….hanem úti cél. Hangzik a népszerű szlogen egy hazai utazási irodai plakátján. Amikor néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem december elején, hogy a télből a nyárba utazom, persze kaptam a vicces megjegyzéseket, mész dubajozni?! Akkoriban, köszönhetően a médiában is folyamatosan napirenden lévő botrányoknak, ez az automatikus képzet társult sokak fejében, ha szóba került Dubai. Pláne, ha nőként utazott valaki oda. El kell keserítsek mindenkit: a kintlétem alatt nem találkoztam a dubajozás jelenséggel, sőt a cikkem sem erről fog szólni.
Az elmúlt években Dubai népszerűsége és megítélése sokat változott. Évről évre rekordokat dönt az odalátogatók száma. 16 milliós éves turistaforgalmával a világ 4. leglátogatottabb városa, köztük 37.000 honfitársunké is, akik 2017-ben ide utaztak. 2013 óta már van a Wizzairnek is közvetlen fapados járata az arab államba. Ráadásul elég jutányos áron, így pár órás repülőúttal a nyár valóban könnyen elérhető. Dubaiban, ahogy a helyi turisztikai hivatal is hirdeti: bármi lehetséges. Discover all that’s possible – és ez valóban nem túlzás.
Dubai benyomások
Kíváncsi voltam arra, hogy egy olyan város, amely szó szerint a semmiből, egészen pontosan a sivatagból nőtte ki magát, és az olajbevételeknek köszönhetően pár évtized alatt a világ egyik legnagyobb metropoliszává fejlődött, vajon mit tud adni egy olyan embernek, mint én, aki azért a természetközeli dolgokat jobban szereti az épített, mesterséges környezetnél.
Megérkezve a városba az embernek rögtön az az érzése támad, mintha New Yorkban járna. Az érzés nem véletlen, óriási toronyépületek között vezet a 2×5 sávos Bin Zayed autóút, amely kettészeli a várost. A világon Hong Kong és New York után Dubaiban található a legtöbb felhőkarcoló, szám szerint 187 db. Kint tartózkodásom alatt több magas épületen láttam cégfeliratokat, amelyekről azt hittem, hogy az adott vállalat székhelyei.
Aztán felvilágosítottak, hogy a márkajelzések nem azt jelzik, melyik cég alkalmazottai dolgoznak ott, hanem hogy melyik ingatlanfejlesztő céghez tartozik az adott torony (pl.: Emaar, Damac). Az Egyesült Arab Emirátusokban, főleg Dubaiban, a gazdagságnak minél hangsúlyosabb formában kifejezésre kell jutnia. A megalománia nemcsak az építészet, hanem az élet minden területén megnyilvánul. Abu Dhabiban járva ezzel a jelenséggel nem annyira találkoztam.
Dubai híres épületei
Burj Khalifa
Dubaiban van a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa. 828m magas és 555 magasságig fel is lehet rá menni. Én a 124. emeletig merészkedtem, ami „csak” 452m volt, de a riadalom így is kiült az arcomra. Erős tériszonyom van, de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, nem hagyhatom ki. Ha valaki nem érné be ennyivel jó hír, hogy már építik a következő nagy tornyot, a Dubai Creek Towert, amely a 2020-as világkiállításra készül el. Elkerülendő, nehogy valaki a világon beelőzze őket, az Emaar csoport a pontos magasságát a toronynak a World Expo-ig nem árulja el, de feltehetően 928 – 1400m közötti lesz. A Creek Tower makettje a Dubai Mallban megtekinthető, hogy addig is el tudja képzelni a nagyérdemű, hogy fog kinézni. Nagyon légiesen és úgy, mintha egy rakéta lenne pókhálóval körbeszőve.
Vissza az egyelőre még legmagasabb épülethez. A Burj Khalifa nagy részében privát apartmanok kaptak helyet, amelyek az értékesítés kezdetét követő 8 órán belül mind egy szálig eladásra kerültek. Ha valaki mégis szeretne a Burj Khalifában aludni egyet, az Armani Hotelben, a szobánkénti 150.000 Ft-os ártól indulva egészen a 680.000 Ft-os lakosztályig megteheti. Az árak egy éjszakára vonatkoznak.
Burj Al Arab
Szintén Dubajban van a világ egyetlen 7 csillagos szállodája, a Burj Al Arab, amely vitorláshajóra emlékeztető formájával úgy néz ki, mintha a tengerből nőne ki, de valójában egy mesterségen épített félszigeten áll. A szállodába nem lehet bemenni csak úgy szétnézni (megpróbáltam), viszont ha az ember befizet egy délutáni teázásra (jó előre lefoglalva az időpontot) és hajlandó kifizetni több mint 30.000 Ft-ot, akkor bemehet és szétnézhet. Igen, Dubai nem arról híres, hogy olcsó lenne.
Dubai Mall és Mall of Emirates
A város az erősen légkondicionált luxus bevásárlóközpontjaival a boltkórosok és nézelődők paradicsoma. Ha Dubaiban valaki nem tud megvenni valamit, akkor az meg is érdemli. Viccet félretéve a Dubai Mallban tényleg túlzás nélkül állítom, hogy minden kapható. Itt kapott helyet a világ legnagyobb tengeri akváriuma is, amely 140 különböző fajta tengeri élőlénnyel, köztük több mint 300! cápával és rájával várja a látogatókat.
