13 éves lehettem, amikor elkezdtünk az általános iskolában angolt tanulni. Egy nagyon kedves és fiatal tanárnénink volt, aki a klasszikus oktatási módszerek mellett megpróbált valami újdonsággal is ösztökélni minket a nyelvtanulásra, nevezetesen hogy szerezzünk külföldi levelezőtársakat. Mindez az Internet és a mobiltelefon megjelenése előtt korántsem tűnt olyan egyszerű feladatnak.
Az egyik nap kezembe akadt véletlenül egy Garfield újság, aminek volt egy rövidke levelezőtárs rovata. A sok-sok magyar cím mellett megdobbant a szívem, amikor megláttam egy finn címet! Rögtön elhatároztam, hogy írok neki egy levelet és ő lesz a külföldi levelezőtársam, akivel majd az angolt gyakorolni tudom. Napokon át lázasan szótáraztam a szavakat és írtam a levélvázlatot egy kockás papírra, amit letisztázva később postára adtam. Teltek, múltak a hetek eseménytelenül, el is felejtettem az egész levelezősdi dolgot! Mígnem 1998. június 15-én, szinte pont 20 évvel ezelőtt, válasz érkezett Müától, a finn lánytól, hogy megkapta a levelemet és örömmel lesz a levelezőtársam.
Innentől fogva nem volt megállás, folyamatosan jöttek-mentek a levelek. Újabb és újabb levelezőtársakra tettem szert FB-k segítségével (az akkori FB mibenlétéről részletesebben majd külön posztomban írok). 13 évesen ezek a levelek adták a lehetőséget a világ felé való nyitásra, más kultúrák és országok megismerésére.
Pici országzászlókat gyártottam és tűztem ki egy nagy világtérképre az adott országhoz, ahonnan a levelem érkezett. Óriási örömmel töltött el, hogy a zászlók száma egyre csak szaporodott és olyan egzotikus és akkori szemmel elérhetetlen helyekről kaptam visszajelzést, mint Fiji-szigetek, Tanzánia, Új-Zéland, Ghána vagy Kolumbia. A rendszert olyan tökélyre fejlesztettem, hogy nemcsak hogy megtanultam angolul, hanem szerte a világban közel 80 ismerősre tettem szert. Az éveken át tartó levelezésnek köszönhetően a világ 47 országából közel 309 levelet, apró csecsebecséket és képeslapokat kaptam, amelyeket ma is kedves emlékként és kincsként őrzök egy dobozban. Közel 5 évig tartott ez az intenzív időszak, majd megjelent az Internet. Lassan elmaradoztak a postai levelek, helyét átvették az e-mailek, később a közösségi oldalak.
Vajon mi lett az egykori levelezőtársaimmal: az amerikai barátnőmmel Jillel, a brazil Marlossal vagy az indonéz fiúval, Andréval? Vajon emlékeznének rám, megőrizték a leveleimet? Érdekes vállalkozás volna megkeresni őket és felvenni velük újra a kapcsolatot 20 év elteltével. Talán erre is egyszer sor kerül, de addig is a jelenlegi, modern világtérképemen tervezgetem a legközelebbi úticélomat. Mert a világ felé való nyitottság és más kultúrák megismerése iránti vágy nem múlt el. Csak ma már 2018-ban nem levelezés, hanem utazás formájában valósul meg mindez.
