Hogyan kerültem Afrika egykor legnagyobb országába, amely időről időre a nép haragjától forrongó tüntetések és véres háborúk helyszíne? Sőt a terrorizmust támogató országok listájának folyamatos szereplője? Igazából sosem terveztem, hogy Szudánba utazom. Már csak a fentiek miatt sem tűnt vonzó desztinációnak. Akármennyire is szenvedélyes utazó vagyok, a biztonságot mindenek elé helyezem. Ha már kigyógyultam egy daganatos betegségből, nehogy már ilyen dolgokon múljon az életem, minthogy lepuffantsanak, vagy elraboljanak valahol. Azonban az élet mégis úgy hozta, hogy egy hetet tölthettem el ebben a ma már korántsem biztonságos országban, amely eddigi életem legnagyobb kalandja volt.
Hogyan jutottal el Szudánba?
A történethez hozzátartozik, hogy nemcsak az utazás, hanem a búvárkodás megszállottja is vagyok, gyakran élvezem a Vörös-tenger vendégszeretetét. Egy ilyen alkalommal mesélte a hajó kapitánya, ha az ember szépet szeretne látni a víz alatt, akkor Egyiptom helyett Szudánba kell menni, ott még érintetlen a tenger. Ráadásul az a hajó (Andromeda), amiért ő felel, évente 2 hónapot Szudánban van. Úgyhogy ügyes marketing húzással sikerült is azonnal az érdeklődésemet felcsigáznia, és a keresletet a kínálattal összehangolnia. Jó pár hónapos előkészületet követően, amely alatt minden lehetséges veszéllyel szemben védetté váltam (pl.: sárgaláz, Hepatitis A+B, tetanusz), kockázatos állampolgár lettem és kizártam magam a szudáni vízum miatt több országból is (pl.: USA, Izrael), végre elindulhattam Szudánba.
Tekintettel arra, hogy közvetlen járat nem megy Budapestről Szudánba, de még a közeli országokból sem megy gép minden nap oda, ezért közel 1,5 nap alatt sikerült eljutnom a célállomásra. Bár korábban több afrikai országban jártam már, a repülőről leszállva azonnal tudtam, hogy ez összehasonlíthatatlan más élmény lesz, mint az eddigiek. Itt Port Szudánban nincs infrastruktúra, nincsenek csillogó szállodák vagy légkondicionált boltok, sőt a legtöbb helyen még térerő sincs. Ide tényleg csak az jön, aki valami egészen különleges és vadregényes kalandra vágyik és arra, hogy a világ végén Cousteau nyomdokaiba lépve elmerüljön a Vörös-tenger érintetlen világában.
Szudán, Afrika majdnem legnagyobb országa
Ám mielőtt a mélybe csobbanna az ember, nézzünk kicsit körül, mi mindent lehet tudni magáról az országról. Szudán valaha Afrika legnagyobb országa volt, mígnem véres polgárháborút és több millió halálos áldozatot követően külön nem vált belőle a déli országrész és lett belőle önálló államként Dél-Szudán. Szudán gazdasága a különválás után megrogyott. Dél-Szudán magával vitte a kőolajmezők háromnegyedét. Míg a finomításhoz szükséges struktúra és feldolgozóüzem az „anyagországban”, Szudánban maradt.
A világ jelenleg 28. legszegényebb államában (az egy főre eső GDP mindössze 992 $) évek óta éhínség súlyt és legkevesebb 7 millió ember szorul napi szinten élelmiszersegélyre. Mindezzel párhuzamosan a két ország különválásával az etnikai konfliktusok és a véres harcok nem szűntek meg. Legalább 2,5 millió ember menekült el Szudánból és rengeteg civil áldozatot követeltek az etnikai tisztogatások is. A 30 éven hatalmon lévő Omar al-Basír elnököt a Nemzetközi Büntetőbíróság a Darfúr régióban történt, nem kevesebb mint 400.000 emberélet kioltása miatt népirtással vádolja. Valószínűleg nem ennek köszönhetően, de amikor ezeket a sorokat írom, két hete történt katonai puccskísérlettel Szudán elnökét megbuktatták és jelenleg szükségállapot van az országban.
A megérkezés
Mi szerencsére mindezektől a veszélyektől több ezer km távolságra landoltunk Port Szudán nemzetközi repülőterén. A nemzetközi kifejezés azért nem azt a képet takarja, amit az ember előzetes egy repülőtérről gondolna. Mosdó a nők részére nincsen, a Duty freenek gondolt bolt zárva tartott, mondjuk pár fogkefén és ingen kívül amúgy sem volt benne semmi. Kávézóról vagy büféről pedig inkább ne is álmodjon az ember, ahol felfrissítheti magát egy hosszú utazás után, az luxus lenne itt. Szerencsére a ránk váró buszok sofőrjei nem voltak olyan elcsigázottak, mint mi 1.5 nap utazás után. Játszi könnyedséggel dobálták fel a régi buszok tetőcsomagtartójára a bőröndjeinket, mintha nem is 30 kg súlyuk lett volna. Egyenként.
A Port Szudánba érkező búvárok nagy része nem sokat lát a szárazföldből. Ahogy minket is, azonnal a kikötőbe vittek és felraktak egy nagy hajóra, hogy onnan kihajózva egy hetet teljesen elszigetelten (értsd térerő, szárazföld és más emberek teljes hiánya) töltsünk mindentől. Szerencsére utolsó nap volt egy kis időnk szétnézni a városban, sőt egy kirándulást is tettünk a környéken, így tudok egy kis ízelítőt hozni arról, milyen volt Szudán, ahol a madár se jár. Az ország területének több mint 50%-a sivatag és mindössze 10%-át borítja zöld növényzet, vagy fa. Még ha a homok értéktelennek is látszik, mégis fontos alkotóeleme a bolygónknak, csakúgy mint a levegő, a víz, a növények és a termőföld. Ráadásul a sivatag korántsem olyan üres, mint amilyennek látszik. Minden növény és kő valakihez tartozik.
