Búvárkodás

Tengerszint alatt a Maldív-szigeteken

2019. február 14.

A Maldív-szigetek klasszikus látnivalóinak egy része a felszín felett, míg a többi alatta rejlik. Tekintve, hogy az ország átlagos tengerszint feletti magassága mindössze 1,4 méter, nem kell messzire mennie az embernek ahhoz, hogy a szeme elé táruljon az Indiai-óceán varázslatos világa. De mitől ilyen különleges itt az élővilág, hogy évente búvárok tízezrei keresik fel az országot merülés céljából? A népszerűség oka egyrészt abban keresendő, hogy rengeteg zátony található az 1192 szigetet magáénak tudható óceáni államban. A merülőhelyek pedig annak ellenére, hogy viszonylag közel fekszenek egymásnak, mégis nagyon eltérőek. A külső zátonyok olyanok, akár az erőd falai. Makacsul ellenállnak a vad áramlatoknak és erős korallszikláival megtörik azokat. A csatornák már sokkal rugalmasabbak. Az erőd kapuiként beengedik a nagy erővel befelé, illetve kifelé zúduló víztömeget, amely barlangokat és lágy koralloktól hemzsegő kiszögelléseket hoz létre a csatorna falain. A csatornafolyosó végén, a 26 atoll (gyűrű alakú sziget) körül pedig ott vannak a titokzatos thilák, azaz a víz alatti szigetek, amelyek alig pár méterrel a felszín alatt húzódnak. Leegyszerűsítve ezzel a három típusú merülőhellyel találkozik az ember a Maldív-szigeteken, ha a tengerszint alá merészkedik.

A víz alatti diverzifikált zátonyok és merülőhelyek oka a tengeri áramlatokban keresendő. Ahogy a földön, eltérő irányú és erősségű szelek fújnak, úgy a mélyben is megfigyelhető ez a jelenség, amelyet az óceáni domborzattól kezdve a víz hőmérsékletén át a föld forgásáig számtalan tényező befolyásol. A Maldív-szigetek körüli áramlatok mindig is legendásak voltak. Kiszámíthatatlanságuknál és extrém erejüknél fogva – Malé körül mért legerősebb áramlat 4 csomó erejű volt – a tengeri kereskedő hajók sokáig elkerülték a szigeteket az évszázadok során. Hacsak valami halaszthatatlan dolgok nem volt arrafelé, inkább nem hajóztak északról délre a szigetcsoportok között. A nyugodt felszín ugyanis megtévesztő és nem garantálja, hogy pár méterrel a felszín alatt nincs-e nagyobb áramlás, amelynek köszönhetően zátonyra fut a hajó. A Maldív-szigeteken jelenleg is több száz hajóroncs fekszik a víz alatt. Közülük a legrégebbi az 1602-ben elsüllyedt francia hajó, a Corbin, amelynek rakománya ezüst volt. Annak idején megkísérelték kiemelni a vízből az értékes kincseket, ám ezek – ahogy a hajó is – rendre zátonyra futottak.

Az áramlatoknak és a folyamatos, majdnem egyenlítői napsütésnek köszönhetően a víz táplálékban rendkívül gazdag, amely mágnesként vonzza a tenger élőlényeit a búvárok és sznorkellezők legnagyobb örömére. A Vörös-tenger élővilágáról már megmutattam nektek korábban egy összefoglalót. Ezúttal egy víz alatti videót készítettem nektek a legszebb pillanatokról, de előtte következzen egy rövidített stáblista, hogy mégis milyen élőlények láthatók a filmben.

Manta

Számomra a leglenyűgözőbb tengeri élőlények a cetcápán kívül az Indiai-óceánban kétségkívül a manták. Hatalmas, akár 5 méteres “szárnyaikkal” és kecses mozgásukkal leginkább balerinákra emlékeztetnek. Az egyik leghíresebb zátonyon, a Moofushin történt és pont a 150. merülésemen, hogy találkoztam velük.  Kutatások szerint legalább 10.000 példány él a Maldív-szigeteken, ezzel a világon a legnagyobb manta populáció itt található. A manták általában helyhez, azaz zátonyhoz kötötten élnek. Csak a monszun idején (április – november) figyelhető csak meg egyfajta elvándorlás keleti, illetve nyugati irányba a szélnek és áramlatoknak megfelelően. Ám ha el is távolodnak, általában mégis visszatérnek az eredeti élőhelyükhöz, ahogy búvár nyelven szokás hívni a tisztító állomásukhoz, hogy ott légies táncformáció keretében megszűrjék a planktonokat. Nagyjából 19 milliót hetente, ennyi ugyanis egy felnőtt példány tápanyagszükséglete. Hogy pontosan meddig élnek a manták, azt rejtély övezi, mindenesetre a legidősebb ismert példány 36 éves volt. A nagyszámú populáció megnyugtatóan hangzik, viszont mindössze 3-5 évenként születik kis manta. Őket is az anyjuk magára hagyja, így nem igazán beszélhetünk utódgondozásról.

Teknős

A tengeri élőlények közül a teknős az, amit ha meglátok, azonnal valami megmagyarázhatatlan öröm lesz rajtam úrrá. Az esetek nagy részében a “randikon” vagy esznek, vagy alszanak, vagy eliszkolnak előlem. Egyszóval nem túl közreműködőek. Most szerencsém volt, legalább 5-6 példánnyal is találkoztam a maldív merülések alatt. Ők sokkal fotogénebbek voltak, mint vörös-tengeri társaik és még egy közös fotót is engedélyeztek.

