A hely neve szó szerinti fordításban annyit jelent: a Kinabalu hegy városa. Ami a Borneón élő malájok szent hegye. A Kota pedig várost jelent, amiről egy modern, nyüzsgő, emberekkel teli hely jut az eszünkbe. A természet és emberek kettőssége Kota Kinabalura és környékére hatványozottan érvényes, már ami a környéken fellelhető látványosságokat illeti. Lássuk, hogy a borneói dzsungel után mik várnak a szigetre látogatóknak, ha a Kinabalu hegy városa felé veszik az irányt. Ha pedig arra vagy kíváncsi inkább, melyek Borneó legszebb helyei, egy másik beszámolómban írtam róluk.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Borneó és az olajpálma ültetvények
A legelső és egyben legszomorúbb tapasztalat a repülőgép ablakából nézve tárult a szemem elé. A korábban buja, érintetlen méregzöld erdőt felparcellázott teraszok váltották fel, amelyek hatalmas területeket hasítottak ki a földből. Ezek az olajpálma ültetvények, amelyek miatt Borneón rohamtempóban irtják az esőerdőket, hogy Malajzia és Indonézia együttesen a világ pálmaolaj exportőre (85%) maradjon.
Bár az EU a közelmúltban rendeletet hozott a pálmaolaj-felhasználás visszaszorításáról, miszerint 2030-ra teljesen kivonják a bioüzemanyagok piacáról, attól még pálmaolajat rengeteg termékhez használnak szerte a világon. A legnagyobb gond az olajpálma ültetvényekkel azon túl, hogy kivágják az erdőket és ezáltal a kihalás szélére sodornak számtalan állatfajt az, hogy ez a pálmafa rendkívül agresszív és nem tűr meg semmilyen más növényt a páfrányon kívül maga mellett.
Ráadásul a termőföldből olyannyira kivonja a tápanyagot, hogy 100 évig terméketlenné válik utána a talaj. Így esély sincs arra, hogy rövid időn belül őshonos fákat telepítsenek vissza a már használaton kívüli ültetvényekre. Sajnos ez is hozzátartozik Borneóhoz, nem csak a szép dolgok. Ha valaki a szigetre készül, úgyis találkozni fog előbb-utóbb ezzel a jelenséggel. Visszatérve a címben szereplő témához, lássuk mit lehet csinálni a malájok szent hegyének városában és környékén.
Látnivalók Borneó szigetének közepén
Kota Kinabalu (KK)
A város a második világháború alatti bombatámadásokban szinte teljes egészében megsemmisült, így a hely egy modern metropolisz képét mutatja. Kota Kinabaluban sok látnivaló nincs. Nem is érdemes keresni a városi mecsetet leszámítva, ahova viszont nem muszlim hívők nem léphetnek be. Pedig az épület nagyon szép látványt nyújt, szívesen megnéztem volna közelebbről és belülről is.
Ami KK vonzerejét adja, az vasárnaponként a Galya streeten, illetve minden nap az esti órákban a kikötő mellett piac formájában nyilvánul meg. Az élet délután öt óra körül indul útjára, amikor is az árusok elkezdik az európai ember számára teljesen ismeretlen gyümölcsök és zöldségek kipakolását a pultra. A piac egyik felén zöldség és gyümölcs, a másik felén bizarr, neonszínű tésztás édességek sülnek a wokban. Megint arrébb pedig ezernyi tengeri herkentyű vár arra, hogy vacsora legyen belőlük. Kulináris élvezetekben itt biztosan nem lesz hiány, amelyről az alábbi képgaléria a leírásokkal együtt tanúskodik.
Egzotikus zöldségek és gyümölcsök
Ha valaki különleges gasztronómiai élményre vágyik, akkor a Shell Plaza bevásárlóközpont 2. emeletén a D’ Place Kinabalu nevű tradicionális étteremben garantáltan megkapja. A butod, azaz a szágó pálma lárvája a borneói konyha szerves részét képezi. Proteinben és vitaminokban rendkívül gazdag és számos formában tálalják (pl.: pizzán is).
Mi sülve, egy uborkán tálalva kapunk belőle kóstolót. Ám ezt megelőzte az a művelet, melynek során a bejárat melletti akváriumból a felszolgálóhölgy gondosan kiválogatta az izgő-mozgó, vacsorára szánt jószágokat. Hát nem mondom, hogy belopta magát a szívembe. Pláne úgy, hogy sütve is ugyanúgy nézett ki, mint élve. De ha már ott voltam, adtam egy esélyt a dolognak.
