Elgondolkodtatok már azon, milyen sok szólás-közmondásunkban szerepel a só? A mindennapokban gyakran használjuk az olyan kifejezéseket, mint: mehetsz a sóhivatalba, be vagy sózva, vagy vén kecske is megnyalja a sót, de az eredetükkel nem biztos, hogy tisztában vagyunk. Vajon miért tulajdonítanak a sónak ilyen kitüntetett figyelmet? Anélkül, hogy O. Nagy Gábor nyomdokaiba lépnék, inkább annak eredtem utána, honnan jön a só és miért számít ilyen értékes kincsnek.
Miért fontos annyira a só?
A só egyfelől a szilárdság, romlatlanság és állandóság jelképe volt az ősidőktől fogva. Már a Bibliában is só-szövetségként utalnak a tartós, örökké tartó kapcsolatokra (pl.: az Úr és Izrael, valamint Dávid között). Mózes könyve szerint az oltárra kerülő áldozatokat meg kellett sózni, de szokás volt az újszülöttek sós vízzel történő lemosdatása is. Másfelől a só mindig is értéket képviselt, régen fizetőeszközként szolgált. A mór kereskedők sóval fizettek, amelyből egy gramm pontosan annyit ért, mint egy gramm arany. A görögök a rabszolgákért sót adtak cserébe. Innen ered az a mondás, hogy valaki nem éri meg a sóját, azaz az árát. Harmadsorban pedig azért is szeretjük a sót, mert ételeink ízesítésének nélkülözhetetlen fűszere. Ha sótlan az étel, az jelentősen csökkenti az evés élvezeti értékét, de vajon ha túl sós, tényleg szerelmes a szakács?
A világ legrégebbi sóbányája
Egy s(zó), mint száz: só nélkül nem élet az élet. Az apropója ennek a picit hosszúra nyúlt felvezetőnek az, hogy lengyelországi utazásom állomásaként minap Wieliczkában jártam. A világ egyik legszebb és legrégebbi sóbányájában, amely méltán lett Lengyelország első UNESCO világörökségi listás helye. Wieliczka 15 km távolságra van Krakkótól, vonattal könnyen megközelíthető. Leszállva a pályaudvaron egy álmos kisvárosban találtuk magunkat, ahonnan jó 5 perces sétával értünk el a sóbányához. Külsőre semmi lenyűgöző nincs benne, egy teljesen átlagos gyárépületnek látszik.
Picit csalódottan is néztem körbe, hogy biztosan jó helyen járunk-e, de azért megvettük a jegyünket és türelmesen várakoztunk a túravezetésre. A bánya ugyanis csak és kizárólag vezetővel látogatható. Egyénileg az óvatlan turista könnyen eltévedhet a kacskaringós labirintusban. Nem kellett sokat várnunk, óramű pontossággal megjelent egy bányász egyenruhás lány és Ladies and gentleman, please follow me! felkiáltással elindultunk a mélybe.
Wieliczka sóbánya érdekességek
Hosszú perceken keresztül csak mentünk lefelé a falépcsőkön, a végére el is szédültem a körbe-körbe járástól. 380 lépcsőfok után a 60. szintnél megálltunk, és végre kezdett olyan érzésem lenni, hogy valami izgalmas dolog következik. Víz alatt már voltam, de a föld alatt lenni csaknem 65 méterrel azért megint más kategória. A folyosók végén nyíltak az ajtók és egy mesés világ tárult elénk, amely minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. Szavak helyett azonban beszéljenek inkább a képek és a hozzá tartozó leírások a legendás wieliczkai sóbányáról.
A szebbnél szebb termeken áthaladva az ember visszarepül a múltba és részesévé válik a közel 700 éves bánya történetének. Megismeri, hogyan működött régen a sókitermelés és kezdi megérteni, miért olyan értékes kincs a só. Rácsodálkozik arra is, hogy a magyarok Kinga legendája mellett, még mi mindennel járultak hozzá a bánya működéséhez. Mert bőven akadnak magyar találmányok a wieliczkai bányában. Elég csak a magyar kutyára, arra a kis kocsira gondolni, amelyre az emberek a sóval teli hordókat pakolták és úgy vontatták a síneken.
Bányászok élete
Mindez a csodálatos, sókristályba zárt föld alatti világ azonban nem jöhetett volna létre, ha nincsenek bányászok. Az ő életük korántsem a csillogásról és pompáról szólt, mint amit a turista a bánya falai között járva óhatatlanul is tapasztal. Sajnálatos módon minden 10. bányász az életét adta azért, hogy termelje nekünk az élet sóját. Nekik állít emléket a bánya kijáratánál egy szobor és az alábbi, ólengyel nyelven írt, vallásos felirat.
„S mikor épségben hazatérünk, s szeretteinket egészségben viszontlátjuk, azon nyomban köszönetet zengünk neked Kegyelmes Urunk.”