Én nem mentem be, mert jobban szeretem természetes közegükben látni az állatokat és ezt búvárként szerencsére meg is tehetem, de erre tényleg azt mondom, hogy klassz program és nem szabad kihagyni, kerül amibe kerül. Egyébként közel 10.000 Ft-ba, egy főre. Ha valaki a légkondin kívül még hidegebbe vágyik, tetézheti az élvezeteket a Mall of Emirates bevásárlóközpontban. A Közel-Kelet egyetlen és a világ harmadik legnagyobb fedett sípályája is Dubaiban található: 400m hosszú lankán tudnak siklani a téli sport szerelmesei. Ha szerencséjük van, akár pingvinekkel is találkozhatnak csúszás közben és ez nem vicc!
Palm Jumeirah
Ha az ember az előzőeken túl további látványosságokat szeretne látni Dubaiban, amelyek méltóak a legek listájára, akkor az alábbi dolgokat ajánlom figyelmébe. A Palm Jumeirah (Pálma-sziget) nekem picit csalódás volt. Tekintve, hogy vasúttal mentünk be a területre, semmit nem láttunk a legendás sziget alakjából. Ejtőernyős tandemugrás nem jöhet szóba ugye a tériszonyom miatt, úgyhogy maradt a mozaikból kirakott Pálma-sziget, amelyen, ahogy a városban mindenhol, ott figyel a legendás uralkodó: Sheikh Zayed bin Sultan Al Nahyan. Neki köszönhető, hogy 1971-ben a hét különálló emírség egyesült és létrejött az ország ma is ismert formája, az Egyesült Arab Emírségek.
A pálmafa ágai, amelyeken lakóházak vannak és többek közt olyan hírességek vásároltak rajta ingatlanokat, mint David Beckham vagy Giorgio Armani, le vannak zárva sorompóval a kíváncsi szemek elől. Ettől függetlenül érdekes program, főleg ha hozzáveszem a sziget csücskében lévő 5*-os Atlantis szállodát, amely a klasszikus arab építészet egyik remekműve. Az Atlantis szállodában szintén van egy tengeri akvárium a turistáknak, de mi inkább azt néztük, ahogy lemegy a nap és rózsaszínre festi az eget és az épületet.
Dubai híres szökőkútja
Budapestből kiindulva nem gondoltam, hogy egy zenélő szökőkút ennyire látványos lehet, amíg nem láttam a Dubai Mall melletti csodakutat. A fél óránként induló ingyenes showműsorban a leghíresebb slágerek hangjaira szökkennek magasba a vízsugarak gondosan megkomponált koreográfia szerint. Mi a James Bond: Skyfall témát láttuk anno, amely egészen lenyűgöző volt. Csak hogy néhány számadat is legyen róla szemléltetésként, mekkora kutat kell elképzelni. A vízsugarak akár 275 méteres magasságig is fellőnek (ez egy 50 emeletes épületnek felel meg) és tiszta időben 30 km távolságból is látszanak. Meg kell hagyni, az emirátusbeli arabok igazán értenek az építészethez és a meghökkentéshez. Különösen Dubaiban és akkor még nem beszéltem a skybarokról.
Szórakozás és Dubai
Boltban nem, de bárokban lehet legálisan alkoholt kapni. Mi a Mi Sheraton Skybarban voltunk (egyszer összesen a kintlét alatt), amelynek 43 emeletes tetejéről egészen elképesztő panoráma nyílik a kivilágított városra. Számos skybar található még Dubai Marinában is, a város legmodernebb negyedében. A Dubai Marina látványos felhőkarcolói mellett ingyenes stranddal, számos luxusüzlettel és jól kiépített infrastruktúrával (JBR Walk) várja a strandolni vágyó turistákat.
Dubai kevésbé csillogó arca
Nekem személy szerint jobban tetszett az Al Mamzar Beach, amelyet inkább a helyiek látogatnak és mindenképp érdemes megnézni, ha valaki nem csak Dubai csillogó arcára kíváncsi. Mert Dubainak van egy nagyon másik arca is, amit már csak amiatt is láthattunk, mert a szállásunk a Deira negyedben volt. Igaz, teljesen véletlenül foglaltunk oda, de ha azt mondom az első reakció az volt rá, hogy az Dubai „nyolckere” és mi leszünk az egyetlen fehér emberek, bevallom, picit megijedtem.
Mégis nagyon örülök, hogy így történt, mert így közvetlen láttuk a város lakosságának 85%-át. Ők azok, akik egy jobb élet reményében érkeznek az országba nagyrészt Indiából, Pakisztánból és a Fülöp-szigetekről. A Deira negyedben nem lesznek Ferrarik és luxusüzletek. Ellenben találkozni végtelenül kedves és nagyon szerény körülmények között élő emberekkel, akik nap mint nap azon fáradoznak, sokszor életük kockáztatásával, hogy tovább építsék Dubai csillogó jövőjét.