Kirándulások és programok Kota Kinabalu környékén
Seawalking
Kota Kinabalu kompkikötőjéből, a Jesselton Pointtól nagyon sok helyre el lehet jutni csónakkal a környező szigetekre: Galya, Sapi, Manukan, Pulau és Sulung. Érdemes egy-egy napot szánni a tenger felfedezésére nemcsak amiatt, hogy szép tengerpartokon tudunk napozni és strandolni. Hanem azért is, mert olyan különleges élmények részeseivé is válhatunk, mint üvegbúrával a fejünkön a tenger alján való sétálás. Bár azt hiszem én inkább maradok a hagyományos búvárkodásnál, mert az üvegbúra közel 20 kg volt és nagyon nyomta a kulcscsontomat.
Víz feletti zipline
Másik különleges programként, ha kedvünk tartja, átsuhanhatunk a türkiz színű víz feletti kötélpályán egyik szigetről (Galya) a másikra (Sapi). Ez a világ leghosszabb víz felett kifeszített canopy pályája, ahol akár 60 km/h sebességre is felgyorsulhatunk. Mindezt teljes biztonságos módon, egy hevederben ülve. Kár, hogy retúrjegy nem váltható az útra, szívesen mentem volna vele még egy kört.
Manukan szigete
A Kota Kinabalu környéki szigetek közül nekem a kedvencem a Manukan volt. Ez ugyan távolabb fekszik Kota Kinabalutól, mint pl.: Sapi, ám ennek megfelelően kevesebb a turista (90%-ban kínaik) és a szemét is. Pontosabban fogalmazva ezen a szigeten egyáltalán nem találkoztam szeméttel, ami Sapira és Galyára már nem mondható el. Sajnos a jelenség egész Dél-Kelet Ázsiára jellemző, hogy a nem megfelelő hulladékkezelés következtében sok a műanyag és egyéb szemét a tenger felszínén. Erről korábban a National Geographic számára készített cikkemben részletesen is írtam. Akit érdekel a téma részletesebben, ide kattintva el tudja olvasni.
Manukan szigete minden szempontból egy mini édenkert a Dél-kínai tenger közepén. A pálmafák között kifeszített függőágyban jól esik mindenkinek picit megpihenni és átadni magunkat a most érzésének. Vagy kókuszdiót keresni a tengerparton, amit a hullámok időről-időre ide sodornak. Vagy csak nézni, ahogy egy varánusz elsuhan melletted a tűző napon. Neki szabad lábnyomot hagyni ebben a paradicsomi környezetben. Mi emberek inkább csak emlékeket és szép fotókat vigyünk innen haza.
Különleges népek és borneói törzsek nyomában
Borneó szigetének felfedezése nem lenne teljes anélkül, hogy ne ismerkednénk meg közelebből az itt élő népcsoportok életével és szokásaival. A Mulu Gunung park kapcsán a penan törzsről már írtam. Azonban Kota Kinabalu környékén járva és a Galya sziget felé hajózva, óhatatlanul is találkozik az ember cölöpházakban élő emberek látványával. Elsőre még akár romantikusnak is tűnhet az életük, de közelebbről a hely minden, csak nem romantika, hanem nyomornegyed.
Kampong Pondo cölöpházai
A Kampong Pondoként is elhíresült cölöpfaluban közel 6000, zömében a Fülöp-szigetekről a háború elől ide menekült ember él. Itt a gyerekek nem járnak iskolába, nincsenek az embereknek papírjaik, sem állampolgárságuk. Így az alapvető egészségügyi és szociális ellátásokhoz sem férnek hozzá. A szeméttel teleszórt tengerben a gyerekek egész nap játszanak, vagy pénzért koldulnak, míg szüleik éhbérért a közeli Kota Kinabalu piacon dolgoznak, természetesen feketén. A cölöpfalu no-go területnek számít, ahova nemhogy a helyiek, de turisták sem teszik a lábukat, mert nem biztonságos. A mi hajóskapitányunk valószínűleg rendelkezhetett némi helyismerettel, vagy van kötődése a faluhoz. Bevitt minket a házak közé, így közvetlen közelről is láttuk, milyen az élet a cölöpfaluban.
Mari-mari falu
Ennél sokkal vidámabb a helyzet a Kota Kinabalutól 30 percnyi autóútra fekvő Mari-Mari kulturális faluban, amely tökéletes fél napos program arra, hogy valaki megismerje a Borneón élő öt nagy törzs (dusun, rungus, lundayeh, bajau, murut) szokásait.