Veszélyes állatok

A filmben felbukkannak néhány másodperc erejéig olyan élőlények, amelyeket jobb messziről elkerülni. Nem, ők nem a cápák, hanem a murénák. Akár 2-3 méteresre is megnőnek és szinte teljesen vakok. Általában üregekbe húzódva kisebb halakra vadásznak. Az emberre nem támadnak, csak ha provokálják őket. Akkor viszont erős állkapcsukkal akár az ember ujját is képesek leharapni. A murénák már korábban is szerepeltek filmben, méghozzá a Kis hableány című mesében, a tengeri boszorka, Ursula segítőiként. Szegények, ezt a gonosz ábrázatot és rossz marketinget azóta sem tudták levetkőzni. Mondjuk a folyamatosan tátogó szájukkal – amellyel csak a figyelmet hívják fel arra, hogy ne közelíts hozzájuk -, valóban nem a legvonzóbb teremtmények.

A másik érdekes élőlény, ami a filmben egy jelenet formájában külön is szerepel, az a kőhal. A kőhal az esetek döntő többségében pontosan úgy néz ki, mint egy korall, vagy szikla. Nehezen venni észre, igaz, neki sem érdeke, hogy észrevegyék. Lefelé görbülő szájával, szöszös ruhájával és morcos szemeivel engem leginkább egy zsémbes öregúrra emlékeztet. Ahogy közelítettem felé a GoProval, azonnal támadásba is lendült, majd utána egy szempillantás alatt ismét sziklává változott. Hozzá tényleg nem szabad közel menni, rátenyerelni pedig Isten ments. Tüskéi ugyanis a világ egyik legerősebb mérgét rejtik, amelyek ha megsebzik az embert, azonnali ellenanyag beadására van szükség.

Cápák

A Maldív-szigeteken a 17. század elejére datálódik az első írás, amelyben említést tesznek a cápákról. Francois Pyrard, hajós felfedező szerint a cápákat Isten küldte, hogy az emberek bűneikért meglakoljanak. Korabeli, maldív beszámolók szerint ezek az állatok gyakran csapatban vadászva halászhajókat támadnak meg, valamint vízben úszó emberek karjait és lábait harapják le. Tekintve, hogy 2018-ban a 101 dokumentált cápatámadás közül mindössze 6 eset volt végzetes kimenetelű, a gyilkos és agresszív cápákról szóló maldív legendákat némi fenntartással kezelem. A merülések során én csak békés cápákkal találkoztam, akiknek egy része ugyan kíváncsian közelített az ember felé, ám legtöbbjük inkább félénken szemlélt minket, mint víz alatti betolakodókat. Fehér foltú szirtcápa pihen a tenger fenekén. Ő csak egy a számos szirtcápa faj közül, amelyet a Maldív-szigeteken láttam. Ha a bevezetőben szereplő három merülőhely szerint kellene kategorizálni a cápás merüléseket, akkor azt mondanám, hogy mindegyik az “erőd” külső falain történt. Ott, ahol az áramlatok óriási sebességgel mennek mindenféle irányba. Ki is kellett kampóznom magamat a sziklákhoz, különben elsodort volna azonnal az áramlat, ki tudja hova. Miközben mi zászlóként lobogtunk a vízben, előttünk egész cápacsapatok úsztak el. Tényleg nem volt más teendőnk, mint mozizni, és nézni őket a 30 méteres mélységben.  A homokszínű dajkacápa rendkívül békés teremtés, a”vámpírfog” bajusza senkit se tévesszen meg. Éjszakai merülésen futottunk vele össze, ahol ugye csak annyi láttunk, amennyit az elemlámpa fénye megvilágít. Mégsem volt egy szemernyi félelemérzetem sem, hogy én és a cápa együtt vagyunk a sötétben. Az mondjuk megnyugtatott, hogy nem teljesen egyedül, hiszen ott voltak a búvártársaim is.

A gitárcápa kicsit kakukktojás. Alakját tekintve inkább rája, de a Maldív-szigeteken cápaként emlegetik. Egyébként háromszög alakú úszóival tényleg úgy néz ki, mint egy lapos cápa, meg ott vannak körülötte a kalauzhalak is, amelyek szintén cápák fő ismertetőjegyei. Úgyhogy megszavazom, hogy ő is a cápák stáblistáját erősítse.

****

Hosszasan sorolhatnám még a filmben felbukkanó élőlényeket, a bohóchalakon át egészen a csattogóhalakig, de nem húzom tovább az időt. Eljött a premier pillanata. Fogadjátok szeretettel a vizuális élményeimből készített 6 perces kisfilmet. Illetve az alábbi, rám jellemző idézetet is Müller Péter szavaival tolmácsolva:

“Akit a tenger vár, annak minden akadály kicsi. Még a hegyet is megkerüli. Vagy lyukat váj benne, és idővel föloldja még a köveket is. Tanulj a víztől, nem lehet legyőzni. (…) Ezt a szót, hogy “akadály”, nem ismeri.”

Ne maradj le semmiről! További képekért és történetekért kövesd a Facebook és Instagram oldalamat!

Ezek is érdekelhetik