Élet a sivatagban
A Port Szudán környékén élő sivatagban nagyon sokan, egyes becslések szerint 50.000-nél is többen élnek, köztük a Beja törzs leszármazottai is. Régen ők irányították az északi szudáni régiót és stratégialiga olyan bányák kitermelését felügyelték, ahonnan a fáraók aranya is származott. Ők a mai napig nomád, vándorló életmódot folytatnak és főként állattenyésztéssel foglalkoznak. Könnyűszerkezetű akácia kunyhóik és sátraik könnyen szétbonthatók, így vándorolnak északra vagy délre az országon belül. Legfőbb élelmiszerforrásuk a tevetej és az úgynevezett “dura” liszt. Habár közel a tengerparthoz élnek, halat egyáltalán nem esznek, az ugyanis az évszázadok alatt sem épült be az étrendjükbe. Ha időnként mégis halászatra adják a fejüket, az így fogott zsákmányt inkább eladják és a kapott pénzből vásárolnak valami mást.
Vallás Szudánban
Az emberek 97%-a Szudánban az iszlám vallást, annak is a szunnita ágát követi. A nők a megszokott fekete burka helyett légiesen könnyű színes ruhát, illetve fátylat viselnek. A nyugati szemnek kifejezetten üdítő látványt nyújtottak festett arcukkal, gazella szerű testalkatukkal és büszke járásukkal. Olyanok voltak, min a sivatag rózsái egy kiadós esőzés után. Port Szudánban sok látnivaló vagy történelmi nevezetesség nincs, tekintve, hogy az egész város a 20. század elején épült.
Suakin, az egykori korallváros
Ha az ember egy picit szeretne a környéken belekóstolni a régmúlt időkbe, akkor a várostól 65 km-re található Suakint érdemes megcéloznia. Suakint az időszámításunk szerinti 600 körül alapították és egykor Szudán legragyogóbb kikötővárosa volt. Monumentális épületei a tengerből kinyert korallokból épültek, amelyek nagy része mára a teljes enyészeté lett. Ugyan születtek ígéretek a régi pompa helyreállítására, azonban egy tájékoztató táblán kívül sok nyomát nem láttam, hogy a több millió €-s támogatási összegből bármi megvalósulni látszana.
Port Szudán, az egyetlen kikötő
Suakin bukásának köszönhető Port Szudán felemelkedése, amely 1920 után átvette az ország legfontosabb kikötőjének szerepét. Érdekes, hogy Szudán egykor Afrika legnagyobb országa volt, mégis mindössze 650 km-es vörös-tengeri partszakasszal rendelkezik. Ám tengerpart ide vagy oda, így is jelentős kereskedelmet bonyolít le Port Szudán a különböző építőanyagok, gyapot gumiarábikum, szőrmék és cipőpaszták terén. Ez utóbbi az ország egyik legfontosabb exportcikke és a világon kapható cipőápolók közel 70%-a innen származik.
Élet a piacon és a parton
Az egy napos szabadprogram keretében sikerült ellátogatni a Port Szudán-i piacra, amely számomra a túra egyik legpozitívabb élménye volt. Természetesen szigorúan a búvárkodás után. Amellett, hogy a legjobb módja megismerni egy másik kultúrát, ha az ember kimegy a helyi piacra és megfigyeli az emberek olyan mindennapi tevékenységét, mint egy bevásárlás, régen láttam ennyire szép, napérlelte és minden-mentes zöldséget és gyümölcsöt egy helyen.
A színkavalkád mellett az ízekre sem lehetett panasz. Az itt vásárolt mangó, amelynek darabja kb 50 Ft-ba került, semmivel össze nem hasonlíthatóan ízű volt, csakúgy mint a földön zöld ruhában ülő nénitől vásárolt földimogyoró. Annak ellenére, hogy előzetesen felhívták a figyelmünket, hogy ne nagyon fotózzunk, vagy ha igen, kérjünk rá engedélyt, egy idő után azt vettük észre, hogy minket kezdtek el fotózni a helyiek. Gondolom sok európai turista nem fordul meg itt a piacon.
Ha röviden kellene jellemeznem, milyen benyomás alakult ki bennem Szudán szárazföldi részét látva, nagyon ambivalens választ tudnék adni. Egyrészt a szegénység és nyomor olyan fokát láttam, ami egy jóléthez szokott nyugati ember számára döbbenetes élmény, hogy ilyen zord körülmények között is élnek emberek. Sőt, a világ lakosságának nagy része sajnos ilyen élethelyzetben van, ahonnan nagyon nehéz, de inkább lehetetlen kitörni.
Ugyanakkor ezeknek az embereknek a szemében sem a szomorúság, sem pedig a megkeseredettség legkisebb jelét sem tudtam felfedezni. Csillogó szemmel, barátságosan és érdeklődően fogadtak minket. Pedig ha valakinek, nekik igazán lehetne okuk panaszra. Helyette mégis vidáman élik a mindennapjaikat és örülnek az életben lévő apró dolgoknak is, mint egy szombat esti tánc, vagy közös zenélés a tengerparton. Elgondolkodtató…
A következő bejegyzésemben Szudán felszín alatti világába kalauzollak el Benneteket. Tartsatok velem továbbra is, hamarosan érkezik a folytatás.