Már maga a hely neve is hívogató, hiszen a maláj-indonéz szóismétlés, a mari-mari, azt jelenti, gyere-gyere. A dzsungel belsejében kialakított skanzen bejáratánál egy szarvcsőrű madár fogadja a látogatókat, amely egyben Malajzia nemzeti madara is. A hagyományokat bemutató program során lehetőségünk van megkóstolni különleges ételeket és italokat. Mint például a maláj rizsbort (lihing), vagy bambuszban sült rizses ételt, amelyekből rögtön az első állomáson ízelítőt kaptunk a dusun törzs tagjaitól.
A skanzen házak között járva kipróbálhatjuk milyen a fúvócsöves vadászat, amelyet a murut törzs tagjai készítenek. Ők azok, akik mérgezett nyilaikat nagy távolságból is, milliméter pontossággal tudják az áldozatra kilőni. Ugrálhatunk trambulinon is, na nem a mai modern gumideszkán. Hanem a klasszikus maláj fa és bambusz változatán, amely egykor a ház berendezési tárgyai közé tartozott. Ezenkívül megtudhatjuk, miért krokodil-imádók a lundayeh törzs tagjai és miért építettek a dzsungelben 6-9 méteres állatszobrokat.
Ha kedvünk tartja megpróbálkozhatunk a tűzcsiholás művészetével is, ami külső szemmel nézve nem is olyan egyszerű mutatvány. A Mari-Mari falu látogatása kicsik és nagyon számára egyaránt élvezetes program lehet. A nap méltó lezárása pedig egy bokatördelő bambusztánc bemutató és vacsora lehet, a természet lágy ölén.
Mount Kinabalu, a szent hegy
4095 méteres magasságával a Mount Kinabalu Dél-Kelet Ázsia legmagasabb csúcsa és egyben a malájok szent helye. A trópusi klímának köszönhetően azonban hiába keresnénk havat a tetején, sosem lesz hófödte, jeges csúcs belőle. A szent hegy megmászása és onnan való napfelkelte megnézése sokak számára a Borneóra való utazás fő programja.
A túrára minden különösebb technikai előkészület nélkül lehetőség is van kb. 3 nap alatt, fejenként $5-600 ellenében. Mi ezt a lehetőséget most kihagytuk – amúgy sem volt csábító opció a tériszonyom miatt – így helyette a Kinabalu-hegy oldalában kutattunk mindenféle különleges és csak itt élő, endemikus növények után.
Különleges borneói növények
Vízeséseken és buja ösvényeken áthaladva egy diesel fát találunk, amelynek kérgét megcsapolva értékes bioüzemanyag nyerhető. Mellette pedig megszámlálhatatlan orchidea fajt – köztük a Rotschild orchideát, amelynek egy példánya $5000-ba kerül és csak itt honos. Ezen kívül a Mount Kinabalu hegy környékén különböző méretű kancsóka és gyógyászati célra használt gyógynövény is fellelhető.
Rafflesia, a bűzvirág
A legkülönlegesebb növényre azonban szó szerint vadászni kellett. Ugyanis a legendás rafflesia nem terem minden bokorban. A magyarul bűzvirágként is ismert piros, leginkább káposztára emlékeztető virág nem más, mint egy parazita. Nincs se gyökere, se levele, se törzse. Ellenben elviselhetetlen dögszagot áraszt. Bevallom én nem éreztem, bár nem is engedtek hozzá túl közel. A dögvirág szaga mágnesként vonzza a legyeket és a repülő jószágokat, amelyek a beporzását és végső soron a parazita fennmaradását segítik.
Tíz hónap szükséges a rafflesia kifejlődéséhez, amely során a káposztafej nagyságú növény képes akár az 1 méteres átmérőt és 15 kg-os tömeget is elérni. Amit mi láttunk, az ehhez képest kis példány volt egy ház udvarában, de ez valószínűleg a mesterséges tartásnak tudható be. Vadon nagyon kevés példányra lehet bukkanni, hacsak az ember nem David Attenborough, vagy lelkes hegymászó.
Canopy pálya
A botanikus túra végén levezetésként egy újabb canopy pálya meghódítására vállalkoztunk (ismét, és ezúttal a sok kínai turista miatt rosszabb élmény volt), amelyet követően a meleg termálvízben igazán jól esett egy kényeztető pihenés.
Habár a szent hegy meghódítása ezúttal elmaradt, a sors mégis kárpótolt érte. Másnap kora reggel ugyanis a repülőgép ablakából láthattam, ahogy a reggeli nap aranyló sugaraival beragyogja a Mount Kinabalu tetejét. Legközelebbi, egyben utolsó borneói beszámolómban az orángutánok és újabb dzsungel-történetek mellett a legendás tengeri cigányok, a bajauk világába is elkalauzollak benneteket. Tartsatok velem továbbra is.