Amikor felvetődött a gondolata annak, hogy egynapos kirándulás keretében Szlovákiába menjek túrázni, nem sokat teketóriáztam rajta. Még úgy sem, hogy hajnali 5 órai indulás volt megcélozva késő esti hazaérkezéssel. Egyrészt nagyon vágytam már a több hónapos itthonlét után egy kis külföldi levegőre. Másrészt annak ellenére, hogy a szomszédos országról beszélünk, nem sok helyen jártam Szlovákiában. Úgyhogy kapva kaptam az alkalmon, és meg sem álltam a Zsolna városától nem messze fekvő Szulyó (Súľov) hegységig, ahol egy nagyot kirándultam.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Szulyó-hegységről
A Szulyó-hegység neve nincs igazán benne a köztudatban, szemben mondjuk a Fátrával és Tátrával. Az igaz, hogy méreteit tekintve (<1000 m) jóval alattuk marad, ám szépségét nézve ez a különleges sziklavidék bőven felveszi a verseny a Kárpátok magas vonulataival. Budapestről jó 4,5 órás autóutat követően érkeztünk meg Súľov községbe, ahol a leparkolást követően máris a hegyek felé vettük az irányt. Egy rövid sétával máris egy völgykatlanban találtuk magunkat, amelyet minden irányból tűhegyes sziklák öleltek körbe.
Látványra már lentről is egészen elképesztőek voltak. Meg is kérdeztem, hogy biztosan ezeket meg akarjuk mászni? Valahogy lehetetlen vállalkozásnak tűnt, de megnyugtattak, hogy az erdőn keresztül vezet az út felfelé. Nem bakkecske módjára kell felmenni a tűéles sziklák tetejére. Ha már tű és szikla, a szulyói sziklák világviszonylatban is különleges képződménynek számítanak.
Az egykori őstenger alján egy 100 méter vastagságot is elérő meszes konglomerátum réteg alakult ki, amely a tektonikai mozgások eredményeként idővel magasra feltorlódott. A meszes-homokköves kőzetet a külső erők, így a szél, víz és fagy folyamatosan erodálta, így alakult ki az a csipkés hegyvonulat, amit Szlovákiában Szulyó-hegység néven megcsodálhatunk.
Érdekességként hasonló képződmények Borneó szigetén vannak, Mulu esőerdeiben. Ezeket sajnos ottartózkodásom alatt idő hiányában nem tudtam megmászni. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez, más országban, de csak sikerült eljutnom a mészkő konglomerátumokhoz.
A sziklákhoz felfelé vezető erdei túra – néhány emelkedőt leszámítva – egyáltalán nem megerőltető. Így akár gyerekekkel is bátran neki lehet indulni a meghódításuknak. Az útvonal rendkívül jól kitáblázott és alig fél óra elteltével a menedékházat elhagyva máris az első kilátóponthoz érkeztünk. A tériszonyommal erősen meg kellett küzdenem, hogy kimerészkedjek a leginkább fészekre emlékeztető sziklaperemre, de az onnan elém táruló látványt kár lett volna kihagyni.
Ha csak a tájat látom, tuti azt mondtam volna, hogy Svájcban készült a fotó, annyira alpesi és idilli fentről a Vág-folyó völgye. A magasságtól való kezdeti félelmem a gyönyörű látvány hatására teljesen elpárolgott és alig vártam, hogy a következő megállóhoz érkezzünk.
A Szulyó-hegy különlegessége ugyanis sok más mellett abban is rejlik, hogy több sziklára is ki lehet menni, és mindenhonnan más arcát mutatja a táj. Ráadásul a természet is gondoskodott arról, hogy elkápráztasson menetközben mindenféle sziklaformációkkal. Itt szinte minden sziklának neve van, úgy mint a 13 méter magas gótikus kapu, de találunk itt kőgombát, hárfát, de még Mária Teréziát is.
Kirándulás a Szulyó-hegységbenn
A turistaösvény hivatalosan 7,5 km hosszú és 17 megállója van, de mi 9,9 km-t barangoltunk be. A Szulyó-hegy természetvédelmi területnek számít 1929 óta és számos védett állat és növényfajnak ad otthont; ez Szlovákia leggazdagabb orchidea lelőhelye. Ha valaki a sziklákon és faunán kívül más különlegességre is vágyik, érdemes letérnie 1,5 km-t a Súľovský vodopád vízeséshez. Vagy pedig célozza meg az elképesztő szépségű Súľovský hradhot, azaz a szulyói várat.
A várhoz egy elég meredek kaptatóval lehet feljutni, amit korlátok, sziklába vájt kapaszkodók és lépcsők is segítenek, viszont tényleg minden izzadságcseppet megér. Messziről a kastélyrom nem különbözik semmiben a szikláktól, gyakorlatilag teljesen egybeolvad velük. A Szulyói-kastélyt a 15. században a husziták építették erre a nehezen megközelíthető Roháč hegycsúcsra és két önálló, egy alsó-és felsővár alkotja.
A magaslati különbség jól látszik a két épület között, amelyet egy alagút folyosó köt össze. Némi via ferrata jellegű kapaszkodást követően lehet csak feljutni a tetejére, ami után nem csodálkozom, hogy a helyet Szlovákia legmegközelíthetetlenebb várromjai közé sorolják.
A 632 méteres magasságban álló sziklavár valójában menedékhely volt a Szulyovszky család számára és egészen az 1730-as évekig lakható állapotban volt. Bár az 1703-as földrengés erősen megrongálta az épületet, sorsát egy tűzvész pecsételte meg. Ezután az erőd magára maradt a természet viharaival szemben és áll magányosan a sziklaperem szélén.
Letekintve utoljára a várrom tetejéről a völgybe, és érezve a nap már fáradt sugarait az arcomon tudtam, hogy eljött az idő, hogy elinduljak lefelé. A sziklákon átbukdácsolva, elcsigázva érkeztem vissza a parkolóba, de a brindzové haluski, azaz a juhtúrós sztrapacska életben tartott. A parkoló melletti Penzion Na Kopecku fogadóban erre nagyszerű lehetőség kínálkozik, egy pohár sörrel együtt nem is utasítottam vissza.
Ha megkérdezik, milyen volt a Szulyó-hegység, a mai napig csillogó szemmel mesélek róla, hogy fantasztikus. Úgyhogy vegyük fel bátran Szlovákiát is a túratérképünkre, ha különlegességeket szeretnénk látni. Hiszen hétvégén és akár egy napos túraként is például a Szulyó-hegység bátran felkereshető.
