvány nagy része megközelíthetetlen a látogatók számára. Az erdő mélyén álló 42 méteres Nohoch Mul piramishoz – ez a maja világ legmagasabbja! – biciklivel a legegyszerűbb elkarikázni. Ha még tériszonyunk is van, akkor is érdemes felmászni a piramis tetejére, mert a kilátás fentről valami elképesztő. Ameddig a szem ellát, mindenhol zöld fák és dzsungel.
Visszafelé menet álljunk meg mindenképp a labdajátékok helyszínéül szolgáló egykori épületnél, ahol a maják 7-7 fős csapatokban játszottak „dobtak” kapura egy legalább 3 kilós kaucsuklabdával. A szabályok szerint csak vállal, könyökkel, csípővel és térddel érhettek a labdához, amit egy karikán kellett átjuttatni. Látva, hogy ez a lyuk nagyjából egy kosárlabda palánk magasságban volt, nem lehetett egyszerű művelet gólt lőni.
Maja labda vagy kegyetlen játékok
A maják életében a labdajátékok nem szórakoztatási célt szolgáltak, a nap isten tiszteletére rendezték őket. Maga a labda is a napot szimbolizálta, azért volt hatalmas. Kezdetben a labdajátékok helyszínén voltak lelátók, ahogy ez Cobában is fennmaradt. Később a küzdőtér mellett már csak a két emelvény volt, egy-egy szentéllyel a tetején (Chichen Itzában már ilyen), ahonnan papok felügyelték a játékszabályok betartását. A játék ugyanis vérre ment, a győztes csapatot lefejezték (más forrás szerint a vesztest, ám ez valószínűleg nem igaz). Mielőtt azt gondolnánk, hogy biztos a társadalom legszegényebbjeit áldozták fel a nap istennek, tévedés. A nemesség tagjai alkották a csapatokat, akik számára megtiszteltetés volt a dicső halál.
A maják számára a szent ceiba fa jelképezte a világot, ami három szintből áll. A fa törzse a jelen és a föld, a kilenc gyökere az alvilághoz kapcsolódik, tizenhárom koronája pedig a mennybe vezet. Mielőtt valaki a mennybe kerülne, kilenc megpróbáltatáson kell keresztülmennie a pokol bugyraiban. Ha valakit feláldoztak, akkor azonnal a mennybe került és nem kellett végigjárnia az oda vezető utat. Ezért a nemesség tagjai a játékok által megvásárolhatták a lelki üdvüket, hasonlóan a középkori búcsúcédulákhoz.
Chichen Itza
A legjelentősebb és legismertebb ősi város mind közül Mexikóban. Két virágkort is megélt, ami nagyon ritka a maja városok történetében, nagy részük a klasszikus kor végével elnéptelenedett. Chichen Itza fellendülését a sónak köszönheti, ugyanis itt haladtak át a kereskedelmi utak, ami miatt fontos vámszedő központtá és szálláshellyé vált. Az egykori maja ceremoniális központ hatalmas területen fekszik és páratlan szépségű, nem véletlenül tartják számon az újvilág hét csodái között, na meg az UNESCO világörökség részeként.
Chichen Itzában klasszikus és poszt klasszikus korban emelt maja épületekkel találkozhatunk, amelyek közül mindet, még ha fel is tudnám sorolni – nyilván a Google segítségével -, de nem szeretném. A fő látványosság kétségkívül a Kukulkán, a tollas kígyóisten piramis, amely a világ legnagyobb maja naptárja is egyben. A szimmetrikus épület minden oldalán 91-91 lépcsőfok vezet a tetőre, amely a szentélyhez vezető utolsó lépcsővel együtt pont az év 365 napját adja ki. A templomnak kilenc terasza van, ami a ceiba fa gyökereihez hasonlóan az alvilág kilenc próbatételét szimbolizálja.
Kukulkán piramis
Kukulkán piramis
A Kukulkán piramis 55×55 méter alapterületű és egy régebbi, kisebb piramisra épült, amire csak a 20. században jöttek rá egy ásatás alkalmával. A belső piramisban található a híres Jaguár-trón, körülötte pedig vörös freskók, amely a toltékok harcias természetét és csatáit hivatott szemléltetni. Sajnos ma már sem a belső piramisba nem lehet bemenni, sem pedig a 27 méteres Kukulkán tetejére.
Bár Chichen Itza túlélte a többi maja várost, 1300 után ez a hely is elnéptelenedett. Rituális jelentősége azonban a mai napig megmaradt. A tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején a kelő és nyugvó Nap sugarai által vetett árnyék miatt úgy tűnik, mintha a templomból egy kígyó kúszna elő, amelyet a piramis alján faragott kőfarok és kőfej rész tesz teljessé. A napfordulók alkalmával akár 15-20 ezer ember is összegyűlik a Kukulkán piramis előtti térre, hogy lássa ezt a csodát.
Ha nem szeretnénk várni a csodára, van egy gyorsabb javaslatom. Álljunk meg a piramis főbejárata előtt és hangosan kezdjünk el tapsolni. Ha közben hörgő jaguár hangokat hallunk, az nem a véletlen műve, hanem az árusé. A jaguárt imitáló sípoktól kezdve a maja naptáron át a törzsi maszkokig mindent megpróbálnak rásózni a turistákra. De térjünk vissza inkább a tapsra és a csodára. Nem kell sokat várni és kis idő elteltével a taps visszhangja a maják szent madara, a quetzal hangjának formájában jön vissza hozzánk. A quetzál pedig Guatemala nemzeti jelképe. És ezzel szépen visszatértünk a maják őshazájába, arra a helyre, ahonnan a maják több ezer éve elindultak Mezo-Amerikát és a Yucatán-félszigetet meghódítani.
